Prioritások

Tegnap a spanyolok elmentek Berlinbe, úgyhogy most már tényleg csak a harmadikvilágbeliek vannak itt, na meg azok a menőcsávók, akik visszatértek bulizni, de most épp egyik csoport sem vonz, a szociális életem tökéletesen lenullázódott. A szilvesztert is tankönyvek között töltöm, most pihenésképp idejöttem blogot írni. De amúgy nem szándékozom a vécénél távolabbra menni, és nem hiszem hogy éjfélkor bármi különösebb szünetelés lesz. El vagyok maradva a tanulnivalókkal, villámgyorsan kéne alkotni, és bűntudatom van, ha bármi mást csinálok.
Ennek ellenére folytonos időszűkében vagyok, és közel sem jut idő mindenre amire kellene. A tervezett vendégségek is ilyen-olyan okból kifolyólag elmaradtak. És azt is nagyon be kell osztani, hogy melyik elintézni-megírni valóra hány napot szánhatok. Ennek okából fel kellett állítani néhány prioritást, íme:
- Határidős munka elsőbbséget élvez a nem határidőshöz képest
- Ugyanakkor az örökkévalóságnak szánt mű elsőbbséget élvez a tanárok által kiszabott feladatokhoz képest
- A jegyre menő munkák fontosabbak a jófejségből vállaltaknál
- A groningeni órák feladati fontosabbak a budapesti óráknál
- Az Eltés órák közül a reneszánszosok fontosabbak az irtudosoknál
- Jegyre menő órák fontosabbak a szociális életnél

Meg közben összeszámoltam, hogy ha mindent megírnék, amit elvárnak tőlem, az 80 oldal lenne ebben a félévben, szűk fele angolul, és olyan minőségben, hogy minden szavába beleköthetnek. Hát ez nem fog menni, az biztos hogy ha mindent befejezek amit akarok, akkor minden csak összecsapott minőségben lesz meg. Másrészt az egyik otthoni (irtudos, romantika) órát már nem teljesítettem, szóval elhagyott tanegység, és erős a gyanúm, hogy egy másikból (reneszánsz kartográfia) is ki fogok csúszni minden határidőből.
Talán már írtam, kaptam két virágot a szünet idejére megőrzés-gondozás céljából, az egyik a ház kultikus növénye Simon másfélméter magas bokra, Patricia a neve, a másik szimplának tűnő virág Milantól, ami azonban mégis eléggé őrült ahhoz, hogy most így december végén elkezdjen virágozni. Erről a fotó. De az ablaküvegen Patricia tükröződik.
Hát ilyen itt az élet.


P. S. 23:50-kor a sarokba dobtam az karórát, beindítottam egy kis Metallicát és egy kis CS-t, és mindezt fejhallgatóval, szóval felőlem örömködhetett és petárdázhatott bárki.

Igen, megcsináltam!

Nem, nem valamelyik iskolai feladatot, hanem azt hogy ma egyáltalán ne lássak élő embert. Már csak a szkájpot, a csetet és a folyosóról hallatszó neszezést kéne annullálni.

Boldog Karácsonyt II.

