Information shock

Lassan már szokás lesz, hogy mindig másnap jut eszembe hogy milyen címet kellett volna adnom az előző bejegyzésnek. Na hát most itt a tegnapi cím. Legközelebb meg majd megírom, hogy a mostaninak mi a címe. De a tegnap esti kommentemből talán lásztik, hogy akkor is még vagy 20 új embernek kellett volna megjegyeznem legalább a nevét-országát-szakját, meg fiúknak a kedvenc focicsapatát is.
Hogy mi volt ma? Reggel kényelmesen elaluszkáltam fél tizenegyig, azt hittem addigra már mindenki elment, aztán amikor kimásztam a szobámból, akkor láttam, hogy az egész társaság ott ül kómásan a mi konyhánkban.
Hogy mindenki értse: A Diaconessen House-nak, ahol lakom, van két épülete, enyém az A. Minden épületnek van négy emeletem, földszinttől harmadikig. Én az első emeleten vagyok. Egy emeleten van 24 szoba, amit a központ lépcsőház két részre oszt. Vagyis 12 szoba van, akikkel ugyanazt a konyhát-fürdőszobát használjuk. Társalgó nincs, a konyhában szoktunk társalogni, ahova mély megfontolással négy széket raktak, úgyhogy én többnyire a használaton kívül főzőlapokon szoktam ülni. Ja és a konyha-fürdő is felezi a folyosót, szóval hat-hat szoba van egy oldalán. A tizenkettőből nálunk ugye van három magyar, egy német, de lehet hogy kettő mert van az a német lány akiről nem tudom, hogy hol lakik, de mindig itt mászkál, egy francia, és két afrikai, abból az egyik a ruandai lelkész, akinek valami nagyon afrikai neve van, ezért a Zaránd Rafting nyomán Vhampa-nak fogom hívni, és van valami afrikai nő, akit eddig egyszer láttam. Még van néhány üres szoba, amibe meg majd jönnek. Bár ki tudja, lehet hogy ma jöttek.
Azt hiszem összességében nagyobb ez a koli, mint ami ideális lenne. Tanultuk, hogy egy ember egy közösségben 148 arcot tud számontartani, úgyhogy elvileg mindenkit megjegyezhetnék a mi épületünkből, de nem lehet 100 emberről számon tartani hogy hova jár, hogy van, mik a szokásai, mik a tulajdonságai, és 100 emberrel nem lehet együtt főzni vagy együtt szórakozni. Lásd a tegnapi sokkot.
Szóval, késő délelőtt elindultam az egyetem felé, gyalog. Útközben utolértem egy társaságot, akikről múltkor azt írtam, hogy Milan haverjai, de azóta kiderült, hogy ők is ebben az épületben laknak. Név szerint az Oriol nevű katalán, és a Tom és Marcin/Martin nevű lengyelek. Csatlakoztam hozzájuk, de Oriol tegnap lesántult és alig haladtunk, ráadásul meg kellett állni a patikában, és a bicikliboltokban. Legalább felmértem a kínálatot, használt cangák kb 100 és 250 euró között vannak, egy-kettő van 100 alatt is, de ahhoz hozzá sem mertem nyúlni, nehogy az én kezeim között essen szét. Gazdátlan cangára lecsapni nem érdemes, mert szokott igazoltatni a rendőr, és ha nem tudom igazolni, hogy legális boltban vettem, akkor 340 euró a bírság. Talán már írtam, hogy a rendőrség havonta eladja a megtalált-ellopott és egyéb gazdátlan bicikliket, és ott 30-40 euróért lehet kapni használható példányokat. Megnéztem azt a helyet is, ahol az árusítás lesz jövő pénteken. Fél kilenckor kezdődik az árusítás, és tanácsos órákkal előbb, mondjuk hatkor beállni a sorba. De mivel már rengeteg embertől hallottam, hogy hatra kimegy, nekem illene ötre kiérnem.
A bejegyzés írása közben jött egy körlevél a ház lakóinak, ebben látok még egy Mátét, akkor négyen vagyunk magyarok. A postacímem pedig: Dániel Görög, Van Ketwich Verschuurlaan 82, 9721SW, Groningen, Hollandia. És Diaconessenhuis és A-119, de ezt nem kell ráírni a borítékra.
Nos, kiderült, hogy a lengyelek kábé ugyanazokat akarják elintézni az egyetemen, mint én, úgyhogy oda is együttmentünk, Oriol meg elkísért minket jófejségből. Cserébe megmondtam neki, hogy tegnap kikapott a Barcelona. Végre volt alkalmam személyesn találkozni Annelies-szel, akinél júniusban kikönyörögtem, hogy mégis jöhessek Groningenbe, és most is elintézett nekünk mindent ami az ő hatásköre. A learning agreementen tehát a két holland aláírás már megvan, a két magyar meg ki tudja mikor lesz.
Aztán átmentünk a történelemszak titkárságára, hát ott kevésbé voltak ügyesek, de hosszas kérlelés után végül sikerült elintézni amit akartam. De hogy kb. húsz perc volt mire meg tudták mondani, hogy pontosan mikor-hol lesz valamelyik óra, és igazából akkor se ők mondták meg, hanem a sorban mögöttem álló holland diák.
Sorbanállás közben Oriolt meginterjúvoltuk a királyságról, és nem tetszik neki, mert korrupt a királyi család, és egyébként is sokba kerülnek, és mért azok a királyok, akik, mért nem ő (mármint Oriol), bizonyára jobb király lenne. Mondtam neki, hogy ha megpályázza (apply) a királyságot, támogatni fogom. Visszakérdezett, hogy hol lehet azt megpályázni, amiről nem tudtam, de eldöntöttük, hogy legközelebb megkérdezzük az International Office-t és Annelies-t, mert az ilyen adminisztratív dolgokat ott lehet elintézni.
Valamiért átmentünk az egyetem főépülete elé. Ott eszünkbe jutott, hogy tegnap milyen jó ingyenebédet kaptunk, és mivel most a non-EU diákoknak van valami gyűlése, hogy besurranunk és megkajálunk megint. Jó kelet-európai életképesség ugyebár. Le is osztottuk, hogy a lengyelek délszlávok lesznek, a katalán mexikói, én székely (ethnic Hungarian from Rumania). Aztán bent nem volt ingyenkaja, csak tea.
Kifeléjövet összeakadtam pár lánnyal abból a társasággal akikkel közösen szoktunk enni, akkor őket okítottam a városházi regisztrálásról meg ilyenekről, ők akartak enni valahol, ami elől inkább elslisszoltam. Délutánra volt megbeszélve egy találkozás Lieuwe-vel, aztán úgy volt hogy jön egy másik mentoráltja is, de ő mégsem jött, és kettesben voltunk. Jól megmutogatta, hogy mit hol lehet elintézni, melyik könyvtár hol van, hol vannak az egyetemi épületek hátsó bejáratai és udvarai, melyik büfében finom a kávé. Aztán megkértem, hogy mutogassa meg, hogy a belvárosban merre érdemes ételt-italt venni. Emiatt sétáltunk egy jót. Hát, a városban enni drága mulatság lesz, Lieuwe az olcsó éttermeket kezdte mutogatni, sok idő volt mire megértette hogy nem erre gondoltam. Kocsmában inni szintén úri dolog, írtam már, hogy egy pohár sör volt 2,5 euró, ráadásul Heineken, amiről Lieuwe úgy beszélt, ahogy itthon a Kanizsai Rákócziról szokás.
Közben beszélgettünk érdekes dolgokról. Hmm, mit írjak le belőle. Kees Teszelszky meghívására volt anno Budapesten, akinek kedvenc diákja volt, gyorsan összeértek a szálak. A magyar történelemmel kapcsolatban elég jól képben van, 48-as forradalom, 67-es kiegyezés, dualizmus, ilyesmiről mind tudott. Azt mondta, hogy a magyar parlamentet szándékosan tervezték az angolhoz hasonlóra. NP, meg tudjuk ezt erősíteni?
Meg arról beszélgettünk, hogy náluk minden utcában van egy-két 14. századi épület, és sokat ők maguk bontottak le a XVIII-XIX. században, hogy újat építsenek helyette, mert ugye amiből ennyi van az nem érték. Mondtam neki, hogy nálunk ott keleten minden évtizedben volt egy háború ami elsöpört mindent, és alig néhány vár vagy kolostor van 1500 előttről, polgári épület nem nagyon. Nehezen hitte (It is so weird), de emlékeztettem arra, hogy a Dunára néző pesti házak mind XIX. századiak, méghozzá azért mert 1849-ben az osztrákok rommá lőtték az összeset. Ja meg a könyvtárban az ősnyomtatványok egy része simán be van rakva a szabadpolcos részre, bármelyik diák leemelheti onnan olvasgatni, nekem ugye amikor a pesti piár könyvtárában turkásztam, ajánlást és kutatói engedélyt kellett kérnem ehhez az Eltétől. Fene jó dolguk van az ittenieknek, na. Az más kérdés (leginkább pénzkérdés) hogy a jelenkornak kábé összes tudományos folyóiratára előfizet az egyetemi könyvtár, és könyvekből is annyi van, hogy hihetetlen, Grotius magyarul csak a kezdet.
Mi volt még? Más asszem nem, jöttem haza, most vagy lesz még valaki esemény itt a koliban vagy nem, elég fáradt vagyok úgyhogy túlélném, ha nem lenne. Az órafelvételt még úgyis ellenőrizni kell, hogy ugyanazt az időpontot mondták-e a titkárságon, mint amit az internetre írtak.
Azt meg már mondtam, hogy holnap estétől ismerkedős hét, és hétfőtől tanítás. Bár ha jól sejtem, megoldottam, hogy hétfő estétől csütörtök délig legyenek az órák, a többiről én döntöm el, hogy tanulok, kutatok, vagy szabadságot veszek ki, esetleg utazom.
Ma egész nap cipeltem a laptopot, teljesen fölöslgesen. A fotógépet is cipeltem, de nem volt kedvem/energiám fotózni. Nehari!

