Nem könnyű ám amikor az élet súlya nyomja kollégánk vállát. Még meg sem oldódik az egyik probléma, amikor jön a másik. Tegnap jöttünk haza a könyvtárból, remélve hogy itthon még bőven lesz idő kommunikálni az óhazával, amikor bumm, hirtelen jött a hír, hogy Linkusnak baja van.
De olyan súlyos, hogy azzal továbbmenni sem lehet. A szíve tört össze, vagy a gerince tört el, vagy én nem tudom, hogy mondják eztetet. Mindenesetre nekem kettéhasadt a szívem :) Itthon Máté is csak a fejét vakarta, hogy itt bizony komoly gondok vannak, nem tud segíteni, kórház kell.
Hát most akkor megint ott vagyunk, hogy távol kerültünk egymástól Linkussal, és sátáni erők azon munkálkodnak, hogy ne csak fizikailag kerüljünk távolra. Valahogy mindig megtalálja az okot, hogy most épp miért nem lehetünk együtt, és hát hogyismondjam, nem erről volt szó. Vagy most én vagyok a rosszindulatú gyanakvó szemétláda?
Felmerül a kérdés, hogy meddig érdemes kitartanom Linkus iránti szerelmemben, és mikor érdemes átnyergelni másik cangára. Ugye ez már többedik probléma, és ki tudja mennyi lesz még ami meggátolja örökké tartó boldogságunkat. Ha nem ő lenne az egy Linkus...
P. S. Ez a dallam közben hozzánőtt az eseményekhez.
http://www.youtube.com/watch?v=PNP9lqMVnfw
2012. október 31., szerda
2012. október 29., hétfő
A bejegyzés címe
Akkor az elmúlt napok rendhagyó cikkei után egy hagyományosabb következik arról, hogy mit csináltam, és mit nem csináltam a hétvégén.
Például nem voltam Brémában. Most van ott valami banzáj, a helyi Oktoberfest vagy mi, elhangzott egy-két pletyka, hogy mehetnénk oda is, aztán mindenki visszamondta, és akkor végül én se neveztem be, emrt már nem tudtam követni, hogy ki nem megy, és már senki ismerős nem ment. Szóval szombaton Bréma helyett itthon csücsültem.
Aztán délután Marta a hóna alá csapott és elvitt Joaquínnal és Blankával a Groningen déli határában levő tóhoz. Hát az olyan retkes volt, hogy a lábamat nem mertem beletenni. A többiek se. Igazából kattintottunk pár fotót, megállapítottuk, hogy szép, aztán mentünk tovább a parkba, ami csak néhány percre van onnan, és a parkban is van tó, és a tó körül is van park, de azért mégis két külön entitásról van szó.
A ludak, hattyúk és kacsák továbbra is szabadon röpködnek, de most Blanka megmutatta azt a helyet is ahol az őzikék és egyéb nyuszikák laknak (kerítéssel körbekerítve). Próbáltam barátkozni a nyuszikákkal (értsd patás nyuszikákkal), félsiker, a kaját elfogadták, némelyik simogatni is engedte magát, de bármilyen európai nyelvet próbáltam, semmit nem értettek, még bemutatkozni sem sikerült. Komolyan nem értem, ha Hollandiában vannak, hogy képzelik az életüket angol nyelvtudás nélkül? A másik meg hogy melyik kontinensről jöhetnek, ha se hollandot, se angolt, spanyolt, magyart, latint, németet nem értenek? Jó, akkor biztos franciák voltak. De egy bemutatkozást még franciául is tudtam volna értelmezni.