Tehát ott hagytuk abba, hogy tegnap este volt karácsonyi vacsora, körülbelül negyedóránként változott a társaság álláspontja, hogy menjünk-e, de végül mentünk, engem Sergi vitt a biciklije hátulján.
Bemondták hogy 98 vendég volt, ami azért elég sok, szóval senki ne féltsen, hogy egyedül vagyok, és tessék megdícsérni, mert 100-ra tippeltem a résztvevők számát. Az asztalnál egyébként nyolcan ültünk, négy baszk, két katalán, egy moriszkó mix és egy tősgyökeres pesti magyar (gyk. az én vagyok), és spanyol nacionalista dalokat énekeltünk kasztíliai nyelvjárásban. Az asztalnál ülő öt lány közül háromnak lógott karika az orrából, a másik kettőnek a füléből.
Az volt a jó, hogy én indulás előtt még éppen be tudtam fejezni az ebédet, mert akkor még úgy volt hogy nem megyünk, aztán mentünk, és én már tele voltam, de amúgy a többiek is. A helyszínen pedig negyven fogás várt minket, azért írtam betűvel a negyvenet, nehogy valaki azt hihesse, hogy félregépeltem. Szóval nem kellett visszafogni magunkat. És ki akartunk próbálni mindent. Amiből az lett, hogy három órán át folyamatosan ettünk, úgy hogy már a kezdet kezdetén is tele voltunk.
Valami keresztény szervezet csinálta ezt nekünk, nem mondták hogy melyik egyház, adtak egy kis műsort, zenét, meg egy János-evangéliumot mindenkinek, de azért azt is megoldották, hogy ne legyenek tolakodóak azok számára se, akik nem keresztények.
Hazafeléjövet gyalog jöttem, hát úgy vigyázni kellett hogy függőlegesen tartsam a nyelőcsövemet, nehogy kifolyjon belőle a szubsztancia. Amúgy gyalog előbb értem haza mint a többiek bicikli+cigivel.
Ma meg elvileg tanulás lett volna, hogy mi vette el teljesen a kedvem, azt majd a végén megírom.
Este adtam egy vacsorát annak az összesen rajtam kívül öt embernek, aki ismerősöm a házból annyira, hogy hajlandó heti egyszer a köszönés után még fenntartani a szemkontaktust (ez finom jelzés arra, hogy Anete mennyire antiszociális és bunkó pedig európai összetartásnak kéne lennie). Az a kaja volt, amit én paprikás csirkének hívok, pedig az tök más, úgyhogy bajban voltam, amikor kérdezték hogy mi ez. Olyasmit mondtam, hogy nagyon Hungarian style, de nem tudom, hogy létezik-e máshol is, vagy csak in my imagination.
Amúgy izgultam hogy jól sikerüljön, kicsit elsóztam, aminek következtében a szaft is sok lett, sok sós szaft, de azért összességében elég jó, szerintem evés közben nem érződött hogy el van sózva, sokat dicsérték, ami persze csak az illem, de meg is ették. Én azóta megittam bő két liter vizet, a többiek nemtom. Mellé kibontottuk Kinga-Kata diópálinkáját, abból nem bírtak sokat inni a népek. De megint ügyes voltam, ugye írtam hogy Viateur üres szobájában jól befűtöttem, és ott szárítok ruhát, és most Issaja szobájában jól nyitva hagytam az ablakot, és ott hűtöm be az italokat. A székeket pedig mindkettőjüktől elcsórtam. Az én plusz-székem, amit még Gargantua vett, feladta a harcot amikor pár napja Emilisszel randalíroztunk.
Édességem nem volt, és reklamálni kezdett a nép, hogy kérnek, amikor eszembe jutott, hogy Milantól akptam valami fagyasztott piros gumót, nem tudom ez pont melyik, a többiek azt mondták rá hogy berry, szerintem az angol berry legalább annyira általános fogalom mint a magyar gumó. És akkor azt mondták, hogy jó lenne hozzá egy adag vaníliafagyi, és ott láttam belőle egy dobozt a mélyhűtőben Onur polcán... Rövid etikai diskurzus, hogy most mi a teendő, de a fagyi győzött. Ez van. Majd valaki vesz egy másik vaníliafagyit, és beteszi ugyanoda.
Most meg megnéztük egy filmhatodrológia első két részét, nagyon rossz, arról szól, hogy az összes szereplő sorban felcsap buzinak majd pedig meghal. És nyilván a felmerülő kérdésekről máshogy fejti ki a véleményét az ember ha a három másik emberből, akivel együtt ül a kanapén, abból kettő buzi.
És a bejegyzés nagy sztorija, hogy tegnap este kaptam egy levelet egy tanáromtól, tehát december 24-én este nyolckor valaki képes volt tanügyben levelet írni, konkrétan feladta nekem az erre a tanévre való házi feladatot amiért szeptember óta könyörgök neki. A feladatom az, hogy lefordítsak egy latin szöveget magyarra, irgalmatlan hosszú, 6200 szó. Az én latintudásommal ebből kb. 6100-at kell majd egyesével kikeresni a szótárból, mellesleg ha otthon kijártam volna a kurzust, akkor körülbelül ötödennyi munkám lenne. Ja meg egyébként is a következő egy hónapra már eddig is minden nap be volt táblázva, hogy mit fogok csinálni, szóval nagy az öröm. És miután ezt így átpörgettem az agyamon, észrevettem, hogy a tanár úr még boldog karácsonyt is kívánt a levél alján. Köszönöm! Viszont!
Hasonló jókat otthonra is!

Boldog karácsonyt!

Már majdnem kihúztam ezt a napot anélkül, hogy élő embert kelljen látnom amikor Clara rámparancsolt, hogy menjek hozzájuk vacsorázni.

Szünet?

Az ember azt hiszi, hogy ha szünetet csinál magának, órák kilőve, társasági élet és ünnepségek minimalizálva, akkor sok ideje lesz, de az elmúlt napok nem ezt mutatják. úgy tűnik el egyik nap a másik után hogy az csak na, és nézem a dátumot, hogy ma hanyadika is van, biztos húsz, aztán látom, hogy huszonkettő. Persze lehet, hogy ha tizenegy előtt képes lennék kimászni az ágyból, akkor tartalmasabban telnének a napok :) Aztán meg minden napra van egy kupac teendő takarításól ügyintézős emailig amivel egy egy jó idő és minden nap van legalább egyvalami amivel megint elmegy egy jó idő. A tanulás meg eddig olyan gat-get szinten vagyogat. Majd ha a körmömre égnek a határidők.
Ez ma a konyha takarítása volt. Nagyon reméltem, hogy valaki besegít, de nem, mindenki csak elment, ráadásul tegnap Onur-Mike kettős születésnapi buli volt, ami szintén jelentősen hozzájárult az én konyhám rendetlenségéhez. Úgyhogy ma délben nekiálltam, és kiganajoztam mindent. A mosatlan edényeket és tányérokat is rövid úton a kukába dobtam, aki akkora tapló hogy itthagyja mosatlanul a kéthetes szünetre a cuccát az meg is érdemli.
De a leggusztustalanabb a mosogatók voltak, a sunyin odatett tányérok alatt régóta gyűlt a kajamaradék, ami néha vizet is kapott néha oxigént, hát ismereteim szerint ezek a rohadás ideális feltételei. Találtam ott pár szeletet Blanka sült almáiból, amit múlt szombatra csinált, ergo néhány óra híján egy hete rohadt ott. Amikor ezekkel próbáltam valamit kezdeni, akkor megjelent Onur, akkor kitaláltuk, hogy a fürdőszobában (ahol van ablak), ott kell venni egy nagy levegőt, a konyhában két-három villányi csulát átlapátolni a szemétbe, aztán futás vissza a fürdőszobába levegőért. Ez nem vicc, néhány másodperc után tényleg a hányinger kerülgetett minket, Onur fel is adta.
Na de megharcoltam, levittem három hullazsáknyi szemetet, amibe romlott kaja és gazdátlan serpenyők százai voltak, és egész délután járattam a szellőzőt, szerintem mostanra elfogadható állapotok lettek. Aki hozzányúl, azt pedig megölöm.
Amúgy ürülünk, a folyosón kettesben vagyunk Onurral, ő holnap reggel megy el, és szerintem ő az utolsó távozó. Viateur és Issaja szobái üresen állnak, és Slavka elfelejtette bezárni őket, úgyhogy most akár vendégeket is tudok fogadni, illetve ott szárítok ruhát, mégse az én szobám párásodjon agyon.
Közben pedig megjött az irodalmas órám értékelése. A tanárnő is érzékelte, hogy nem voltam a legösszeszedettebb az előadáson, de ennek ellenére nyolcast adott rá az októberben írt dolgozatra meg kilencest és akkor összességében kilences lesz a jegyem, ez az otthoni ötösnek felel meg, de csak betű szerint, mert annál kevesebben kapják.
Hát ilyen itt az élet.

