Ersten Blick

Halóhaló, üdv a világ túlsó végéből! Pici Röfi megkezdi a nagyvilág megismerését!
Reggel úgy öt körül már a reptéren voltam Kingóca és Mama társaságában, alig kilenc órával azután, hogy Kingócát elhoztuk onnan. Ez biztos ilyen cserebiznisz amivel Mama játszik, hogy megkapja egyik gyerekét egy másikért cserébe.

Eindhoven, Philips-stadion

Az első bonyodalom amivel szembesülni kellett, hogy az otthon 17 kilósnak mért bőrönd a reptéren már 26 kiló volt. Ezen problémát orvosolandó a legvastagabb pulóvert felvettem (sajnos a kabátok a hátizsákban voltak aminek okés volt a súlya), a lélekerősítőt Kingóca átrakta a hátizsákba, közben Mama kezébe belenyomtam pár könyvet, így sikerült elérni, hogy a két csomagom külön-külön 19,8 és 19,7 kilós legyen, a kézipoggyász megmérésétől szerencsére eltekintettek.
Könnyes búcsú, aztán negyed hat körül eltűntem a vámosok útvesztőiben. Ott asszem nem volt bonyodalom. Meglepetésre sokan jobban tolakodtak nálam, úgyhogy nem tudtam ablak mellé ülni. Így a repülésről nem lesz fotó. egyébként azért se mert a Dunakanyartól leszállásig egy merő felhő volt minden, soha nem láttam a földet. Landolás sima, és még abban is szerencsém volt, hogy az első öt cuccból kettő az enyém volt a futószalagon, nem kellett sokat válogatni.
Talán leginkább az Eindhoven-beli átszállásoktól féltem eredetileg, de egyszerű volt, táblák elvittek a buszmegállóig, ott automatából sikerült jegyet venni (3 ojiró) és el is jutni a vasútállomásig. Közben, és később a vonattal is elmentünk a Philips stadion mellett, ahol annó Dzusdzsák szórta a gólokat.
A pályaudvaron háromszor szerencsétlenkedtem a jegykiadó automatával (kb 50 kiló cuccal a vállamon) mire észrevettem, hogy Mastercardot nem fogad, és hiába tartom fel a sort. Íme a bankkártyás fizetés előnyei. Idővel találtam egy olyan pénztárat ahol emberek is vannak, és keshhel is fizetni, de addigra egy perccel előttem elment a menetrendből kinézett három vonat közül az első.
A peronnál kitűnt, hogy az on-line menetrendben fel nem tüntetett vonatok is mennek. Amúgy két féle vonatról hallottam, az InterCityről és a Sprinterről. Az egyik intercityvel el is mentem Utrechtig, aminek annyi értelme volt hogy a hirtelen keletkezett plusz 59 perc unatkozóidőt megfeleztem. Ott meg aztán jött a másik IC ami elhozott Groningáig. A második IC-n féltem a kallertől, de nem bántott. Eindhovenben egy pecséttel elő-érvényesíteni kellett a jegyet még felszállás előtt, és tanácstalankodtam, hogy akkor ha átszállok, akkor kell-e újraérvényesíteni, amit az utrechtiek megoldottak annyival hogy ki se rakták a pecsételőt.

Kicsi Rigó csipeget a vonat ütközőjén

Elég szerencsétlenül nézhettem ki két giganagy és egy közepes cumóval, de ez van. Brühühü, senki nem akart velem beszélgetni útközben. Úgyhogy nagyban nézegettem kifelé a fejemből, a táj felé. Előszöris minden zöld, gondolom a Jóisten gondoskodik a megfelelő öntözésről. Szinte minden terület művelve van, és felettébb sok a haszonállat, tehén a legtöbb, aztán birka, ló, disznó. A települések mind nagyon szépek, szerintem mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy milyen egy holland téglaház, és nagyjából olyan is, és van egy értékelhető stílusa. Ja, és a szupermarket is azonos stílusban van megépítve nem ám előregyártott panelekből. A benzinkút kivétel.
A vonat maga kétszintes, halk, gyors, nagyjából kényelmes, bár egy kicsit szűk ennyi csomaggal. Adnak internetet, sajnos áramot nem, úgyhogy jószerével csak olvasni tudtam, meg beírni fészbukra hogy Groningenben lakom :)
Közben felhívtam Lieuwét hogy mikorra érkezem. Meg is érkeztem, ő meg ott várt és csakazértis én ismertem fel őt előbb. Előszöris felrakott a buszra, ami elhoz onnan a kolihoz. Mint kiderült, én nem kapok kedvezményt, és a nem egész 10 perces buszút 1,5 eurót vitt el. Hát ez hosszú távon egy érv lesz egy canga mielőbbi beszerzése mellett. Beszélgettünk egy kicsit a városról meg magunkról de az most mindegy, a lényeg az hogy most azt gondolom, hogy többet fog rám vigyázni, mint amennyit tegnap gondoltam, elvisz majd az egyetemre adminisztrálni, és szó van arról, hogy a másik mentoráltjaival együtt elvisz evezni a groningeni csatornákra meg hasonlók.