Full of administration

Két napja és néhány órája vagyok itt, de olyan hihetetlen mértékben érkezik az információ, hogy azt elég nehezen lehet kezelni. Tegnap megírtam, hogy aki két hete itt lakik az a császár, tudja, hol a buszmegálló, melyik utca hova vezet, mit hol lehet kapni, melyik büfé jó/occsó a belvárosban. De én is, aki két napja vagyok, már kalauzolom azt aki csak egy napja, mert annyi szintekkel több információval rendelkezem. Phoebe-t már páran anyukánknak szólítjuk, pedig három évvel fiatalabb nálam, de hát nélküle elvesznénk és éhenhalnánk.

Megy ki a nép a nagytemplom oldalhajóján át

Az egyetem főépülete - nem tudtam befogni, de szép

Tehát ma reggel megint tibicsokis kenyeret ettem, mert más nem volt, aztán sprinteltünk az évnyitóra. Sietni kellett, úgyhogy busszal. Kicsit így is elkéstünk. Az üdvözlő beszédek a katedrálisban voltak, annak is már csak az utolsó sorában jutott hely. Itt asszem nem mondtak borzasztó nagy dolgokat. Hanem aztán amikor átmentünk az egyetem adminisztratív központjába ott jött egy akkora információ-bumm, hogy alig tudtam hova kapkodni a fejem, súlyosbítva azzal, hogy kb. ezer külföldi diák mászkált össze-vissza, és ebben kellett volna azzal a tízzel menni akikkel jóba vagyok a koliból. Valamelyik filmnek talán a Tűzszekereknek az elején van ilyen jelenet, hogy a gólyákat az egyetem összes klubja be akarja szervezni, na hát valami ilyesmi volt ez, de inkább annak a kétszerese. A szórólapokat még mostanra se néztem át, nem is fogom. Csak ajándékcsomag-táskából hármat kaptam, és még tollakat, sörnyitókat, és annyi papírt hogy hihetetlen. Meg szerencsére egy térképet is, eddig a google maps manuális másolatával mászkáltam, amin a belváros kis utcácskái nem mind voltak rajta.
Ajánlgattak nyelvkurzusokat, a hollandot nézegettem, de 160 eurónál kezdődik. Viszont szép tollat adtak. A könyvtári standnál osztott medvecukor borzasztó, de legalább annyit megtudtam, hogy a könyvtár mikor lesz nyitva, és hogy ha van diákigazolványom, akkor nem kell külön regisztrálni. A többit azt hiszem elfelejthetem.
Az egyetem főépülete előtt a standoknál összetalálkoztam Edittel, aki akkor jött a Rabobank standjától. Azt hittük ott helyben öt perc alatt nyitni lehet számlát, de nem, csak időpontot osztottak, Edit szept. 28-ra kapott, én akkor már nem akartam beállni a sorba, mert november közepei időpontot kaptam volna. Hanem elmentünk a bankba személyesen, hogy nem-e lehet-e most nyitni számlát. De nem, azt nem, csak úgy lehet, hogy ha kérünk időpontot ott az egyetem előtti forgatagban, és azzal majd eljövünk ide. Ezen jól megsértődtünk, Edit átment az ING-hez, én meg az egyetemre. Volt még egy-két előadás közepes tartalommal, majd jött az ebéd, jól jött, betoltam három hurkás szendvicset és egy liter narancslevet, és mindezt ingyen.

