Megjöttem? Megjöttem!

Jóemlékű Király Csabától való klasszikust a megérkezésnél illett volna elsütni, de ha úgy tekintem, hogy még mindig folyamatban van a megérkezés akkor elsüthető most is.
Kingócán kívül senki nem sajnálja, hogy elcsórták a kajámat??
Na, hol is folytassam. Délelőtt szomorú emailírással töltöttem az időt, nem volt senki akivel beszélgetni lehetett volna. Ebédre sütöttem levest, akkor értekeztem a francia csajjal, mert látta hogy üres a hűtő ami tegnap tele volt a kajáimmal. Akkorra már tettem egy cetlit a hűtő ajtajára, hogy mi volt, és hogy kérem vissza. Egyébként ez a francia csaj lakik velem szemben, és tegnap sütött tortát és úgy tűnik minden nap süt olyan étkeket amit éttermekben is alig szokás, és körülbelül olyan rossz kiejtése van angolból mint nekem de máshogy rossz és minden mondat után kétszer kérdezünk vissza egymásnak hogy mit mondtál drága gyermek? Ja, a nevét meg nem tudom, mert azt is rossz kiejtéssel mondta. És az angol lánnyal azzal szórakoznak, hogy az egyik nyelv szavait a másik nyelv kiejtése szerint ejtik, a kedvencük az impossible, és társai. Na kitérő bezárva. Szóval neki meg egy üveg olívaolaja tűnt fel. Úgyhogy szóltunk a student managernek. Tegnap már áradoztam róla, hogy milyen jó fej, most is a helyzet komolyságához illően bepipult és a két épület összes konyháját végignézte, ha jól saccolom 24 hűtőt, hogy van-e valahol valami. Persze nem volt. Elvileg tehát lehetett jóindulatú félreértés de akkor annak mostanra tisztázódnia kellett volna. A manager szerint kívülről jött be valaki, de kétséges életszerűségű, hogy éjjel bejön valaki, és csak az első emelet hátsó folyosójára megy, és máshova nem, és elvisz bizonyos kajákat, de pénzt-értéktárgyat meg se kísérel lopni. Szóval azt gyaníthatja az ember, hogy valamelyik kolilakó volt. Mostantól figyelem, hogy melyik kukában tűnik fel túrórudipapír. Egyébként meg a csípős kolbászt kákabélű külföldi úgyse bírja megenni, mire megy vele, száradjon a torkára. Hát szóval nem akartam, de máris botrányhős lettem.
Az megint más kérdés hogy egyik legfőbb kajámtól fosztottak meg pont az első hónapban ami pénzügyi szempontból a legnehezebbnek ígérkezik. Másrészt meg a francia csaj azon is siránkozott, és jogosan, hogy akkor mostantól nem szabad bíznunk egymásban (már nem kettőnknek hanem a lakóknak) és zárni kell mindig mindent és semmi közös és hogy az úgy szar lesz.
Na, hát délben úgy nézett ki, hogy értelmes program már nem lesz, Lieuwe lemondta a mai találkozót, de városi-nemzeti ünnepet nem akartam kihagyni, ezért írtam Editnek, hogy nem tudunk-e találkozni. Találkoztunk is, megnéztük együtt a belvárost, meg az egyetem épületeit, amiket ő már látott délelőtt, én meg nem. Meg a saját szállását is megmutatta. Az övé kényelmesebb, közelebb van, és olcsóbb. Nagy vásári forgatag volt, láttunk többek között egy jelmezest aki egésztestes tehén-jelmezt kínált két nagy rózsaszín cicivel, és fogadtunk, hogy fogunk-e ilyet látni használat közben, emberen az itteni fél évben. Én fogadtam arra, hogy fogok. hát aztán még beszélgettünk jó sokat, de az nem közérdekű.
Persze rettentő ésszel itthon maradt a memóriakártya a fotógépből, így nincs fotó. De a városról még úgyis mesélek később, majd lesz akkor. És oda-vissza gyalog tettem meg az utat a city és a koli között, ami elvileg 40 perc, nekem kicsivel kevesebb. Ezzel összespóroltam három ojirót.
