Schiermonnikoog

Aki elsőre kiejti helyesen a címben szereplő szavat az kap egy puszit. Főleg hogy én sem tudom pontosan. Ez annak a szigetnek a neve ami Groningennel szemben van a tengeren.
De még mielőtt rátérnék annak részletezésére, hogy hogy jött a képbe, mesélek a koli történetéről. Phoebe volt az első aki beköltözött augusztus közepén, és teljes öt másodperccel érkezett előbb, mint Simon, az ajtóban érték utol egymást. Simon beköltözött az első emeletre, Phoebe a másodikra, és jól begyűjtötte a tavalyiak által itthagyott itókákat. Másnap megérkezett Jess(ika), és két napig úgy élt öt méterre Simontól, hogy néha hallották egymás neszezését, de soha nem látták egymást. A harmadik napon aztán találkoztak a zuhanyzóban, amikor Jessen egy törülköző volt, Simonnak meg a kezében tartott szappan volt minden cucca.

Martina, Elise

Amikor megjöttem, a Jeremy (vagy hasonló) amerikai srác engedett be az ajtón, akivel azóta nem találkoztam, aztán öt másodperc múlva találkoztam Sara-val, aki riasztotta Slavkát, és amikor a szobámban írtuk alá a szerződést, akkor már bejött hozzám Jess, Elise és Phoebe látván, hogy milyen szép szál huszárlegény érkezett.
Meg amúgy nagy szerencsém van. Eredetileg minden emeleten lenne porszívó, a két házban összesen nyolc, amiből a tavalyi diákok hetet eladtak (amiről a student managerek és maguk a diákok meglehetősen eltérő értékítélettel számoltak be), azaz egyetlen porszívó maradt kétszáz emberre, és körülbelül ugyanennyi helységre. Szerencsém azért van, mert szobat du. sikerült kinyomozom, hogy kinél van, és rátettem a kezem, majd körbeadtam a folyosón, szóval a napsugár hasraesik, ha egyszer belép a szobámba.
Az eltével pedig megint rossz volt a kommunikáció, szerintem jobb ha nem látom el tulajdonnevekkel a történetet, de sok-sok levélváltás után végül mégsem sikerült felvenni a kinézett órák egy részét, ami miatt írhatok majd még egy újabb szerződést, és kimagyarázhatom, hogy ha nyelvész helyre betolakodtam reneszánszosként, akkor mért az irodalomtudomány szakra felvett órának feleltetem meg az órámat, ja és 10 kredites itteni órákat továbbra is 3-4 kredites otthoni óráknak tudok megfeleltetni.
Ami pedig a címet illeti, jön a főtéma. Tegnap valamikor éjfél körül Blanka elkapott a folyosón, és rábeszélt hogy a holnap, azaz ma tartandó biciklis túrára menjek el én is, a végcél a Schiermonnikoog (szkiermoníkóchh?) sziget, jó társaság. Volt egy buszos és egy biciklis társaság, engem eleve a biciklisbe hívtak, de abba is mentem volna szívesebben. Akkor már megkértem, hogy reggel ébresszen, és a kilencen indulás miatt képes volt fél nyolckor ébreszteni, úgy tűnik nem tudja, hogy egy fiúnak mínusz két perc elég a felöltözéshez.

A társaság (részlet) - balszél Blanka, jobbszél Milan

Szóval tizennégyen indultunk útnak, ebből négy kínai, két magyar, két német, két szerb, egy szlovák, egy spanyol, egy francia és egy flamand-belga. Nemtom kinek a felelőssége, hogy teljesen kiváltak a társaságból a kínaiak, végig egymás közelében voltunk, de nem nagyon vegyültek az európaiakkal, én se kérdeztem meg a nevüket, ők se az enyémet, azt jól elbeszélgettek maguk közt kínaiul. Az euróapaiak viszont egész jó társaságot adtak ki, a nap elején ismeretlenekkel is már össze-vissza ölelgettük egymást nap végére. Az ötletgazda és a vezető a Finn nevű tündéri aranyos és ügyes flamand leány volt, a másodhangadó a ház angol-spanyol tolmácsa, Oscar lett.
Hát ugye itthon azt hangoztattam, hogy csak 20 kilométer a tenger; igen ám, de azt Groningen északi részétől a tenger legközelebbi pontjáig mértem, és most a város déli oldalától kellett menni a kikötőhöz, ami messzebb van, és a bicikliutak nem toronyiránt mennek, szóval a bicikliút maga kolitól kikötőig 45 kilométer volt, kisebb kitérőkkel és eltévedésekkel bizony megvolt az 50 kilométer csak oda, és akkor gondolom hasonló táv vissza.