Az egyetem főépületének tornya

Ekkor megint találkoztam Edittel és jól megbeszéltük a bankokkal való helyzetet. Tehát a Mastecardos kártyákat, mint amilyen nekünk van, egész Groningenben csak az Ikea fogadja el, sehol nem lehet vele vásárolni. Pénzt felvenni is csak bizonyos helyen lehet, de ott is kb. ugyanannyit húz le a bank büntetésként mint amennyit én leveszek. Vagyis a magyar számlám itt teljességgel használhatatlan. Kérem is a szponzorokat, hogy arra a jövőben semmit ne is utaljanak. Illetve érdemes elgondolkodni, hogy akár haza is küldhetném a kártyát, hátha az otthoniak tudják valamire használni (mert én itt nem).
Itt összetalálkoztam egymás után két magyarral. Az elsőt Edit mutatta be, ő Bogi, aki egyel alám járt magyarra, de nem voltunk ismerősek egymásnak arcról se. Hát ő elég rosszul áll az adminisztrációval, nemtom mennyire illik megírni hogy mennyire rosszul. A másik a folyosón szólított meg, mert hallotta hogy a lányokkal magyarul beszéltem, ő Tamás, aki a pécsi egyetemen irodalmas PhD-s. Ő még ezt is értette, hogy mi az a reneszánsz szak. Külföldieknek többségében azt mondom, hogy történész vagyok. Vagy történelmes-irodalmas.
Nos, nagyon ajánlották hogy jelentkezzünk a mentorok által szervezett ismerkedős hétre ami ezen a hétvégén való folyamatos szórakozásból és a jövő héten való pár programból áll. 27 eurót kértek érte, de ebben benne van három adag kaja meg még pár dolog, úgyhogy végül jelentkeztem rá, és ott is azt mondtam, hogy történész vagyok. Itthon kiderült, hogy a kolis arcok túlnyomó többsége szintén jelentkezett, meg az égvilágon mindenki, szóval talán nem ablakon kidobott pénz lesz. Valami nyugati billentyűzete volt az illetékesnek, és tíz perc volt, mire tudtunk rajta ö-t csinálni :)
Aztán délután hivatalos voltam a városházába, persze addigra már kiderült hogy se elő-regisztrálni se anyakönyvi kivonatot hozni nem létszükséglet, de ha nekem van akkor legalább látják, hogy jókisfiú vagyok. Adtak egy ideiglenes papírt, a többit meg majd küldik.
Van egy út, ami a kolitól két percre kezdődik és egyenesen elvisz a Grote Markt-ig, ami már csak néhány perc séta az egyetem főépületétől is, és a Harmonie Komplex-től is, ami a BTK megfelelője. Ennek az utcának a belvárosi szakasza egyben a legfőbb bevásárlóutca is, és most jó lassan jöttem, próbáltam megtanulni hogy mit hol lehet kapni és mi mennyi.
Aztán betértem az ING bank fiókjába, és öt másodperc múlva kijött hozzám a váróterembe az ügyintéző, hogy ugye külföldi diák vagyok, akkor menjek hozzá. Amikor megmondtam, hogy Gargantua anno az ING valami leányvállalatának dolgozott, akkor átvittek az elnöki tárgyaló bőrfotelébe :). Na szóval ott meg öt perc alatt elintéztünk mindent, egy hét múlva kész lesz, és akkor küldik a kártyát is, és nem került semmibe, a számlavezetés lesz kéthavonta három euró asszem.
Hazafelé gyalog jöttem. Ma és tegnap kb 25 fok volt, mondták is a "hökösök" hogy élvezzük ki, mert nem lesz ez sokáig így, még két hónap és nem kenuzni fogunk a csatornákon, hanem korcsolyázni. Na de szóval egy hosszúujjú ing volt rajtam, és megizzadtam. Túlmentem a kolin, hogy megkeressem a másik szupermarketet, és ezzel megtaláltam a városrész központját, van ott park meg mindenféle bolt, óvoda, iskola, református templom, szerintem oda fogok járni. Ja, az egyik alak, akivel közös konyhát használunk, Ruandából jött és református lelkész. Most épp a szívére vette, hogy priest-nek neveztem, merthogy ő pastor. Na de még az kéne, hogy ő tartsa ott a mis... akarom mondani istentiszteletet. Ugyanőt ma jól lebarmolta a student manager (a továbbiakban: Slavka, és ausztrál), mert a zuhanyzóban mosta a ruháit, és eszméletlen gőzfürdő gomolygott ki az utcára. Nem biztos, hogy látott már mosógépet. Jaj, most csupa rosszat írok róla, de igazából jó ember.

A cuccaim napközben, de ennél többel mentem haza

Kis kitérő a hülye szabályokról: Az erkély történetét már meséltem. A mosoda a mi emeletünk tőlem távolabbi végében van, félig nyitott a folyosóra, de nem ám odamegy aki akar, hanem külön honlapja van a mosodának, ahova regisztrálni kell jelszóval, usernévvel, és lehet időpontot és mosogépet foglalni. A szobákban van tűzjelző, ami változó érzékenységű, a földszinten egy német lánynak a hajszárító miatt félórákat csipog. Slavka azt tanácsolja, hogy ilyenkor húzzunk rá egy zoknit. És a kedvencem: bele van írva a koli szabályzatába, hogy tartózkodjunk a nyilvános helyen való pisálástól, mert helyből 100 euró a bírság érte.
No szóval shoppingoltam, egy kis kaját, nyolc euró, ebből öt a sör. A vitaminbevitelre gondolva vettem egy kis tejet is, aztán itthon ízlelés útján kiderül róla, hogy jokurt.
Itthon a német srác mondta, hogy akkor most életében először főzni fog, gondoltam segítek neki, azt mondta nudlit süt, de spagetti és nutella volt nála előkészítve. Aztán kiderült, hogy a teljes ismertségi kört riadóztatta, és cakumpack felvonultunk a második emeleti konyhába, és akinek volt valamije az beletette, és közösségi vacsorafőzés lett belőle, spagetti kétféle szósszal. Mire észhez kaptam, már minden volt, úgyhogy én csak sört és csokit tudtam szétosztani, arányában kevesebbet, mint amennyit ettem a spagettiből. De akkor mit kezdek az szobámban tornyosuló kenyerekkel?
Most meg írok.
A következő napok... holnap du. bemegyek az egyetemre ügyeket intézni, és nem feledkezem meg arról, hogy igaz és drága barátom, Hlava eközben az én ügyeim miatt izzad az Eltén, késő délután valószínűleg találkozom Lieuwe-vel. Lieuwe, ejtsd Lí-ű-ve. És Chhhróningen. Péntektől pedig az introduction week, nem tudom azalatt hogy leszek elérhető.

Mostanában sokaktól hallom, hogy olvasnak, aminek nagyon örülök, de légyszi aki olvas, néha hagyjon is valami nyomot (komment). Ha az itt elhangzottakra van vélemény, reflexió, azt szívesebben fogadok itteni kommentben, mint külön emailben.
A szkájpom be szokott kapcsolva lenni amikor itt bütykölődöm, aki beszélgetni akar annak érdemes megnézni, hogy nem vagyok-e ott. Most Manu elkapott egy kis csetre, de egyébként Edittel beszéltem csak mostanában.
Plusz akivel történnek események az értesítsen nyugodtan, tudok én olvasni vagy hallgatni vagy akármit, nem szűntek meg egyéb képességeim csak azért mert áthelyeztem a székhelyem.