Ma körbejárt a hír, hogy menjünk futbaseballozni. Nem volt jobb dolgom, úgyhogy mentem. Jelen volt két magyar, két német, egy-egy angol, cseh, francia, szlovák, portugál, svéd, spanyol. A baj az volt, hogy a helyszínen derült ki, hogy senki nem tudja a szabályokat. Szervezőség részéről igen nagy bátorság volt így elindítani a túrát. Aztán hosszas egyezkedés után elég méta-szerű játékunk lett, annyi különbséggel, hogy focilabda, és rúgni kell. Azt nemtom, hogy nyertünk-e, elkeveredett, hogy akkor most melyik kör ért, és ki hány pontot mikor futott össze. Egyszer mindenesetre sikerült átrúgnom a labdát az egész játéktér fölött, bele a túloldali erdőbe, és persze akkor estem ki, mert nem láttam, hogy mikor jön ki onnan az ellenfél.
Fotó később lesz.
Az elmúlt napokban való igen tudatos étkezéssel sikerült megennem mindenemet amim volt. A hűtőm tökéletesen üres. A mélyhűtő, és a polc nem, de kenyér és rávaló, vagy bármilyen főzés (vagy kiolvasztás) nélkül fogyasztható kajám nincs.
Amúgy javaslom meghallgatásra a Bence által belinkelt humort az Albert Heijn-ről, tényleg nemzeti szimbólum, és a fogyasztói kultúra temploma egyben.
Na, oda megyek holnap reggel, két részletben, mert egyben nem bírnám el azt a rengeteg mindent amit haza kéne hozni. Taktikusan lesz egy ital-kör, és egy étel-kör. Filozófiai nézeteim szerint ha a csapvíz ingyen van, akkor lukszus italért fizetni, és akkor holnap jól lemérhetem, hogy mennyit költök lukszusra, és mennyit létszükségletre (ami a kaja). Ja és cetlin előre el van tervezve, hogy a következő héten mit fogok enni. Spagetti carbonara (á la Simon), csirke á la Joaquín, paprikás krumpli, Spanish omlette (á la Esther), pasta á la Emilis, majd a Gargantua által hozott mélyhűtött disznó következik borsóval.
Utóbbi fölött több centi vastagon állt a fagyott zsír, nem mertem így megenni; főzéshez olaj helyett vagdostam belőle, és mostanra fogyott róla annyi zsír, hogy megpróbálkozhassak a hús kibányászásával.
Például nem voltam Brémában. Most van ott valami banzáj, a helyi Oktoberfest vagy mi, elhangzott egy-két pletyka, hogy mehetnénk oda is, aztán mindenki visszamondta, és akkor végül én se neveztem be, emrt már nem tudtam követni, hogy ki nem megy, és már senki ismerős nem ment. Szóval szombaton Bréma helyett itthon csücsültem.
Aztán délután Marta a hóna alá csapott és elvitt Joaquínnal és Blankával a Groningen déli határában levő tóhoz. Hát az olyan retkes volt, hogy a lábamat nem mertem beletenni. A többiek se. Igazából kattintottunk pár fotót, megállapítottuk, hogy szép, aztán mentünk tovább a parkba, ami csak néhány percre van onnan, és a parkban is van tó, és a tó körül is van park, de azért mégis két külön entitásról van szó.
A ludak, hattyúk és kacsák továbbra is szabadon röpködnek, de most Blanka megmutatta azt a helyet is ahol az őzikék és egyéb nyuszikák laknak (kerítéssel körbekerítve). Próbáltam barátkozni a nyuszikákkal (értsd patás nyuszikákkal), félsiker, a kaját elfogadták, némelyik simogatni is engedte magát, de bármilyen európai nyelvet próbáltam, semmit nem értettek, még bemutatkozni sem sikerült. Komolyan nem értem, ha Hollandiában vannak, hogy képzelik az életüket angol nyelvtudás nélkül? A másik meg hogy melyik kontinensről jöhetnek, ha se hollandot, se angolt, spanyolt, magyart, latint, németet nem értenek? Jó, akkor biztos franciák voltak. De egy bemutatkozást még franciául is tudtam volna értelmezni.