A pampa, véletlen állat nélkül

Igazából először tettem ki a lábam a városon kívülre, úgyhogy ha már így esett, igyekeztem nyitva tartani a szememet, hogy tényleg olyan szép-e ez a vidék, mint híresztelik. Tűrhető. Úgy hírlik, hogy a Groningentől északra levő vidéket a szökőár időnként elárasztotta (Groningen óvárosa egy homokdombra épült, így megúszta ezeket), ezért az itteni farmok általában egy 10-15 méteres mesterséges buckára vannak helyezve. Aztán később gátak és csatornák lettek, szökőár nem fenyeget. A csatornák mindenhol megvannak, általában amellett megy a bicikliút. Kiépített bicikliút minden farmtól minden farmhoz szabályosan vezet, ami nagy bőség, de ezért kellett minden kétszázméternél megállnunk, hogy most merre is menjünk.
A falvak egyébként Groningenhez hasonló stílusúak. Szépen megstilizált vöröstéglás házak és sok zöld, ez így elmondva nem sok, de az összhatás olyan, hogy kedve lenne rögvest ottmaradni az embernek. Vöröstéglából különben annyi van, hogy a városban a panelház, faluban a bicikliút és a járda is abból van kirakva.
Idővel aztán kiderült, hogy nem fogunk odaérni a kikötőbe a komphoz, a következő pedig három óra múlva indul. Vagyis három óra kevés volt nekünk az odaéréshez. Főleg, miután két bicikli meghalt. Így viszonta sziget eléréséről lemondva lazábbra vettük a figurát (már aki, mert Oscar az egyik szerb lány tönkrement biciklijének gumi nélküli csupasz kerekével tette meg az utolsó kilométereket). Először a "tó"-hoz mentünk (Lauwersmeer), ami az én fogalmaim szerint tenger lenne, vagy otthon ez a fogalom ismeretlen, szóval a tengertől gátakkal elválasztott, de tengerszinten levő vizes rész, amibe belefolyik egy folyó, és nem tudom, sósság szempontjából milyen. Ott aztán mindenki berohant a szupermarketba és jól bekajált, én is megettem a szlovák lány barackos-hagymás kölesnének maradékát, meg két zsemlét a Milannal felesbe vett sonkával.

Itt látszik, milyen rusnya a tó -  de nem itt mentünk be

Hűvös volt, a tónak meg rusnya sötét habzó vize volt, úgyhogy fürödni nem akartunk, Finn és én mertünk beleállni, de éppcsak a szélébe, mert csupa csúszós szikla volt a part. Martina, a szlovák lány megígérte, hogy ha belefulladok, akkor sírni fog a temetésemen. Úgyhogy inkább a játszótérre mentünk, és a nálunk 15 évvel fiatalabbakat megszégyenítő bolondossággal szórakoztunk.
Majd továbbmentünk a kikötőhöz, aki akart az shoppingolt és étkezett, illetve busszal hazament egy kínai és egy szerb és Milan is hazaindult, de ő bringával. A többség kiment a hullámtörőre, onnan láttuk a szigetet, amit akkor nem értünk el személyesen.
Páran beleérintették a lábujjukat a tengerbe. Én félig átöltöztem, értsd alul fürdőnaci, fölül pulóver, és kísérletet tettem a tengerbe gázolásra. A part és az első két méter víz kagylóhéjas, a sünpapucs legnagyobb szükségességével, utána indul a süppedős iszap. Irodalmi nevén futóhomok, de a történtek után én valami kevésbé szép nevet keresnék neki. Combközépig tudtam beverekedni magam, de ezt úgy képzelje el a nyájas olvasó, hogy combközépig ér a víz, és sípcsontközépig a csulásiszap. Ilyenkor azért jobban meggondol az ember minden lépést, és öt perc alatt megtett öt méter után hullafáradt lábbal inkább kibotorkáltam. Amúgy hideg volt a víz, ki lehetett bírni, de azért erősen felfrissítette a lábamat.

long way home

Volt még valami? Hat után indultunk haza, itt már lehetett sejteni, hogy nem lesz ennek jó vége. Amúgy Linkus / Roterodamus egész jól működik, nem tudom, ő a jó, vagy én, mindenesetre sokkal kevesebb tekeréssel tudtam tartani a többiek tempóját. Hazafelé mindenki jól elfáradt, és ránksötétedett és haza akartunk érni, és mindenki éhes volt és szomjas volt. Legközelebb korábban indulunk és gyorsabban megyünk és akkor elérjük a kompot a szigetre. Aki meg lassú vagy nem bírja, az most megtapasztalta, hogy nem érdemes neki hosszabb cangatúrákra menni.
Közben kiderült, hogy mégis elszámoltam magam a főttkajákkal, és a három csirkemell ma lejár, úgyhogy kettőt betoltam, főzetlen állapotban 400 gramm rizzsel. Utóbbiba tettem némi vegyes-zöldséget is, de persze hőkezeléssel gondosan elöltem belőle a vitaminokat. Főzéssel együtt két óra volt a vacsora. És másfél ennek a cikknek a megírása. Ha jól vettem ki a kommentekből, négy olvasóm van, Kinga, Marci, Gargantua és Monique, akkor mindegyikőjük vegye úgy, hogy 25 percet szkájpoltunk.
Most pedig alszom.