Erkély

A student manager gondosan lezárta a második emeleti erkélyeket, és leszedette a kilincseket, merthogy leszakadásveszély áll fenn, majd átadott a helyi lakóknak egy villát, és megmutatta, hogy amikor ő itt lakott akkor hogyan nyitotta-csukta az erkélyajtót a villa nyelével.

Megjöttem? Megjöttem!

Jóemlékű Király Csabától való klasszikust a megérkezésnél illett volna elsütni, de ha úgy tekintem, hogy még mindig folyamatban van a megérkezés akkor elsüthető most is.
Kingócán kívül senki nem sajnálja, hogy elcsórták a kajámat??
Na, hol is folytassam. Délelőtt szomorú emailírással töltöttem az időt, nem volt senki akivel beszélgetni lehetett volna. Ebédre sütöttem levest, akkor értekeztem a francia csajjal, mert látta hogy üres a hűtő ami tegnap tele volt a kajáimmal. Akkorra már tettem egy cetlit a hűtő ajtajára, hogy mi volt, és hogy kérem vissza. Egyébként ez a francia csaj lakik velem szemben, és tegnap sütött tortát és úgy tűnik minden nap süt olyan étkeket amit éttermekben is alig szokás, és körülbelül olyan rossz kiejtése van angolból mint nekem de máshogy rossz és minden mondat után kétszer kérdezünk vissza egymásnak hogy mit mondtál drága gyermek? Ja, a nevét meg nem tudom, mert azt is rossz kiejtéssel mondta. És az angol lánnyal azzal szórakoznak, hogy az egyik nyelv szavait a másik nyelv kiejtése szerint ejtik, a kedvencük az impossible, és társai. Na kitérő bezárva. Szóval neki meg egy üveg olívaolaja tűnt fel. Úgyhogy szóltunk a student managernek. Tegnap már áradoztam róla, hogy milyen jó fej, most is a helyzet komolyságához illően bepipult és a két épület összes konyháját végignézte, ha jól saccolom 24 hűtőt, hogy van-e valahol valami. Persze nem volt. Elvileg tehát lehetett jóindulatú félreértés de akkor annak mostanra tisztázódnia kellett volna. A manager szerint kívülről jött be valaki, de kétséges életszerűségű, hogy éjjel bejön valaki, és csak az első emelet hátsó folyosójára megy, és máshova nem, és elvisz bizonyos kajákat, de pénzt-értéktárgyat meg se kísérel lopni. Szóval azt gyaníthatja az ember, hogy valamelyik kolilakó volt. Mostantól figyelem, hogy melyik kukában tűnik fel túrórudipapír. Egyébként meg a csípős kolbászt kákabélű külföldi úgyse bírja megenni, mire megy vele, száradjon a torkára. Hát szóval nem akartam, de máris botrányhős lettem.
Az megint más kérdés hogy egyik legfőbb kajámtól fosztottak meg pont az első hónapban ami pénzügyi szempontból a legnehezebbnek ígérkezik. Másrészt meg a francia csaj azon is siránkozott, és jogosan, hogy akkor mostantól nem szabad bíznunk egymásban (már nem kettőnknek hanem a lakóknak) és zárni kell mindig mindent és semmi közös és hogy az úgy szar lesz.
Na, hát délben úgy nézett ki, hogy értelmes program már nem lesz, Lieuwe lemondta a mai találkozót, de városi-nemzeti ünnepet nem akartam kihagyni, ezért írtam Editnek, hogy nem tudunk-e találkozni. Találkoztunk is, megnéztük együtt a belvárost, meg az egyetem épületeit, amiket ő már látott délelőtt, én meg nem. Meg a saját szállását is megmutatta. Az övé kényelmesebb, közelebb van, és olcsóbb. Nagy vásári forgatag volt, láttunk többek között egy jelmezest aki egésztestes tehén-jelmezt kínált két nagy rózsaszín cicivel, és fogadtunk, hogy fogunk-e ilyet látni használat közben, emberen az itteni fél évben. Én fogadtam arra, hogy fogok. hát aztán még beszélgettünk jó sokat, de az nem közérdekű.
Persze rettentő ésszel itthon maradt a memóriakártya a fotógépből, így nincs fotó. De a városról még úgyis mesélek később, majd lesz akkor. És oda-vissza gyalog tettem meg az utat a city és a koli között, ami elvileg 40 perc, nekem kicsivel kevesebb. Ezzel összespóroltam három ojirót.
Amikor már húsz méterre voltam a kolitól, akkor jött ki egy nagy csapat ember, nagyrészt azok akikkel már találkoztam, és mondták hogy most mennek a városba, úgyhogy mentem velük én is, ezúttal busszal. Kilencen voltunk, ebből egy voltam én, ott volt a Milan nevű német, a Timi nevű magyar, a Blanka nevű magyar aki ma jött, és ott láttam először, egy német akinek elfelejtettem a nevét, a francia, akinek eleve nem is tudtam, az Anastasia nevű indonéz, a Phoebe nevű angol, a Sarah nevű finn, és ennyi. Az angol csajszi lett a hangadó, aminek két oka van, egyrészt ő a leghangosabb, másrészt ő már két hete itt lakik amivel abszolút császár, olyan hihetetlen rettentő dolgokat is tud, mint hogy honnan indul a busz meg ilyenek. Úgyhogy amikor elment a szemeteshez hogy kidobja a csokipapírt, akkor is vonultunk utána mint a kiscsibék.
Nos, akkor ugye buszoztunk másfél euróért, aztán a főtéren nézegettük a parasztvakítást és a vidámparkot. Próbáltam tiltakozni, de ha nem akarom hogy mindenki elkönyveljen nyápic lekvárnak akkor ugye az egyik hullámvasútra fel kell ülni (taktikusan két lány közé akik visítoznak és így úgy tűnik mintha én nem is félnék), ami helyből két és fél euró. Aztán megittunk egy pohár sört, az volt három euró. Hát ezután mentünk kajálni és inkább azt mondtam hogy nem vagyok éhes, pedig utoljára délben ettem egy instantlevest és két kocka csokit.
Két főtér van, a Vismarkt és a Grote Markt, ez utóbbi szélén van egy ojjektum, a tetején egy bárral, oda mentünk fel, azzal a céllal hogy hogy megnézzük a tűzijátékot. Az előttünk levő társaság az asztalon hagyott pár poharat, én magam elé húztam egyet, aminek az alján volt még egy kis jég, és szaporán tapperoltam a szívószálat, így nem nyaggatott a pincér. Itt csatlakozott hozzánk négy fiú, egy katalán, egy brazil és két nemtommilyen, ahogy azt se hogy Diaconessen-esek-e vagy a Milan hozta őket, és hogy fogok-e találkozni velük a jövőben. Úgy valamennyire beszélgettünk, bár nyelvi akadályok időnként felmerülnek, ugye angol anyanyelvűtől még nálam is gyengébbek is vannak, bár jobbára én is hallgatásba burkolóztam. Megdöbbentő, hogy arányában milyen sok az olyan diák, aki nem exchangelni jött ide, hanem itt felvételizik és minimum 3 évet itt tervez tanulni. Szinte szégyenli magát az ember, hogy csak egy nyamvadt félévet mondhatok. De akiket ismerek ilyen itt alapszakosból, azok is mind most kezdik. Ja, Phoebe aki anyanyelvi és tősgyökeres (birminghami?) angol, itt fog angolszakot végezni. Ezután senki be ne szóljon nekem hogy van magyar irodalmas órám!
Aztán egy idő múlva, mivel a tűzijáték nem jött, a három magyar és az indonéz elindult haza, a három lány busszal, az egy fiú gyalog, és egyszerre értünk a koli közelében levő megállóhoz. Út közben elkezdett durrogni a tűzijáték a tetejéből valamit láttam.
Ebből az egészből most azt kell leszűrni, hogy beindult itt az élet a koliban és a hazaérkezési időpont szerencsés kiválasztásával elértem, hogy engem is a társaság részeként kezeljenek. Holnap közösen reggelizünk Phoebe erkélyén, majd megyünk az egyetemre a megnyitóra és ügyeket intézni, regisztrálni, bankszámlát csinálni, ahonnan én lelépek hogy a városházán is regisztráljak, szóval nem lesz egy unalmas nap.
Ja és holnap (ma) van Lieuwe 23. születésnapja.