 Falu a vasút mellett, ami nem mozdult be

Kérdezte, hogy milyen volt a pénteki buli, és még azt is értette, hogy a güle-güle az a byebye törökül. Más kérdés hogy azt hitte, hogy a török-magyar történelmi együttélés után maradt nálunk egy török kisebbség, és onnan tudhatom. Volt már Budapesten, és ezt nekem korábban nem mondta. Tudja is, hogy "Nem beszélek magyarul", és azt hogy "egy, kettő három" :). A Rubik-kockát átadtam, ismerte, de nem tudta, hogy magyar kötődése van a dolognak.
Azt mondta, hogy a koli korábban kórház volt, és hat éves korában az orrát bütykölték itt, azóta nem járt erre. Valahogy megtaláltuk a bejáratot, és a lakók előkerítették a student managert is. Igazából az adminisztrálás majdnem teljes három percig tartott, megmutatták a szobámat, átadták a kulcsot, aláírtunk két papírt, még elmondott két-három dolgot azt ment is a következőhöz. Állítólag csak ma 25-en költöznek be, és az a 8-10 diák, aki eddig itt lakott most nagy ünnepséget akar csapni annak tiszteltére, hogy népesül a koli.
NM! a kollégiumokat errefelé szerintem egységesen student house-nak nevezik és akkor senki nem gondol az apátságokra a dormitory kétértelműsége. I know you do not understand Hungarian, but hopefully sombeody will translate it for you :)
A koliról meg szobámról most nem akarok mesélni, majd alkalmasabb időben. Azóta kipakoltam a nagycuccokból, voltam egyet shoppingolni és egy kicsit ismerkedtem. Vettem egy literes lónyálat, egy nyolcadagos vécépapírt (az volt a legkisebb), egy kiló tésztát, egy kiló rizst, egy liter olajat és egy kis szappant, és már készítettem az ötveneuróst, hogy abból biztos kijön, amikor kiderült, hogy kilenc és fél, hát nézze meg az ember.
Eddig kikkel beszélgettem? A student manager nagyon vidám és kedves és a többi. A földszinten van egy amerikai srác, aki beenegedett és riadóztatta a menedzsert, és ő is rendes. Kérdeztem, hogy került ide, azt mondja nem tudja. Az én szintemen (1. emelet) eddig hmmmm két német, egy angol, egy francia, egy magyar asszem. De már láttam egy távol-keletit és egy afrikait is. Tíz perccel megérkezésem után volt egy ilyen párbeszédem a folyosón random szembejövő emberrel:
 - Hello!
 - Hello!
 - What is your name?
 - Tímea. And yours?
 - Akkor beszéljünk magyarul!
Eddig asszem a Milan nevű német gyerekkel beszélgettem legtöbbet, és külön örülök hogy van valaki akinél jobban beszélek angolul:) Lieuwe csúnyán lemosott e téren. Mindkét német akivel találkoztam, most kezdi itt a pszichológiát, és nem cserediákként hanem rendesen itt felvételiztek. Merthogy Németországban olyan szigorú a ponthatár (vagy ahogy ők mondják: numerus clausus), hogy nem lehet oda bekerülni. De egymásról nem tudtak, én meg tudok mindkettőről, ha-ha-ha.
Nos ennyit mára, jó esetben lesz buli este, ha nem akkor meg majd én csinálok:)