Like a boss

Nos, hát megírtam az esszét ami ennek a félévnek a legnagyobb feladata. Illetve az első verzióját írtam meg, január elején vissza fogom kapni hogy korrigálhassam azzal amit a tanárnő hibásnak vélt. Azt hiszem szükség lesz korrigálásra.
Bárhogy is ment a fogadkozás, a lényegi írás nagy része hétfőre maradt, az más kérdés hogy akkor a nem túl korai felkeléstől hajnali ötig megállás nélkül írtam. Így aztán a terjedelem meglett, 8000 szó az össz, a lényegi szöveg 18 oldal. Külföldiül, úgy hogy minden szavamba beleköthetnek, és ahogy a tanárnőt ismerem, anyanyelvi angol és kábé pont ez a szakterülete, bele is fog kötni minden egyes szóba. Szakirodalmat gyakorlatilag nem használtam, kedd délelőtt alibiből betűztem egy-két hivatkozást, de ami gondolat van benne azt csak úgy hasból ment. Szóval erősen lesz itt mit kritizálni. Azon kívül hogy megvan, másra nem is lehetek büszke.
Majd mellékelek pár képet a hétvégi buliból "like a boss" jeligére.

Ilyen komolyan nézek ki
Az öltöny Simontól volt kölcsönbe

Múlt héten elkezdtük Emilisszel litvánul ill. magyarul tanítani egymást, amiből az lett, hogy nyomtattam egy táblázatot, az oszlopok a mi folyosónkon levő összes nyelv, vagyis német, litván, spanyol, magyar, francia és török, a sorok pár alapkifejezés a Jó reggelt-től az Az élet kegyetlen-ig. Mostanra minen nyelv képviselői kitöltötték és nagyon örülünk.
Hétfőn körbejárt a körímél és fb-posztok, hogy megvan a kajatolvaj, két portugál srác volt. Mostanra az is kiderült hogy csak vicc volt, és nem ők azok. Azért nem vicces, mert én tényleg nagyon agyonvertem volna az illetőt ha találkozom vele, és akkor ő meghal, én meg megyek a börtönbe ok nélkül. Közben kiszámoltam, hogy 41 euró materiális értékű kaja tűnt el tőlem, de az eszmei érték még több, mert ezek nagyrészt a csak Magyarországon kapható kedvenc kajáim voltak, amit nem lehet csak úgy megvenni az itteni boltokban. egy rúd kolbászra négy eurót számoltam, majd Hildamama megerősít vagy cáfol.

James Bond style, Yan és Bogi

Ezen a héten nagy népvándorlás van, Jess jobban van, nappalokra hazajöhet, de aludnia továbbra is a kórházban kell, ma volt welcomeparyja, azt ellógtam, de azért bekopogtam hozzá, hogy jaj de jó hogy itt van. Akkor számbavétel hogy ki lesz itt végig, Jess nappalonként, Sergi és Clara, és Anete de ő nem beszámítható, és a kínaiak közül pár, Yan (ejtsd: jen) szociális, a többi életképtelen. És a városban még lesz Edit és Lieuwe. És a muzulmánok maradnak 25-26-áig, és a bulimániások némelyike visszajön szilveszterre.
Na de mostanában mindenki megy el, van aki csak eltűnik, és van aki szépen elköszön, most inkább nem sorolom fel hogy ki melyik kategória.
Emilist megajándékoztam egy guriga WC-papírral, amit ő egy csomag hagymával viszonzott, úgyhogy akkor már itt is folyik az ajándékozgatás. Hasonló jókat otthonra is!
Aztán ahogy ürül ki a nép, egyre nagyobb figyelem jut egy emberre, egyre kisebb a zsúfoltság, bezzeg a dzsuva a konyhában egyre nő. Az elmúlt 5-6 napban a napos mindig aznap reggel utazott el, amikor este takarítania kellett volna, most meg a két afriakai jönne, akik már rég nincsenek itt, és akkor itt fogok maradni, a konyha vasárnaptól csak az enyém, szóval itt fogok maradni egyhetes dzsuvával.
Hát ilyen ott az élet.