Feltámadt a disznó?

Éjszaka eltűnt a hűtőből az összes ott tárolt kajám. Ez 5 rúd kolbászt, fél kiló szalonnát, egy csomag túrórudit és egy tábla csokit jelent. A tettest még keresem, bár lehet hogy csak a disznó támadt fel, és a szökéshez magával vitte a csokimat is, persze a francia csaj salátáihoz hozzá sem szagolt. Addig is sportszeletes kenyeret reggelizem.

Ersten Blick

Halóhaló, üdv a világ túlsó végéből! Pici Röfi megkezdi a nagyvilág megismerését!
Reggel úgy öt körül már a reptéren voltam Kingóca és Mama társaságában, alig kilenc órával azután, hogy Kingócát elhoztuk onnan. Ez biztos ilyen cserebiznisz amivel Mama játszik, hogy megkapja egyik gyerekét egy másikért cserébe.

Eindhoven, Philips-stadion

Az első bonyodalom amivel szembesülni kellett, hogy az otthon 17 kilósnak mért bőrönd a reptéren már 26 kiló volt. Ezen problémát orvosolandó a legvastagabb pulóvert felvettem (sajnos a kabátok a hátizsákban voltak aminek okés volt a súlya), a lélekerősítőt Kingóca átrakta a hátizsákba, közben Mama kezébe belenyomtam pár könyvet, így sikerült elérni, hogy a két csomagom külön-külön 19,8 és 19,7 kilós legyen, a kézipoggyász megmérésétől szerencsére eltekintettek.
Könnyes búcsú, aztán negyed hat körül eltűntem a vámosok útvesztőiben. Ott asszem nem volt bonyodalom. Meglepetésre sokan jobban tolakodtak nálam, úgyhogy nem tudtam ablak mellé ülni. Így a repülésről nem lesz fotó. egyébként azért se mert a Dunakanyartól leszállásig egy merő felhő volt minden, soha nem láttam a földet. Landolás sima, és még abban is szerencsém volt, hogy az első öt cuccból kettő az enyém volt a futószalagon, nem kellett sokat válogatni.
Talán leginkább az Eindhoven-beli átszállásoktól féltem eredetileg, de egyszerű volt, táblák elvittek a buszmegállóig, ott automatából sikerült jegyet venni (3 ojiró) és el is jutni a vasútállomásig. Közben, és később a vonattal is elmentünk a Philips stadion mellett, ahol annó Dzusdzsák szórta a gólokat.
A pályaudvaron háromszor szerencsétlenkedtem a jegykiadó automatával (kb 50 kiló cuccal a vállamon) mire észrevettem, hogy Mastercardot nem fogad, és hiába tartom fel a sort. Íme a bankkártyás fizetés előnyei. Idővel találtam egy olyan pénztárat ahol emberek is vannak, és keshhel is fizetni, de addigra egy perccel előttem elment a menetrendből kinézett három vonat közül az első.
A peronnál kitűnt, hogy az on-line menetrendben fel nem tüntetett vonatok is mennek. Amúgy két féle vonatról hallottam, az InterCityről és a Sprinterről. Az egyik intercityvel el is mentem Utrechtig, aminek annyi értelme volt hogy a hirtelen keletkezett plusz 59 perc unatkozóidőt megfeleztem. Ott meg aztán jött a másik IC ami elhozott Groningáig. A második IC-n féltem a kallertől, de nem bántott. Eindhovenben egy pecséttel elő-érvényesíteni kellett a jegyet még felszállás előtt, és tanácstalankodtam, hogy akkor ha átszállok, akkor kell-e újraérvényesíteni, amit az utrechtiek megoldottak annyival hogy ki se rakták a pecsételőt.

Kicsi Rigó csipeget a vonat ütközőjén

Elég szerencsétlenül nézhettem ki két giganagy és egy közepes cumóval, de ez van. Brühühü, senki nem akart velem beszélgetni útközben. Úgyhogy nagyban nézegettem kifelé a fejemből, a táj felé. Előszöris minden zöld, gondolom a Jóisten gondoskodik a megfelelő öntözésről. Szinte minden terület művelve van, és felettébb sok a haszonállat, tehén a legtöbb, aztán birka, ló, disznó. A települések mind nagyon szépek, szerintem mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy milyen egy holland téglaház, és nagyjából olyan is, és van egy értékelhető stílusa. Ja, és a szupermarket is azonos stílusban van megépítve nem ám előregyártott panelekből. A benzinkút kivétel.
A vonat maga kétszintes, halk, gyors, nagyjából kényelmes, bár egy kicsit szűk ennyi csomaggal. Adnak internetet, sajnos áramot nem, úgyhogy jószerével csak olvasni tudtam, meg beírni fészbukra hogy Groningenben lakom :)
Közben felhívtam Lieuwét hogy mikorra érkezem. Meg is érkeztem, ő meg ott várt és csakazértis én ismertem fel őt előbb. Előszöris felrakott a buszra, ami elhoz onnan a kolihoz. Mint kiderült, én nem kapok kedvezményt, és a nem egész 10 perces buszút 1,5 eurót vitt el. Hát ez hosszú távon egy érv lesz egy canga mielőbbi beszerzése mellett. Beszélgettünk egy kicsit a városról meg magunkról de az most mindegy, a lényeg az hogy most azt gondolom, hogy többet fog rám vigyázni, mint amennyit tegnap gondoltam, elvisz majd az egyetemre adminisztrálni, és szó van arról, hogy a másik mentoráltjaival együtt elvisz evezni a groningeni csatornákra meg hasonlók.