Amikor már húsz méterre voltam a kolitól, akkor jött ki egy nagy csapat ember, nagyrészt azok akikkel már találkoztam, és mondták hogy most mennek a városba, úgyhogy mentem velük én is, ezúttal busszal. Kilencen voltunk, ebből egy voltam én, ott volt a Milan nevű német, a Timi nevű magyar, a Blanka nevű magyar aki ma jött, és ott láttam először, egy német akinek elfelejtettem a nevét, a francia, akinek eleve nem is tudtam, az Anastasia nevű indonéz, a Phoebe nevű angol, a Sarah nevű finn, és ennyi. Az angol csajszi lett a hangadó, aminek két oka van, egyrészt ő a leghangosabb, másrészt ő már két hete itt lakik amivel abszolút császár, olyan hihetetlen rettentő dolgokat is tud, mint hogy honnan indul a busz meg ilyenek. Úgyhogy amikor elment a szemeteshez hogy kidobja a csokipapírt, akkor is vonultunk utána mint a kiscsibék.
Nos, akkor ugye buszoztunk másfél euróért, aztán a főtéren nézegettük a parasztvakítást és a vidámparkot. Próbáltam tiltakozni, de ha nem akarom hogy mindenki elkönyveljen nyápic lekvárnak akkor ugye az egyik hullámvasútra fel kell ülni (taktikusan két lány közé akik visítoznak és így úgy tűnik mintha én nem is félnék), ami helyből két és fél euró. Aztán megittunk egy pohár sört, az volt három euró. Hát ezután mentünk kajálni és inkább azt mondtam hogy nem vagyok éhes, pedig utoljára délben ettem egy instantlevest és két kocka csokit.
Két főtér van, a Vismarkt és a Grote Markt, ez utóbbi szélén van egy ojjektum, a tetején egy bárral, oda mentünk fel, azzal a céllal hogy hogy megnézzük a tűzijátékot. Az előttünk levő társaság az asztalon hagyott pár poharat, én magam elé húztam egyet, aminek az alján volt még egy kis jég, és szaporán tapperoltam a szívószálat, így nem nyaggatott a pincér. Itt csatlakozott hozzánk négy fiú, egy katalán, egy brazil és két nemtommilyen, ahogy azt se hogy Diaconessen-esek-e vagy a Milan hozta őket, és hogy fogok-e találkozni velük a jövőben. Úgy valamennyire beszélgettünk, bár nyelvi akadályok időnként felmerülnek, ugye angol anyanyelvűtől még nálam is gyengébbek is vannak, bár jobbára én is hallgatásba burkolóztam. Megdöbbentő, hogy arányában milyen sok az olyan diák, aki nem exchangelni jött ide, hanem itt felvételizik és minimum 3 évet itt tervez tanulni. Szinte szégyenli magát az ember, hogy csak egy nyamvadt félévet mondhatok. De akiket ismerek ilyen itt alapszakosból, azok is mind most kezdik. Ja, Phoebe aki anyanyelvi és tősgyökeres (birminghami?) angol, itt fog angolszakot végezni. Ezután senki be ne szóljon nekem hogy van magyar irodalmas órám!
Aztán egy idő múlva, mivel a tűzijáték nem jött, a három magyar és az indonéz elindult haza, a három lány busszal, az egy fiú gyalog, és egyszerre értünk a koli közelében levő megállóhoz. Út közben elkezdett durrogni a tűzijáték a tetejéből valamit láttam.
Ebből az egészből most azt kell leszűrni, hogy beindult itt az élet a koliban és a hazaérkezési időpont szerencsés kiválasztásával elértem, hogy engem is a társaság részeként kezeljenek. Holnap közösen reggelizünk Phoebe erkélyén, majd megyünk az egyetemre a megnyitóra és ügyeket intézni, regisztrálni, bankszámlát csinálni, ahonnan én lelépek hogy a városházán is regisztráljak, szóval nem lesz egy unalmas nap.
Ja és holnap (ma) van Lieuwe 23. születésnapja.