Ma körbejárt a hír, hogy menjünk futbaseballozni. Nem volt jobb dolgom, úgyhogy mentem. Jelen volt két magyar, két német, egy-egy angol, cseh, francia, szlovák, portugál, svéd, spanyol. A baj az volt, hogy a helyszínen derült ki, hogy senki nem tudja a szabályokat. Szervezőség részéről igen nagy bátorság volt így elindítani a túrát. Aztán hosszas egyezkedés után elég méta-szerű játékunk lett, annyi különbséggel, hogy focilabda, és rúgni kell. Azt nemtom, hogy nyertünk-e, elkeveredett, hogy akkor most melyik kör ért, és ki hány pontot mikor futott össze. Egyszer mindenesetre sikerült átrúgnom a labdát az egész játéktér fölött, bele a túloldali erdőbe, és persze akkor estem ki, mert nem láttam, hogy mikor jön ki onnan az ellenfél.
Fotó később lesz.
Az elmúlt napokban való igen tudatos étkezéssel sikerült megennem mindenemet amim volt. A hűtőm tökéletesen üres. A mélyhűtő, és a polc nem, de kenyér és rávaló, vagy bármilyen főzés (vagy kiolvasztás) nélkül fogyasztható kajám nincs.
Amúgy javaslom meghallgatásra a Bence által belinkelt humort az Albert Heijn-ről, tényleg nemzeti szimbólum, és a fogyasztói kultúra temploma egyben.
Na, oda megyek holnap reggel, két részletben, mert egyben nem bírnám el azt a rengeteg mindent amit haza kéne hozni. Taktikusan lesz egy ital-kör, és egy étel-kör. Filozófiai nézeteim szerint ha a csapvíz ingyen van, akkor lukszus italért fizetni, és akkor holnap jól lemérhetem, hogy mennyit költök lukszusra, és mennyit létszükségletre (ami a kaja). Ja és cetlin előre el van tervezve, hogy a következő héten mit fogok enni. Spagetti carbonara (á la Simon), csirke á la Joaquín, paprikás krumpli, Spanish omlette (á la Esther), pasta á la Emilis, majd a Gargantua által hozott mélyhűtött disznó következik borsóval.
Utóbbi fölött több centi vastagon állt a fagyott zsír, nem mertem így megenni; főzéshez olaj helyett vagdostam belőle, és mostanra fogyott róla annyi zsír, hogy megpróbálkozhassak a hús kibányászásával.
2012. október 28., vasárnap
Imidzsképek
Ha már így alakult, és ennyit emlegetem őket, töltök fel néhány képet az összes imidzseimről és példaképeimről. Aki amennyit beazonosít, annyi váljék egészségére. Fájlneveket megnézni nem ér.
Itt törés, és aki pótlólag még eszembe jutott:
2012. október 26., péntek
Bevezetés a szépirodalomba
Nem győzöm eléggé kihangsúlyozni, hogy ez egy szépirodalmi blog.
Ugye van a költőknek az örök dilemmája, hogy arról akar verset írni, hogy mennyire szomorú, de a rím úgy jön ki, ha vidámságáról ír, akkor bizony a kettő közül az egyiket előnyben kell részesíteni a másik rovására. Aztán néha ezt választja, néha meg azt.
Másrészt irodalmi újságként szem előtt van tartjuk, hogy fiatal, még felfedezetlen tehetségek is publikálási lehetőséghez jussanak, ennek fényében már a közelmúltban is publikáltunk olyan novellákat, amelyeket nem a törzstagok írtak, és a szerkesztőség véleményét nem feltétlen tükrözték.
Aki az elmúlt hetemre kíváncsi, annak az alábbi művek meghallgatását javaslom:
1.)
http://www.youtube.com/watch?v=i0bOFoSBD3M
2.)
http://www.youtube.com/watch?v=RBHZFYpQ6nc
3.)
http://www.youtube.com/watch?v=vWjZq2vIsro
4.)
http://www.youtube.com/watch?v=PSu5nAQ7uZw
persze ennek értelmezéséhez erre is szükség lehet:
http://www.youtube.com/watch?v=alSY62eKPCo
5.)
http://www.youtube.com/watch?v=xxVqDZcLSyY
6.)
http://www.youtube.com/watch?v=p5favl2Qtx0
7.)
http://www.youtube.com/watch?v=2RlSF3yZ2Kk
Ma meg vizsga volt, erről kéne írnom, ha már megígértem tegnap?