Nem annyira jó jegyek

Korábban mindig csak arról volt szó hogy mennyi jó jegyet kapok, illetve októberben az első negyedév végén volt erről szó, mert évközben kevés jegyet kap az ember.
De Utópiából időközben le kellett adni két kis írásocskát, kicsi, értsd 4-5 oldal, az elsőt valóban összecsaptam, mert csak egy hétvége volt rá, és még a terjedelem sem lett meg, arra hatost kaptam, ami ugye a legrosszabb nem bukós jegy, nyilván azért mert ha már beadtam valamit, akkor csak nem buktat meg. A másodikra egy icipicit jobban rákészültem, pl. a terjedelem is meglett meg olvastam is pár dolgot,persze  lehet hogy nem eleget. Reménykedtem legalább egy hetesben, de nem, ez hatos alá lett, elég csúnyán néz ki a hátlapokra összesen másfél oldalt írt a tanárnő hogy mért rossz minden. Ja és akkor most négy napom lesz megírni a nagy rendes dolgozat 90%-át. Hát ha az hatos lesz ilyen előzmények után, annak majd örülni kell.
Ma volt a magyaros órámból az utolsó, jövő hét elmarad, és ezért ma duplázás volt, a másodikra jöttek az itteni magyarszakosok meghallgatni engem, Dragomán volt a téma, szerintem jól beégtem, a felkészültség még elment de az összeszedettség nem érte el a maximumot. Nem hiszem hogy erre jó jegy lesz.
A következő napokban nem biztos hogy sok hosszú cikket fogok írni. Vagy ha igen, akkor baj van.
Hát ilyen itt az élet.

Karácsony

Ma volt a koli karácsonyi ünnepsége. Múlt héten húztunk ajándékozás céljából, ma volt a kézbesítés. Kevés kivétellel mindenki ott volt, akinek van társasági élete az Diaconessen A épületból, ez kábé harminc embert jelent.
Az ajándékékokat a 216-os üres szobában raktuk le az asztalra, mint kiderült névvel, úgyhogy nekem még vissza kellett szaladnom egy papírfecniért a szobámba, hogy ráírhassam, hogy Simon meg az családnevét is, de legalább megtaláltam a celuxomat, és felraktam egy nejlonszatyrot a tűzjelzőmre mint szigetelést. Hihetetlen, egy hete alig volt dekoráció a szobámban, Kingóca macija, a képeslapom és Máté szobrocskája volt minden, most van az üveggyöngy-angyalka, vettem gyertyákat, és még amit ajándékba kaptam, most már kész csicsa a szobám. A nejlonszatyot felragasztása azért történelmi tett, mert akkor nyugodtan lehet pirózni a szobámban, ki is próbáltam pár perce, csak Elise szobájában kapcsolt be a tűzjelző, és akkor arra ébredt fel az egész folyosó és nem rám :)
Szóval karácsonyozás, lepakoltuk az ajándékokat az asztalra, amikor én tettem le, akkor ragasztott Sergi egy Daniel feliratú címkét a legnagyobb csomagra, onnantól volt egy tippem, hogy engem ki húzott. Amúgy a spanyolok egyen-csomagolópapírba tették amit ők adtak.
Blanka javaslatára egyesével a nyilvánosság előtt bontottuk ki a cuccokat, én kezdtem el hogy mindenkit tapsoljunk meg, mégis.

Ami érdekes volt... Esther szivecske alapú lámpát kapott Clarától. Esther Timinek magyarul feliratozta, tőlem kérdezte ki, hogy hogy van magyarul az hogy boldog karácsonyt és túró rudi. Ja, februárra várható a törzstagok budapesti látogatása. Clara semmit nem kapott, mert őt Adam húzta, aki nem jött el. Balthasar az elhagyott villáját kapta vissza Timtől. Milan egy absztrakt festményt kapott Martinától, és felismerte hogy az a hírhedt ócskapiacról van. De a legnagyobb sztár Alicia volt, nemtomkitől egy életnagyságú porcelán macskát kapott, tömény giccs, fehér és csillog és pucsít még jó hogy nem dorombol, de azóta azon nevet a társaság.

Én valóban Sergitől kaptam csomagot, egy mikuláscsomag és egy mikulásvirág volt benne, a virág miatt azóta stresszben vagyok hogy mit kell vele csinálni és hogy meddig fog életben maradni. Simon a kézírásomról felismerte hogy tőlem van a csomagja, egy gyertyát kapott, egy holland zászlót, a Bogitól cserélt csokimikulást, és pár szaloncukrot.
Éjfélkor kabátban lángoló szemekkel odaálltam Simon szobája elé, nem volt otthon úgyhogy álltam és vártam húsz percet mire visszajött, és bejelentettem neki, hogy most pedig nyak- és lelki levest fog kapni "I want to kick your ass". Meg akartam ijeszteni, szerintem sikerült, aztán belecseppentünk egy igazi cipőkanalas beszélgetésbe, amiért le akartam szidni az nem volt jogos, illetve annyiban akkor is jogos, hogy úgy viselkedik, mint egy tízéves és gyáva, cska nem annyir amint gondoltam, akkor mondjuk tizenkét éves.
Hazatérve még megittunk valamit, Luis is csatlakozott, és megtárgyaltuk, hogy ki a legszebb lány a házban, na, na, na, kérem tegyék meg tétjeiket, én Martinára szavaztam, Luis Irenére, Simon Irene-Blanka megosztott első helyre. A legkedvesebbnek kijáró díjat közfelkiáltással Esthernek adtuk :)
Most meg lehet hogy aludni kéne. Hát ilyen itt az élet.