 Falu a vasút mellett, ami nem mozdult be

Kérdezte, hogy milyen volt a pénteki buli, és még azt is értette, hogy a güle-güle az a byebye törökül. Más kérdés hogy azt hitte, hogy a török-magyar történelmi együttélés után maradt nálunk egy török kisebbség, és onnan tudhatom. Volt már Budapesten, és ezt nekem korábban nem mondta. Tudja is, hogy "Nem beszélek magyarul", és azt hogy "egy, kettő három" :). A Rubik-kockát átadtam, ismerte, de nem tudta, hogy magyar kötődése van a dolognak.
Azt mondta, hogy a koli korábban kórház volt, és hat éves korában az orrát bütykölték itt, azóta nem járt erre. Valahogy megtaláltuk a bejáratot, és a lakók előkerítették a student managert is. Igazából az adminisztrálás majdnem teljes három percig tartott, megmutatták a szobámat, átadták a kulcsot, aláírtunk két papírt, még elmondott két-három dolgot azt ment is a következőhöz. Állítólag csak ma 25-en költöznek be, és az a 8-10 diák, aki eddig itt lakott most nagy ünnepséget akar csapni annak tiszteltére, hogy népesül a koli.
NM! a kollégiumokat errefelé szerintem egységesen student house-nak nevezik és akkor senki nem gondol az apátságokra a dormitory kétértelműsége. I know you do not understand Hungarian, but hopefully sombeody will translate it for you :)
A koliról meg szobámról most nem akarok mesélni, majd alkalmasabb időben. Azóta kipakoltam a nagycuccokból, voltam egyet shoppingolni és egy kicsit ismerkedtem. Vettem egy literes lónyálat, egy nyolcadagos vécépapírt (az volt a legkisebb), egy kiló tésztát, egy kiló rizst, egy liter olajat és egy kis szappant, és már készítettem az ötveneuróst, hogy abból biztos kijön, amikor kiderült, hogy kilenc és fél, hát nézze meg az ember.
Eddig kikkel beszélgettem? A student manager nagyon vidám és kedves és a többi. A földszinten van egy amerikai srác, aki beenegedett és riadóztatta a menedzsert, és ő is rendes. Kérdeztem, hogy került ide, azt mondja nem tudja. Az én szintemen (1. emelet) eddig hmmmm két német, egy angol, egy francia, egy magyar asszem. De már láttam egy távol-keletit és egy afrikait is. Tíz perccel megérkezésem után volt egy ilyen párbeszédem a folyosón random szembejövő emberrel:
 - Hello!
 - Hello!
 - What is your name?
 - Tímea. And yours?
 - Akkor beszéljünk magyarul!
Eddig asszem a Milan nevű német gyerekkel beszélgettem legtöbbet, és külön örülök hogy van valaki akinél jobban beszélek angolul:) Lieuwe csúnyán lemosott e téren. Mindkét német akivel találkoztam, most kezdi itt a pszichológiát, és nem cserediákként hanem rendesen itt felvételiztek. Merthogy Németországban olyan szigorú a ponthatár (vagy ahogy ők mondják: numerus clausus), hogy nem lehet oda bekerülni. De egymásról nem tudtak, én meg tudok mindkettőről, ha-ha-ha.
Nos ennyit mára, jó esetben lesz buli este, ha nem akkor meg majd én csinálok:)

Utolsó itthoni bejegyzés

Ma bepakolás, Leó fogadása a reptéren, ilyesmi. Szarvasgombát ettem vacsorára, életemben először, és annyira ízetlen volt, hogy ha nem tudom, semmit észre nem veszek. Azonkívül pedig szaporán számolgatom, hogy hol leszek 12 vagy 24 óra múlva. Az a helyzet hogy már 12 óra múlva is valahol a holland pampák közepében leszek.
Az nap hivatalos nótája: http://www.youtube.com/watch?v=uIg9VaMBi9o
A bevethető laptopok száma dinamikusan csökken, és különben is mindenki fáradt, úgyhogy a hajnalig tartó CS-zés elmarad. Mindjárt alszom négy órát, ami körülbelül ugyanennyivel több az előzetesen tervezettnél. És az informatikát is elrakom, úgyhogy több emailt ne írjatok :)

Pápá Zeus güle-güle party

Nos, megvolt a nagy búcsúbuli, ami hivatalos formában a fenti nevet viselte. Kérdéses, hogy fogok-e még társasági életet élni kiutazás előtt. Persze elég rövid a lista amit odáig még tenni fogok. Sajnos a fényképezőgépet minden rákészülés ellenére otthonhagytam, így a fotózás elmaradt, tudtommal egyetlen fénykép készült az eseményen.
Tehát, kezdődött a nap kora délután a Palágyi mester társaságában elfogyasztott komlószörppel. Drága cimborám azt tervezi, hogy gyalog jöjjön ki hozzám Hollandiába, vagy ha nem is egészében, legalább az utolsó 100 km-t tegye meg gyalog. Én meg majd frissítővel várom a város határában.
Folytatódott az esemény a focival, amiről a házigazda elkésett, az az egyetlen szerencse, hogy a résztvevők még többet késtek. Végül összejött nyolc focista és két néző, A hőmérséklet alig volt több 35 foknál, így igen nagy kihívásnak számított fekete mezben szaladgálni, de az egyik csapat mégis vállalta, és kezdetét vehette a móka. Célszerű itt szakmai dolgokról írni? Mindenki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a küzdelembe, és bár az iram nem volt egetverő, nagyjából a hőséget is elviseltük. A csapatbeosztást többször variáltuk, azonban végül mindig a fekete csapat kerekedett fölül. A gólkirály az ünnepelt lett a maga hat góljával. Ezt hallván a jelen nem levők némelyike bundázást kiáltott, de vajon van-e értelme bundagólnak nevezni azt, ha a csatár tíz méterre áll a két védő és a kapus által takart kaputól, mégis becsavar egy bombaerős lövést a hosszú felső sarokba? Kénytelenek leszünk tehát a mentális tényezőkben keresni a hirtelen formajavulás okát.
Az öltözőben Tarnai kolléga megkért minket, hogy a jövő nyár egy bizonyos napjára ne csináljunk programot, és azóta megy a heves találgatás, hogy ugyan mire is célzott.
A szervezőség természetesen elkésett a megbeszélt előtalálkozóról, de valahogy azért odaért, és lassan összegyűlt egy tisztességes méretű társaság a Csendesben.
Engem már annyiszor cikiztek az állandó listázásért, hogy csak na, de aztán megtanultam, hogy a középkornak volt listázás-mániája, így egy középkorásztól is csak annak jele, hogy azonosul szakmájával. Tehát jelen voltak a buli korai szakaszában: P. L., Sz. Cs.. Míg a Csendes-beli társaságot alkották: A. D., B. Cs., G. D., H. A., L. I., L. G., M. R., M. E., Ny. A., P. Gy., P. M., S. M., Sch. G., Sz. A., Sz. Z., Sz. T., T. B., T. M.. Figyelmes szemeknek feltűnhet, hogy olyanok is megjelentek, akikkel ritkán van alkalmam beszélni. És bár legközelebbi barátaim nagy része megjelent, így is van pár fájó hiány, a testvérkék mellett Csicserina, Paci, Báró úr, Manu és a reneszánszosok kívánkoznak ide.