A probléma az, hogy a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka nem tudtam elaludni, ha nem is korán, de emberi időben lefeküdtem, aztán csak forgolódtam, számoltam a birkákat, óránként kimentem WC-re, néha filmet néztem, reggel de elálmosodni csak nem sikerült. Csütörtök meg mint vizsga előtti nap elég fontos lett volna, és egyébként jó állapotban voltam, csak a koncentrálás nem ment mindig tökéletesen.
Ezt az előadást négyen vettük fel, rajtam kívül a Balthasar nevű svéd, a Sara nevű finn és a Tim nevű német. Így mentünk négyen a vizsgára, ami egyébként a sportcentrumban voltam, mert nincs az egyetemnek akkora terme amibe háromszáz embert biztonságos távolban el lehet helyezni. Direkt megkerestem azt a pontot, ahonnan a sportnapon a gólomat lőttem, hátha szerencsét hoz. Annyira azért nem hozott, simán volt olyan kérdés amire nem tudtam válaszolni. Milyen nehézségei voltak a gyarmattartó hatalmaknak a két világháború között a Közel-Keleten? És erről írjak egyoldalas esszét. Háááááát... Meglátjuk mi lesz.
Itthon meg szabad délutánt adtam magamnak. Ma elcsórtam a porszívót. Csak illusztráció, hogy mekkora sor van érte, délután öt és este tíz között a Simon-Onur-Blanka-Piciröfi-Viateur-Issaja-Irene-Anete útvonalat járta be, azóta meg megint balhé van, mert eltűnt.
Valaki kitalálta, hogy a mi konyhánk a Habsburg kitchen. A pont fölöttünk levő erkélyes konyha egyre stabilabban Spanish kitchen vagy Spanish balcony, újabban a mi szintünkön levő másik konyha elnyerte a German ghetto nevet (az otlakók közül aki szociálisan aktív az mind német). Nálunk van a harmadik legnagyobb élet, ezért illő, hogy lassan nekünk is legyen nevünk. Állítólag a Hungarian kitchen is felmerült, de csak relatív többségben vagyunk, nem abszolútban, ez pedig a Habsburg-kori Magyarországra jellemző. Meg különben is a német a második legnagyobb etnikum, és a német-magyar kombó az a Habsburg.
Na akkor még a Gotterhaltét belinkelem, mint a konyhánk himnuszát
http://www.youtube.com/watch?v=06643umEJZg&feature=related
Amúgy meg mióta Slavka rajtaüt a házibulikon a hangoskodás miatt, azóta mindig máshova szervezik, és most mi vagyunk sorosak.
Legyetek jók!
2012. október 25., csütörtök
A Robin Hood imidzs
Na most szünetet tartok a péntekre tanulásban, hogy megörvendeztessem az olvasóimat. Tegnap éjjel is sokáig olvastam, de így is, házon belül is van elég esemény. Kedden fent a “jó” spanyoloknál volt össznépi vacsora, ahol az érkezésemkor eltűnt kolbászok matricáját véltem felfedezni a szemetesben. Megkérdeztem Timit és Blankát, hogy ők hoztak-e otthonról ilyet, de nem.
Úgyhogy amikor először tartottam evő-szünetet az éjszakai hajnali tanulásban, felmentem abba a konyhába, és a hűtőjükből megkóstoltam valami fűszeres-szószós krumplis ételt. Engedtessék meg! Már csak az a kérdésem, hogy hogyan és kitől kérjem el a receptjét a koliban... (ejnyebejnye, hogy Kingóca azóta se küldött).