Birthday boy

Ma volt Simon születésnapja, ráadásul huszadik, és ebből az alkalomból hatalmas ünnepség volt, valószínűleg az legnagyobb születésnapi buli ami itt volt, azért is, mert közkedvelt figura születésnapjáról volt szó, meg azért is, mert mostanra érett össze a társaság annyira hogy igazán örüljünk egymásnak.
Már napokkal előzőleg elindult a szervezkedés, Luis külön levelezőlistát csinált a buli érdekében, volt itt pénzbeszedés, ötletelés, tortasütés, minden, az ünnepelt gyanútlanul meghívott 38 embert vacsorázni, amikor azt hitte hogy itt ő szervez, de az események egyre inkább túlhaladták őt. Három kiló spagetti alkotta a vacsora magvát, és hozzá carbonara szósz, mondjuk az jól nézett ki, hogy Simon cakumpack ráhagyta a főzést Estherre amíg ő a családjával szkájpolt meg zuhanyzott meg minden. A vacsora lezajlott, mellé egy ötliteres sör úgy fogyott el, hogy észre sem vettük. Akkor berontott Slavka a legvérengzőbb mindenre elszánt arcával és dörgő hangon elzengte, hogy most azonnal mindenki menjen fel a 216-osba, ami ugye az üres szoba. Közben valaki feltartotta Simont, úgyhogy nekünk volt időnk alakzatba rendeződni és gyertyákat gyújtani.
Amikor belépett, volt éneklés, jókívánságok, mindenki által aláírt lap, torta, ajándékok. Már épp féltékeny lettem, hogy mért kap 10 ajándékcsomagot, de abból nyolc csomag tészta volt:). Utána meg örömködés és zene éjfélig.
Közben néha leingáztam a mi emeletünkre, változatos indokokkal, de többek között az is kiderült, hogy Isaiah holnap megy haza. Azt tudtam, hogy ezen a héten, de azt hittem később. Úgyhogy röptében tőle is búcsút kellett vennem, pér percben összefoglaltuk hogy mennyire kiváló ember a másik, majd adott egy tollat, akkor gondoltam én is megszabadulok a piros filctollamtól, de aztán inkább egy rendes és használatlan golyóstollat nyomtam a kezébe.
Fél egykor bementünk a centrumba, és ott is voltunk négy utánig, én Patrick bicikliját vettem kölcsön a közlekedés céljaira. A bulizásról meg nem igazán lehet mit írni.
Simon eszméletlenül gyáva, be is ígértem neki néhány nevelő célzatú nyaklevest, de azt a születésnapján nem lehet.

A pofátlanság csúcsa

Azt hiszem minden olvasóm emlékszik arra, hogy az első éjjel amikor itt voltam, valaki ellopta hűtőből minden kajámat. Volt közte öt rúd kolbász is, amiért különösen fájt a szívem.
És most amikor ittvolt, Hildamama ellátott négy rúddal ugyanabból a fajta kolbászból ami akkor feltámadt. Úgy tűnik ez a fajta kolbász különösen hajlamos a feltámadásra, vagy csak rajtam kívül még valaki szereti, mert megint lába kélt egy adagnak.
A pofátlanság csúcsa pedig az, hogy a tolvaj nem ám felmarkolta az egészet, hanem széppel késsel levágott belőle egy olyan háromnegyed rúdnyit és azt vitte el, a többit lelkiismeret-furdalás nélkül bennhagyta a hűtőmben. Tegnap este még megvolt az a szűk másfél rúd amit hagytam, reggelire nem azt ettem, de feltűnt volna ha hiányzik. Vagyis valaki fényes nappal odasétált a hűtőmhöz, miközben én végig a szobámban voltam, tehát légvonalban öt méterre a tett helyszínétől, és szépen kivágta a kolbászomból azt a darabot, amire épp kedve támadt, és lazán elment vele.

Ez egy szépirodalmi blog :)

A képeken látható három úriembert hozzácsaptam imidzs- és példaképtáramhoz. Közös és felbecsülhetetlenül értékes tulajdonságuk, hogy tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy az élet kegyetlen szar, ráadásul a végén meg is kell halni, és az még rosszabb. Sőt még arra is rájöttek, hogy az ember semmit nem tud az ellen tenni, hogy az élet szar, mert ez metafizikai adottság.
Az egyetlen amit az ember tenni tud, az az hogy mosolyog az egészen. És lehetőleg táncol mellé. Ez persze nem racionális viselkedés, mert az lenne racionális, hogy sírjon. De minek, a sírástól sem lesz jobb, akkor pedig már inkább megéri nevetni. Mégpedig kizárólag azért mert nevetni kellemesebb.
Ennek fényében álljon itt a világ legszomorúbb zenéje:
http://www.youtube.com/watch?v=G9EJE1ad36Q&feature=fvst 

Lehet maszatolni?

Tavaly ilyenkor Dórka mondását idézgettem gyakran, miszerint "beadandót írni mindig jó!".
Most inkább egy tizedikes gimis emlék jut eszembe. Egy duplaórán kellett írni valamit egy addig sosem látott versről, ha jól emlékszem Vörösmartytól az A Guttenberg albumba című volt de igazából mindegy. Eltelt harminc perc már fejben valami vázlat megvolt nekem is, akkori padtársamnak, Balázsnak is, kábé mindketten tudtuk mi lesz leírva, már csak el kellett volna kezdeni valahogy. Ehelyett pislogtunk kifelé a fejünkből bután.
Ekkor én írtam valami teljesen megfoghatatlan lila ködök közt úszó mondatot a lap tetejére arról, hogy Vörösmarty milyen jó költő. Balázs még nagyobbakat pislogott, hogy mire megyek egy ekkora értelmetlen mondattal. Látván ábrázatját így kommentáltam az eseményt: "Felcsaptam a szart a falra, lehet maszatolni", majd sercegő tollal megírtam a dolgozatot.
Hát valahogy most is így vagyok, egy 8000 szavas dolgozatot kéne írni angolul, valamennyit már olvastam hozzá, a címlap már rég megvan, a bibliográfia szintén, már csak a kettő közötti részt kéne kitölteni valamivel.