Íme hősünk két lélegzetelállító szépségű hölggyel

Több helyről összegyűjtött társaság lévén, kísérlet történt a különböző emberek összeismertetésére, páros gyorsrandik formájában, melyek bár nehezen indultak be, végül a szervezőségnek kellett megszakítania a párok beszélgetését. A továbbiakban nagyjábol kötetlen beszélgetés zajlott, némileg zavarva a kártyás-kérdezős-ismerkedős játék által.
A legkedvesebb, legfigyelmesebb barátok hoztak ajándékot, lélekerősítőtől jegyzetkönyvecskéig és holland csoda-naptárig sokfélét, de legnagyobb figyelmet mégis az a tábla csoki kapta, amelyik a melegtől annyira megolvadt, hogy a két végét enyhe ráhatással össze lehetett érinteni.
Az ünnepelt igyekezett mindenkivel beszélgetni, ez vagy sikerült, vagy nem, de az est nagy részében úgy rohangált egyik asztaltól a másikig, mint a mérgezett egér. Meg is kaptam a bolyaisoktól az aggódást, hogy mi lesz velük nélkülem, a patrónásoktól angyali kedvességüket és mosolyukat, a piárosoktól a régi hűséges barátság összes jelét, az egyetemiektől pedig az egészséges pofátlanságot.
Mindenkinek nagyon örültem, továbbá remélem és gyanítom, hogy a jelenlevők jól érezték magukat, majd végül érzelgősségi szinttől függően vettünk búcsút egymástól, a távozó és az itthon maradók kölcsönösen jól viselkedésre, magukra vigyázásra és hasonlókra biztatták egymást.
Hát asszem ennyi.

Adminisztratív dolgok

Mint azt már korábban megírtuk, ma voltam az egyetemen ügyeket intézni. Az ottlevés sikerült is.
De még mielőtt a ma történtekre kitérnék, illusztrációként elmesélem, hogy ugyanazt a papírt, amivel ma kellett (volna) ügyködni, a hollandiai koordinátoromnak elég volt emailen elküldeni, még bőven annak az aláírás aktualitása előtt, ő aláírta és szkennelve vissza is küldte.
A magyarországon tartózkodó illetékes, akinek nevét nem írnám le orv módon mert ahhoz túl kis hal vagyok az egyetemi hierarchiában, augusztus eleje óta szabadságát tölti, így a szóban forgó papír azóta csak várja és várja hogy aláírják. Kering egy-két gondolat a fejemben, hogy jéé, Hollandiában nincs szabadság nyáron?, vagy esetleg ott nem számít nehéz fizikai munkavégzésnek egy aláírást odabiggyeszteni egy papír aljára? Nos, augusztus elején azt írta nekem az illetékes, hogy 23-án lesz az egyetemen, keressem akkor. Pár napja írtam neki, hogy milyen napszakra számítsak, erre azonban nem válaszolt, és éles eszű olvasóim már sejthetik is, hogy nem is találtam meg ma az egyetemen. Kb. két órát vártam rá a szobája előtt, minden mozgás nélkül, majd megkérdeztem a titkárságon, hogy látták-e Őt, de nem, se ma, se az elmúlt napokban nem adott életjelet.
Kicsit féltem az épségét, hátha baj érte, de talán megengedtetik nekem saját sorsomon való szorongás is, mert amíg az ő aláírását meg nem szerzem, addig az ösztöndíjjal járó pénzt nem utalják. Jelenleg úgy áll, hogy viszek ki 4-5 rúd kolbászt, de kezdek aggódni, hogy mit fogok enni ha ezek elfogytak.

A következő időszak programja

Nos, finisébe ért a készülődés, ami nem is csoda, mert már alig néhány napom van hátra itt szülőhazám kebelén. Egy hét múlva már Groningenben leszek.
Sokan kérdezgetnek az érzéseimről. Talán Nagypapával való beszélgetésem a legtanulságosabb, aki felsorolt egy nagy csomó lehetséges érzelmet hogy melyik jellemző rám, körülbelül izgalom, érdeklődés, várakozás, aggodalom, bizalom, kíváncsiság, mire a válaszom az volt, hogy ezek mind. Ja meg vicces, hogy itthon maradó feladatköreimet és személyes tárgyaimat a bkv-bérlettől a csapatkapitányi posztig mind szétosztottam, mint aki végrendelkezik. Ahogy Sárközi cigány mondja az Egri csillagokban, hogy "aki elmegy az meghalt".
Upsz, na nyugi, én azért vissza szándékszom jönni. Más kérdés, hogy addigra a bérletem lejár :)
És ami miatt a cikk születik, az az hogy mostanra a következő két hétnek már meg is van a programja.
A múltban kezdem, mert a tágabb családtól való búcsúzás már az elmúlt napokban nagyrészt megtörtént. Most folyamatban van a barátoktól való búcsúzkodás, ma is volt egy szkájp emiatt, kedden is lesz egy áldomásivás. Szerdán csapatépítő (vagy éppen csapatlebontó) buli a reneszánszosokkal, akik ugye 5/6-od arányban szétrajzanak ősszel. Csütörtökön megyek az egyetemre dokumentálni, aláíratni, aláírni, papírozni, és már előre undorodom ezen feladatoktól. Pénteken lesz a Pápá Zeus güle-güle party, a nagy búcsúbuli, amire minden barátom hivatalos lenne, ha nem is mindenki, de a legközelebbi barátok nagyrészt ottlesznek. Szombat-vasárnap pedig már a pakolásé, vagy a véglegesítésé, mert már elkezdtem kirámolni a cuccokat a szekrényekből. Vasárnap este hazajön Leó, ez testesíti meg a szűkebb családi búcsúztatást, és hétfőn utazás.
És akkor vannak még a kötetlen idejű tennivalók, mint hivatalokba és bankba mászkálás, vásárlások, ilyesmik. Úgyhogy előzetesen elnézést kérek, ha a megszokottnál kisebb arányban fogok válaszolni emalekre.
Ugyebár hétfő reggel 6:05-kor száll fel a gépen, ami miatt ötre kint kéne lenni, négykor el kell indulni itthonról, ha közvetlen előtte nem kell pakolni az is fél négyes kelést jelent. Ha ugyan lesz olyan vízszintes helyzetben amiből lehetséges felkelni. 8:05-kor szállok le Eindhovenben, ott számoltam két és fél órát arra, hogy a reptértől eljussak a vonatpályaudvarig, és ha minden jól megy, akkor 14:14-kor érkezem meg Groningenbe. Mentorom segítségével elverekedem magam a kollégiumig, ott bejelentkezés, adminisztráció, szobafoglalás, ismerkedés a lakókkal és a környékkel.
28-a Groningen városi-nemzeti ünnepe. 1642-ben a korábbi földesúr, egy német érsek ostromolta a várost, és augusztus 28-án takarodott el a falak alól, elismervén a város függetlenségét, de előtte szétágyúzta annyira, hogy bombák napjának is hívják ezt a napot. Gondolom aznap lesz érdemes megismerkedni a várossal.
29-én lesz az egyetem félhivatalos megnyitója, nem mellékesen akkor kell majd a town centerbe menni papírozni. Jaj de utálom, három honlapon három különböző féle dokumentum-köteget kérnek. A három közül annak hittem, ahol a legkevesebbet kérik. De még ebben is bennevan az anyakönyvi kivonatom fordítása, biztos egyébként nem hinnék el, hogy megszülettem.
Utána jövő hétfőn, mához két hétre pedig mér kezdődik a tanítás, még az órarenddel is kell még addig szórakozni meg hasonlók.