Kedd este megint több helyre hívtak vacsorázni, jól is jött, mert épp elfogyott a spagettim. A németek kajája már hallásra elriasztott, nemtom hogy lehet olyan kaját enni, amiben három sch van, de utána Phoebe olyan finomat készített (rakott izé gumó nélkül), hogy Timonnal együtt muszájos voltam segíteni a mosogatásban. Meg egyúttal a receptet is elkértem, mert hasonlított valamire... Amúgy újabb felismerés, hogy többen gyorsabban végzünk nemcsak a kajával, hanem a mosogatással is, pláne ha még be is áztatjuk a trutyis edényeket. (Hálából ezt a rajzot kaptuk.)
Mostanában többször mentem vásárolni, ma reggel viszont csak mentem volna! Linkus-t nem találtam a ház tárolójánál. Kétszer ellenőriztem mindent, és nem. Most nem örülök. Meg szerintem jó, hogy nem voltak körülöttem magyarok amikor ezt meglátván szólásra nyílott ajkam kerítése.
A házban
már lopták el biciklijét Fien-nek és Oscarnak is, de Oscar “szerzett”
magának másikat occsóér. Még jó, hogy nemrég vettem egy másikat, ideje
őt is megkeresztelni. Ha már Robin Hood, akkor lehetne Little John.
Egyéb ötlet?
Erre valamelyik jó humorú illető beregisztrálta Vacuum Cleaner-t a facebookra, bejelölte a ház összes lakóját, és kiírta, hogy kapjatok el ha tudtok, azóta meg néha viccesnek szánt képeket tölt fel arról, hogy a drágalátos porszívó milyen foglalatosságokkal üti el idejét. Lásd képek.
A madarak csicseregték, hogy újabb emberek követik figyelemmel itteni mindennapjaimat. Engedtessék meg, hogy a BÚ-s csapatom olvasóit egy sör-túra bekezdéssel köszöntsem.
 |
| Drie Gezusters, a legfőbb mulatókomplekszum |
Jó sok pletykát begyűjtöttem, de a kedves olvasó édesanyák érdekében nem írom le őket. Jól elittuk az időt, a bút és a pénzt, a spanyolok voltak a társaság mixerei. Rendes fiú lévén, én még zárás előtt hazaindultam, hogy a napi tanulnivalót befejezzem. Mellékesen a hangulat és ingerlékenység is emelkedett a szomszéd asztalnál ülőkkel szemben, jobbnak láttam nem ottmaradni.
Sajnos azt már csak a kapunál vettem észre, hogy a kulcsom az este folyamán elhagyott engem. Aggodalomra semmi ok, eljutottam a szobámig, ráadásul a nadrágom sem akadt fenn a kerítésen. Az már más kérdés, hogy kívül, az ereszen kellett felmászni a résnyire nyitott ablakhoz és eközben marasztalta egy szög a pulóverem ujját. Slavka látott a végén, először azt hitte, betörő vagyok, de aztán felismert, és persze csak röhögött ahelyett hogy segített volna.
Majd hozzáadott még egy hoest az imidzs-táramhoz. Íme
oldalt. De azért tessék megdicsérni, focistaként elsősorban lábra
gyúrok, de kézzel is elég jól felnyomtam magam ide.Reggel amikor “mindenki megjelenik” gyanútlanul kibotorkáltam, és mély megdöbbenéssel fogadtam, hogy valaki fekszik a küszöbömön. Szerencsére világos volt és felismertem, a Xabi nevű spanyol volt, amúgy minden takaró és párna nélkül, és merev részegen, pofozgatásra sem ébredt föl, úgyhogy miután konstatáltam, hogy lélegzik, szimplán otthagytam. Most találgatok, hogy kivel keverte össze a szobámat, frontálisan Elise-sel, vagy hosszirányban Martával, vagy tökmással. De minden azért ne engedtessék meg. Mindenki menjen haza!
 |
| A Harmonie főbejárata |
A 9,5 pontomat az is erősíti, hogy a ‘University of Groningen’ a világ 89. legjobb egyeteme. ‘89 pedig a történelem legjobb éve. Egy éve, amikor még nem voltam itt, 109. volt. A Rigó flamand egyeteme is 80 körül van, bár ezek a számok az egész egyetemet minősítik.