Kulcsok, zárak

Hét közben Szabó Magda Ajtajával dolgoztam, most így hétvége közeledtével megkaptam élőben. Tegnap este amikor már abbahagytam a szociális életet és le akartam volna feküdni, akkor feltűnt, hogy elromlott a kilincsem, és bezártam magam a szobámba.
Gyorsan felmértem, hogy hány napra elegendő élelmiszerkészletem van, édességből sok, fél kiló kenyér rávaló nélkül, és két üveg pálinka. A víz hiánya egy kicsit aggasztónak tűnt, mert már akkor szomjas voltam, de gondoltam, reggel majd csőmorzézok Mertnek, és ő az ablakon át ledob pár palackot.
Azért csak kiírtam a ház facebook-csoportjába hogy beszorultam és mentsenek meg. Aztán két perc múlva megjött Luis és Simon, akikkel öt perccel előtte gyűléseztünk Luis szobájában és újabb két perc múlva a Michal nevű lengyel fizikus srác és ő kívülről valahogy kiügyeskedte a nyelvet. Akkor celluxxal leragasztottuk a kilincs nyelvét, azzal baj nem lesz, mostantól csak kulcsra tudom nyitni-zárni az ajtót. Azóta mindenki rajtam röhög, sorban jönnek a kedvjelzések a segítségkérő kiírásomra.
Emlékszem otthon nagy botrány volt pár éve amiért hat centi hó után a katasztrófavédelem nyilatkozgatott és késtek a vonatok, és mindenki sírt, hogy "ilyen is csak ebben az országban lehet". Nos hát itt szerdáról csütörtökre virradó éjszaka esett négy centi, az előző bejegyzés fotóin az olvasók is láthatják, mennyi; csütörtökön még csak rinyálás volt, péntekre a város buszainak fele feladta, és a főiskola és az egyetem nem-belvárosi kampuszai kihirdették, hogy a pénteki órák elmaradnak mert "the conditions are so critical".
Tanulság? Aki mostantól azzal jön, hogy "ilyen is csak ebben az országban történhet", annak vissza fogok kérdezni, hogy vajon az összes ország szokásait ismeri-e, hogy ilyen nagy magabiztossággal nyilatkozik. Nemleges válasz esetén pedig nyugodt szívvel fogom ignorálni a véleményét.
Na de a záras sztorit vigyük tovább. Ma elkértem Milan bicikliszerelő eszközeit és megtámadtam Mátét hogy próbálja meg a gebe cangám jó kerekét áttenni Rocinante ferde kereke helyére. Némi próbálkozás után kiderült, hogy nem fog menni mert más méretűek a csavarok, a fogaskerekek, a lánc, a minden. Emellett voltam akkora lúzer, hogy a siker reményében már előre odaadtam Máténak a munkadíjként járó söröket, és nem volt pofám visszakérni.
Úgyhogy most az lesz, hogy keresünk valakit aki vesz roncs bicikliket alkatrésznek, és a kettő árából talán kijön egy új. A zárakat, lakatokat leszedtem, azokat külön kell eladni. úgy jöttem vissza házba, mindkét vállamra akasztva egy-egy biciklilánc, szóvá tették páran.
Hát ilyen itt az élet.

Sinterklaas

A cím az a Mikulás holland nyelven. Grüns nyelven nem tudom.
  Viateur hajnalban hazautazott, ebből az alkalomból tegnap igyekeztem akkorra időzíteni a vacsorámat, mint ő, sikerült, még utoljára jól megbeszéltük az élet nagy kérdéseit. Aztán nem sokkal később bekopogott hozzám Marta és Simon hogy vettek egy kis sütikét és csokikát, majd csapjunk egy búcsúünnepséget neki. Éppenséggel nem szervezték agyon a dolgot, mert ők úgy tudták, hogy Isaiah is elmegy, pedig ő még egy hétig marad, és nem tudták, hogy Viateur nem szereti a csokit.
Aztán tizenegy körül, amikor a többség ott lébecolt a konyhában, letöröltük az asztalt és kihívtuk a két afrikait a szobájából. Joaquín és én gyakorlatilag mondatonként felváltva tartottunk egy rövid szónoklatot, hát ugye a többség az éjszakákba nyúló bulik miatt került érintkezésbe az afrikaiakkal, úgyhogy az egésznek lett egy utólagos bocsánatkérés-íze, hogy bocs hogy ennyit zajongtunk.
Viateurt is mondott pár szót, hogy sokat tanultunk egymástól, és hogy mennyire lenyűgöző életerőnk van hogy hajnali háromkor még bulizunk, és hogy páran még csak akkor mennek be a belvárosba.
Ja meg el ne felejtsem, volt még egy tömegesemény kedden. A történet ott kezdődik hogy két hete Jess vért hányt egy buliban, sok vért, azóta kórházban van. Eleinte százával látogatták, aztán amikor kiderült, hogy tbc-ről van szó, azóta az orvosok nem örülnek a látogatóknak, mostantól egy hónapig el lesz zárva. Erre az alkalomra küldtek neki közelállói néhány dekorációt, hogy mégse üres szobában csücsüljön, és egy csoportképet itt mindenkiről. Ez azért volt jó, mert mindenki egy helyen volt, és lesz egy ilyen csoportképünk. A másodikon valaki kiköltözött, ott van egy üres szoba, az lesz mostantól közösségi szoba. Nemtom ki lakott ott, ami azt is jelzi hogy antiszociális volt az illető.
Most meg izgulunk, hogy nem lesz-e tömeges fertőzés, eddig nincs jele, de hát egy fedél alatt éltünk hónapokig, és többnyire átjárt zuhanyozni a mi fürdőszobánkba.