Pillanatfénykép, hangulati mintavétel

Állítólag 128 kocsma van Groningenben, és Erasmus-diákok számára egy verseny, hogy körülbelül ugyanennyi rendelkezésre álló nap alatt ki tud végigmenni az összesen.

Amúgy meg, ahogy jó középkorászhoz illik, ezt fogom hangosan énekelni az utcákon: http://www.youtube.com/watch?v=bMYyQS3CefU

Pantagruel megirigyelné

"Madarat tolláról, bölcsészt könyvtáráról" - tartja az ősi maja közmondás. Most akkor én is eleget teszek a dörömbölő kíváncsiaknak, és nyilvános helyen átgondolom, hogy melyek az a könyvek, amelyek 90% fölötti valószínűséggel jönnek majd fizikai valójukban a nagy útra.

Szentírás
Passuth László: Esőisten siratja Mexikót
Valaczka András: Zaránd rafting
Verses öröknaptár a 2012. évre
Rabelais: Pantagruel I.
Paul Oskar Kristeller: Szellemi áramlatok a reneszánszban
A vízilófia alapjai
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Mészöly Miklós: Az atlétatrikó halála
Jacobus Phingorasaux: Ars puquisellentiae in honorabilis societas
Történelmi világatlasz
Cervantes: Dániel Quijote
Taal Vitaal
Pons holland nyelvköny röviden és érthetően
Mátyás Szabolcs: Tudnom kell, mert magyar vagyok
Idem: Az igaz bátorság szartaposói
A "The very best of Era" album szövegkönyve
Damwadfarteuw von Rostock: Pro libertate zabalendi et vedelendi
Michael Quoist: Dani naplója
Michael E. Smith: Aztékok
Balassi Bálint összes versei
Matthias Rex 1458-1490. Hungary at the Dawn of the Renaissance
Hugo Grotius: De iure bellis ac pacis libri tres
Niccoló Macchiavelli: A fejedelem
Oxford English Dictionary
Niccoló Maffiavelli: A háború művészete
Adi de Phaldapacaltis: De modo hurqua facere sanguineus
Jacob Burchardt: A reneszánsz Itáliában
Johann Huizinga: A középkor takonya
Nederlands Openluchtmuseum

Köszönetnyilvánítás

Már eddig is sok-sok segítséget kaptam néhány embertől, és nyilvánvaló, hogy nélkülük egészen sehol nem lennék, és a reptérig se jutnék el. Egyébként meg nagy a pofám és úgy viselkedem, mint egy nagy-nagy sztár aki már sokat elért, és visszapillant eredményei mellett arra is, hogy kik támogatták. Tehát a következő személyeknek köszönhetek igen sokat utammal kapcsolatban:

A pénzügyi támogatásért: Osztie Hilda, Görög Jenő, José Manuel Barroso
Koordinátoraim, akik munkaköri kötelességeiken túl is szívükön viselik sorsomat: Zsadányi Edit, Molnár Gábor Tamás
Akik már eddig is gyakran igazítottak útba az adminisztráció sok útvesztőjében: Derzsenyi Dávid, Takács Edit
Akiknek nyelvtudásomat köszönhetem: Osztie Györgyné, Borián Csilla, Liza Cora
Akik kisebb ügyekben gyakan adtak tanácsot: Osztie Hilda, Görög Kinga
A mentorom: Lieuwe Jongsma
Aki távollétemben képvisel az egyetem felé: Hlavacska András

Részemről mély hála elvárható, a nyájas olvasó pedig szívlelje meg az említettek neveit és vésse emlékezetébe, hogy jó emberekről van szó.

Mentor

Ahogy ígérték, augusztus közepén, jelesül tegnap jelntkezett a mentorom. Újabb jele annak, hogy tényleg kijutok és rendben leszek és a többi. Lieuwe-nek hívják, ha gonosz lennék azt mondanám, hogy azóta próbálom kitalálni hogy ezt a nevet hogy kell kiejteni. Azt mondja magáról, hogy történelem szakos, groningeni őslakos, ez eddig két olyan tulajdonság, ami igen előnyös és tiszteletre méltó. Facebook adatlapját kikeresve az is kiderült, hogy fiú, velem egykorú, és igen laza, szinte már partyarc srácról van szó, feltételezhetően ennek minden előnyével és hátrányával.
Azt írta, hogy írjam meg neki, hogy mit várok tőle. Na hát én meg azt hittem, hogy jól kitanították őket hogy mit kell csinálni a szerencsétlen újonc-tanoncokkal. De a két alapfeladat ami eszembe jut, azt már említi is, először, hogy a vonatállomástól elkalauzol a szállásig, és na jó azt nem említette, de ha őslakos akkor csak meg lehet kérni hogy bemutassa a várost és az egyetemet.

Fogadalmak

Mint első bejegyzés, máris írnék ide valamit, ami lehet hogy provokatívnak fog minősülni amikor majd széles körben olvasottá lesz, mert most még csak Leó (a húgom) értesült a blog létezéséről.
Némely ismerőseim, amint meghallják, hogy Hollandiában fogok eltölteni huzamosabb időt, rögvest azzal reagálnak, hogy jaj de jó sokat füvezhetek és kurvázhatok. Ezen tevékenységek lehet, hogy jellemzőek azokra akiktől ötletként hallom, de nem rám. Így most itt ígéretet teszek, melyhez tanúnak idézem a blog összes olvasóját, hogy nem fogok drogozni és kurvázni. Illetőleg megkérem összes ismerősömet, hogy amennyiben tudomásukra jutna, hogy megszegem ezen ígéretemet, akkor annak hírét minél szélesebb körben terjesszék el rólam.
Kísérletet teszek továbbá arra hogy kint tartózkodásom során mellőzzem a kerékpár és a telefon használatát. Nyilván ezek mellőzése Hollandiában egy egyetemista ifjú számára igen nehezen lesz megoldható, de törekszem rá, és végső soron akkor sem lesz katasztrófa, ha ez a kísérlet elbukik.
A kerékpár és telefon mellőzése érzelmi, míg a drogozás és kurvázás mellőzése etikai okok miatt történik.

Első bejegyzés

Ez a bejegyzés gyakorlatilag próba, hogy szerkesztés közben lássuk, hogyan is néz ki ha már van egy bejegyzés. Nem elhallgattatandó azonban, hogy azért pont ma születik, mert hősünk ma kapott értesítést arról hogy fogadják egy kollégiumban, és innen már semmi nem gátolhatja meg abban, hogy tényleg kijusson.