Egyéb holland egyetemek:
Leiden 64th. Utrecht now takes 67th place, followed by Wageningen University (70th), Erasmus University Rotterdam (72nd), Delft University of Technology (77), University of Amsterdam (83), University of Groningen (89), Eindhoven University of Technology (114), Maastricht University (115), Radboud University Nijmegen (127), VU University Amsterdam (140) and University of Twente (187).
Ha jók lesztek, a vizsga után írok majd.
2012. október 21., vasárnap
Egy kép
2012. október 20., szombat
Fél-félév vége
Már régen voltak képek, úgyhogy akkor most ezen a téren is kényeztetem az olvasókat egy kicsit, tegnap készültek a város parkjaiban.
Ezen a héten végetért a félév első fele, és most két hét szün... vizsgaidőszak következik. Az órák többsége ugyanúgy fog folytatódni, és nem tudok mi érdekeset mondani, hacsak nem az irodalmasról. A tanárnő elárulta nekem, hogy a tízes osztályzási rendszeren hogyan értékelte az eddigi teljesítményemet. A múlt heti előadás kilences, az óráról órára készülés tízes. A tízesről azt kell tudni, hogya félév elején láttam egy papírt arról, hogy melyik érdemjegyet hány százalék kapja, és a tízes mellett egy vízszintes vonal volt. Merthogy az a heilige Gott tudása. Ez összességében azt jelzi, hogy egy tízkredites tárgynak eddig kétötödét teljesítettem 9,5-ös átlagra :).
Utána délután aludtam, ruhát mostam, és jól felhúztam magam, mert vagy elromlott a mosógép vagy valaki az orrom előtt foglalta le, és egész délután ott kellett sorban állni mire használni tudtam. Este épp a konyhában vakartam a fejem, hogy na megint főzni kell, ha enni akarok, és Simon is épp ugyanígy volt, amikor szóltak, hogy fél óra múlva pókerbajnokság indul a szomszéd konyhában.
Akkor gyorsan megegyeztünk, hogy ma én főzök kettőnknek, holnap ő. Ugye otthonról minden kérésem ellenére még mindig nem kaptam receptet úgyhogy a Joaqíntól ellesett fokhagymás-boros husit sütöttem meg, kezdeti nehézségekkel de a végeredmény szupi lett. Vannak páran, mondjuk az afriakaiak és Joaqín akik igen ügyes dolgokat tudnak csinálni a konyhában. Viateur engem is ide számít:)
Simon azt mondta, hogy szokta olvasni a blogomat, a képeket és a tulajdonneveket érti, a többire ráereszti a google translatort. Teszteltem, elég keveset lehet guglival érteni ebből.
Na jó, aztán mentünk pókerezni, hosszas játék után kilencből harmadik lettem, néha volt szerencsém, amikor két egymás utáni körben kényszerültem all-int mondani, és nyertem, és volt amikor nem, pl. amikor kiestem.
Asszem ezen a héten nem feküdtem le három előtt. Ami azt is jelzi, hogy néha egy kicsit fáradt vagyok napközben. Ugye továbbra is minden reggel hétkor indul a szomszéd épület bontása körülbelül tíz méterre az ablakomtól.
Tegnap délután szép idő vala, gondoltam most kihasználom, valószínűleg márciusig utoljára látom a napocskát és utólszor hordhatok egy szál pólót. Egy gyümölcslé egy kis süti és két könyv társaságában elkerekeztem a közelben levő parkba, onnan vannak a fotók is.
Ma meg elfelejtettem, hogy szombat van, és nincs légkalapács, és kettőkor ébredtem fel. De mindjárt fekszem is vissza. Poénból gutten mórgent szoktam köszöngetni az embereknek, és akkor meg kell ideologizálni, hogy nemrég keltünk és azért, vagy ha valakit először látok aznap, akkor azért.