Na de ha már mindenki egy szobában volt, akkor megtárgyaltuk, hogy legyen ajándékozás így Mikulás táján, gyors cetlihúzás, akkor talán nem írom ki, hogy kit húztam, mert még a végén olvassa. De amúgy a Vacumm Cleanert is berakták a cetlik közé, azt még értem, hogy ő kaphat egy új porzsákot vagy szűrőt, de mit ad?
És akkor térjünk vissza időben szerdára, Viateur búcsú-eszegetésére. Kihasználtam, hogy mindenki egy helyen lebzsel, és egy zacskó szaloncukorral elkezdtem körbejárni az épületen, és elpötyögtetni őket a szobák előtt. Az eredeti terv az volt, hogy az ajtók alatt dobálom be, de nincs mindenhol akkora kétcentis rés mint nálam, úgyhogy sokaknál csak letettem a földre. Amikor visszaértem a konyhába, Blanka épp arra panaszkodott, hogy idén nem fog Mikulás-ajándékot kapni, aztán két perccel később ő volt az első aki észrevette, hogy kapott.
Egy kicsit le is buktam, mert a második emeletre két részletben mentem, és Clara, aki az első turnussal kapott, épp akkor ment föl, amikor a második turnust osztogattam, és konkrétumot nem látott, de gyanús lett neki, hogy mit mászkálok. Gyorsan megígértettem vele, hogy titkot fog tartani, és eddig be is tartotta.
Na de ezek után a mi emeletünk hátralevő háromnegyedét és a B-t nem mertem megejteni, az maradt éjszakára.
Este Luisnál volt egy kis gyűlés, ott szóba került, hogy ki osztogatja a csokikat, én csak okosan néztem, Luis inkább bután, Esther meggyanúsította Simont, hogy az övé tőle van, Simon meg rinyált hogy ő nem kapott.
Éjjel facebookon néztem, hogy mikor alszanak el az emberek, aztán háromnegyed háromkor már alig voltak, akkor bejártam a mi emeletünk többi részét, a földszintet és a B-t. Elég kísérteties volt, a folyosókon senki, a többség horkolt, páran szkájpoltak vagy filmet néztek. Ja és közben esett a hó.
Reggelre lett egy 3-4 centi tartós havunk, de ez nem baj, a baj az, hogy 12 perccel becsöngő előtt ébredtem. Ebből reggeli és felöltözés nélkül egy 34 perces késés lett, de még így is rekord. Még épp elértem a tanárnőt mielőtt hazament volna, úgyhogy volt óra.
Hazafelé jövet pedig kétszer futottam össze Lieuwe-vel, azt mondta jól van, hát neki nem tudtam adni csokit, de legalább még él. Kérdezte, hogy Bp-n is esett-e a hó, szerencsére napi ötven ember posztolja hogy esik, úgyhogy tudtam rá válaszolni:)
Hazaérve megragadtam a fotógépet, és kattintgattam párat a környéken, abból vannak a képek, kivéve a porszívós, mert az Rigóé.
Most majd némi mosdás, kaja, és akkor este hét körül nekiállok majd valami lényegi tanulásnak is.

Lakógyűlés

Két hónapja volt aki aggódott, hogy jaj lesz-e türelmem a későbbi időkben is vezetni a blogot, vagy abbamarad. Hát ahogy elnézem az elmúlt hetek olvasottsági adatait, akkor azt kell látnom, hogy bár az én lelkesedésem töretlen, és sorakoznak a fotókkal és humorral is ellátott cikkek, a tisztelt olvasóközönség lelkesedése csappan. Most gondolkodom, hogy mivel lehetne visszanövelni a forgalmat, mondjuk majd vicceket mesélek, avagy felsorolom mindazon szavakat, amelyekre a legtöbb google-keresés érkezik, és akkor onnantól minden találat engem fog kidobni.

Lakógyűlés indul

Mint azt beharangoztam, a hétvégén lakógyűlés volt, idejött Rigó, Leó és Hildamama. Részemről a hét első felében is voltak előkészületek, úgymint ágyszerzés, bevásárlás, buszjegy, vonatjegy, stb, de az igazi akció csütörtök kora délután kezdődött, amikor óra után sprinteltem a pályaudvarra, a látogatók ugyanis azt az útbairányítást kapták, hogy szálljanak le a vonatról és a peronon ott fog mosolyogni a Bé.