Zsadányi tanárnő szervez egy magyar kulturális estet, hú most nem tudom ki a célközönség a magyar, vagy a nem-magyar, de lesz filmnézés, gulyás, magyar bor, minden. Ha legközelebb a borszaküzlet közelében leszek, megnézem hogy van-e magyar bor. És fel vagyok kérve hogy hozzak jó népzenét, hát lehet hogy erre a megfelelő ember vagyok. Csak a vendégeket sajnálom, mert nem fognak tudni ülve maradni.
Amúgy pénteken lesz vizsgám az History of international relations-ból, állítólag nehéz, Annelieke most elkapott cseten, hogy ő már ki van borulva, hogy mennyit kell készülni, és nem fog a végére érni, jól van, én még el se kezdtem.
 |
| Bőcsészek elmélkedhetnek a natúráról és kultúráról |
Utána délután aludtam, ruhát mostam, és jól felhúztam magam, mert vagy elromlott a mosógép vagy valaki az orrom előtt foglalta le, és egész délután ott kellett sorban állni mire használni tudtam. Este épp a konyhában vakartam a fejem, hogy na megint főzni kell, ha enni akarok, és Simon is épp ugyanígy volt, amikor szóltak, hogy fél óra múlva pókerbajnokság indul a szomszéd konyhában.
Akkor gyorsan megegyeztünk, hogy ma én főzök kettőnknek, holnap ő. Ugye otthonról minden kérésem ellenére még mindig nem kaptam receptet úgyhogy a Joaqíntól ellesett fokhagymás-boros husit sütöttem meg, kezdeti nehézségekkel de a végeredmény szupi lett. Vannak páran, mondjuk az afriakaiak és Joaqín akik igen ügyes dolgokat tudnak csinálni a konyhában. Viateur engem is ide számít:)Simon azt mondta, hogy szokta olvasni a blogomat, a képeket és a tulajdonneveket érti, a többire ráereszti a google translatort. Teszteltem, elég keveset lehet guglival érteni ebből.
Na jó, aztán mentünk pókerezni, hosszas játék után kilencből harmadik lettem, néha volt szerencsém, amikor két egymás utáni körben kényszerültem all-int mondani, és nyertem, és volt amikor nem, pl. amikor kiestem.
Asszem ezen a héten nem feküdtem le három előtt. Ami azt is jelzi, hogy néha egy kicsit fáradt vagyok napközben. Ugye továbbra is minden reggel hétkor indul a szomszéd épület bontása körülbelül tíz méterre az ablakomtól.
Tegnap délután szép idő vala, gondoltam most kihasználom, valószínűleg márciusig utoljára látom a napocskát és utólszor hordhatok egy szál pólót. Egy gyümölcslé egy kis süti és két könyv társaságában elkerekeztem a közelben levő parkba, onnan vannak a fotók is.
Ma meg elfelejtettem, hogy szombat van, és nincs légkalapács, és kettőkor ébredtem fel. De mindjárt fekszem is vissza. Poénból gutten mórgent szoktam köszöngetni az embereknek, és akkor meg kell ideologizálni, hogy nemrég keltünk és azért, vagy ha valakit először látok aznap, akkor azért.
Zsadányi tanárnő szervez egy magyar kulturális estet, hú most nem tudom ki a célközönség a magyar, vagy a nem-magyar, de lesz filmnézés, gulyás, magyar bor, minden. Ha legközelebb a borszaküzlet közelében leszek, megnézem hogy van-e magyar bor. És fel vagyok kérve hogy hozzak jó népzenét, hát lehet hogy erre a megfelelő ember vagyok. Csak a vendégeket sajnálom, mert nem fognak tudni ülve maradni.
Amúgy pénteken lesz vizsgám az History of international relations-ból, állítólag nehéz, Annelieke most elkapott cseten, hogy ő már ki van borulva, hogy mennyit kell készülni, és nem fog a végére érni, jól van, én még el se kezdtem.
2012. október 18., csütörtök
Sankari
A sankari finn szó. Magyarra fordítva annyit tesz: hoes (ejtsd: hös; jelentése: 'hős'). Nem mellékesen ez a neve a helyi finnugrisztika diákkörnek, bár ezt ne keverje össze az otthoni TDK-körrel a nyájas olvasó, inkább finnugrisztika baráti körnek titulálnám, amit diákok alkotnak.