Csak semmi giccs

Persze nem volt kiírva, hogy melyik vágányra jön a vonat, de megtaláltam, a mosolygással sem volt gond. A látogatók némileg meglepődtek, mert a fényképek alapján szőrösképű és magamhoz képest hosszabb hajú pofát vártak, de előzőleg Timivel lenyírattam a hajam, és kinézetben is magamra öltöttem a jókisfiús imidzset.
Aznap úgy ítéltük meg, hogy már délután van, és hogy nem lesz teljes napunk pláne sötétedés előtt, úgyhogy a természet lágy ölét látogattuk meg a közelben levő parkkal és a malommal. Közben megéheztünk, és megkóstolgattuk a holland specialitásokat, némi fotópózolás és haza a szállásra.
Az kitűzött cél volt, hogy a látogatók (kenyéren kívül) nem ehetnek olyat, amit otthon is lehet. Ez vacsorák tekintetében az itt tanult étkeket jelenti, reggelikre a holland specialitásokat, sajtokat, tojáskrémeket és kakaót jelentette. Az ebéd általában kimaradt, vagy uzsonnává lényegült át.
A látogatás idejének másik specialitása, hogy a koliban teljes bolondokháza volt, nagyon sokan, majdnem az ismerősök fele külföldre ment, akik pedig ittmaradtak azok igen magas százalékban vendéggel együtt voltak. Mutattam is a látogatóknak, hogy a szomszéd Svédországban turistáskodik, a szembeszomszéd Németországban, az átlóban szemben levő Lengyelországban, ám ő időközben vendégével együtt hazajött.

Rigó és a narancsléautomata

Szóval csütörtök este vacsora, ismerkedés az afrikaiakkal, akik véletlen itt maradtak, majd póker és honfoglaló hajnalig.
Péntek a Groningen városnézés napja, megmutogattam a belvárost jó alaposan. bejutottunk pár olyan helyre is, ahol még én sem jártam, pl. a belváros három nagytemploma közül az egyik, meg még egy belsőudvaros reneszánszkori lakópark.
Aztán persze volt toronyjárás meg egyetemezés meg utcahangulat-inhalálás, aztán mentünk a piacra, ha jól vettem ki, összességében azt élvezte legjobban a társaság, shoppingolásra csak mérsékelten tudtam rávenni őket, de a szemünk igencsak jóllakott a halak, zöldségek, sajtok, fűszerek kavalkádján.
Megint viszonylag korán visszaértünk a házba, itt megint vacsora, és megint játék és móka hajnalok hajnaláig.

Röfikkel

A hétvége egyben elő-karácsony is volt, a részemről a Bang nevű társasjáték került elő egy bőrönd mélyéről, illetve néhány személyre szabott dolog, melyről Leó és Rigó úgy döntöttek, hogy majd csak a karácsonyfa alatt bontják ki. Én is bezsebeltem azon könyveket amiket kértem, és számbavettem azt a sok hungarikum földi jót amit hoztak kolbásztól homoktövisig. Természetesen megint nem férek el a hűtőben, Rigó javaslatára most az ablakon kilógatott szatyor a második hűtőm, remélve hogy nem érik fel a járókelők. Amúgy tegnap napközben leszakadt, meztelen csigák és százlábúak mászkáltak a készletek között a kolbász szerencsére megúszta, de azért aggódom.
Szombat reggel buszra pattantunk és elmentünk Brémába, mert az jó, meg mert karácsonyi vásár volt, és mert Brémában még senki nem volt közülünk. Elég későn foglaltunk buszjegyet, úgyhogy nem válogathattunk a buszok közül, így öt és fél óránk volt a helyszínen, utólag ez nem tűnik elégségesnek. A várost rommá lőtték a második világháborúban, és nem sok látnivaló maradt, két székesegyházat megnéztünk, amiket újjáépítettek, és szépek is voltak de hát kilógott a lóláb, hogy újak, réginek csak tettetik magukat.

Egy ablak belülről

A vásár azonban elég kiterjedt volt és elég érdekes dolgokat tartalmazott. Kábé az óváros egésze szét volt pakolva pultokkal, az összes főtér és a körülöttük levő utcákban minden, ahol volt megfelelő méretű hely. Mindent talán nem sorolok fel, csak hogy mire adtunk ki pénzt, az volt először egy adag máglyán sütött disznó, aztán egy kis melengető itóka, harmadszor némi gyertyaáru.
Délutánfelé inkább csak városnézési céllal kimentünk az óváros túlsó végén levő folyóhoz, ott derült ki, hogy az igazi vásár az még csak ott van, és nem a főtereken, ahol addig voltunk. Nagyjából egységesen kalóznak tettették magukat az árusok, és olyan portékát mutogattak, ami kapcsolatba hozható volt a kalózkodással, na jó ez elég bőven értendő, ékszer, fűszer simán beletartozik. Egy nagy eksztra fűszeres-gyógyszerészest megkérdeztem, hogy megvan-e neki az örök élet elikszírje, de némi gondolkodás után azt mondta, hogy nem, csak egészségnövelő dolgai vannak, az meg nem érint.

Itt eszmélkedünk az örök élet kérdéseiről

Itt amúgy akkora tömeg volt, hogy nagyon kellett egymásba kapaszkodni, a germán elefántokat meg lökdösi lefelé az útról. Közben pedig beesteledett, elközelgett a hazabusz időpontja, ráadásul Leó egészsége nem volt a legtökéletesebb, úgyhogy a nézelődést abbahagyva a busz felé vettük az irányt.

A muzsikusok szobra és a tömeg részlete

A buszon hazafelé megállított minket a holland határőrség, hiába sengen meg minden, jól megnézték egyesével mindenkinek az útlevelét, fenyegetőztek, hogy akinek lejárt azt leszállítják, de aztán csak tovább kellett engedniük.
Ma meg közös program már leginkább csak a reggeli volt és az összepakolás. Hildamama kihasználta, hogy most még utoljára megnézhet, és a vonatajtóból is jól megbámult, aztán becsukódott az az ajtó, és elindult a vonat.