Ennek a "constitutieborrel"-jébe voltam meghívva, ezt talán évadnyitó és tisztújító buliként lehet lefordítani. A tisztújítást teljesen komolyan vették, a leköszönő elnök csak azért nem tartott beszédet, mert beteg volt és nem tudott megszólalni, aztán megválasztották az idei elnökséget, Annelieke, az engem beszervező csajszi lett az elnök, teljes joggal, neki van a legnagyobb szája, és két másik tisztséget, az új elnökség ismertette programját és céljait, tényleg mintha legalább egy megyei közgyűlés állt volna össze és nem egy diákkör.
Amúgy valahogy tíz és tizenöt közötti létszámban voltunk, ebből én voltam az egyedüli nem-holland. Állítólag van még egy-két finn, aki tagja a körnek. Ja, és magyarszakos sem volt, a többség finnes, egy-két észtes. Azt modják, van egy Hilda/Hilde nevű magyarszakosuk, csak ő most épp beteg, de akkor ez egy olyan magyarszakos, akiről eddig nem hallottam. Megkérdeztem, hogy mi van Jannal, azt mondták, hogy őt tavaly kirúgták, mert túl sokat szólt bele mindenbe ami nem az ő dolga lett volna.
Lehetett rendes tagságért folyamodni, azt is űrlapkitöltéssel, félévre nyolc euró tagsági díjjal. Gondoltam egy merészet és folyamodtam. Közben kiderült, hogy néhányan tudnak pár szót magyarul, az egyiknek 45-ös menekült a nagyanyja, a másik a Sziget miatt már háromszor járt Budapesten, és felfedezte a kapcsolatot a vezetéknevem és az emailcímem között. A magyar nagymama ügyét jól kifaggattam, azt mondta, Pécsi vagy Pécsy volt a vezetékneve, erről is tartottam egy előadást, hogy az azért nem mindegy :).
Egy söralátétre elkezdtem rajzolgatni egy hoest, lóval, lándzsával, szélmalommal, mint egy logót, aztán mutatták, hogy van már logójuk is, egy egymásba fonódó finn, magyar és észt zászló. Meg a kávézó falára is kirakták ezt a három zászlót. Mondták, hogy az észt azért olyan amilyen, mert felül kék az ég, középen fekete az erdő, alul fehér a hó, és így néz ki az egész ország. Erre én is elmondtam mindhárom általam ismert elméletet hogy a magyar zászló mér olyan, amilyen. Hmm, aki tudja mindhármat, az kap egy puszit! A magyarázáshoz elkértem Annelieke okostelefonját és a google translatort, hát mire azon ű-t tudtunk csiholni, feljött a nap.
A holland zászlóról azt mondták, hogy az adózásra felszólított ember arcszínét követi, amikor megkapja a felszólítást, akkor piros, amikor felfogja az összeget, akkor fehér, amikor kifizeti, akkortól kék. A királynőt szeretik, mert értelmeseket szokott mondani, és a többség a királyság intézményét is szereti, páran mondják, hogy sokba kerül, de az egyetemisták örülnek, hogy a királynő születésnapján szünet van, és milyen szép hogy integet az erkélyről.
Páran kérdeztek magyar szavakat, egészségedre, szervusz, szia, csá, hős, görög, ilyenek. A hősnél kivertem a balhét, mert hús-nak ejtették, és azért azt ne mondják rám :)
Azért csak rajzoltam egy rigót egy röfit és egy lovat, csak hogy tudják ők is, mi az igazság.
Mit mondjak még? Azt mondják, örülnek hogy lesz egy vérbeli finnugorjuk, nemtom de akkor csak miattam kénytelenek lesznek angolul beszélni (a társaság fele meg is tette), és mit tudok én adni a finnszakos többségnek... paprikás krumplit esetleg. Én meg azt remélem, hogy a finnugorság leple alatt őshonos hollandokat is láthatok.
Ennek a "constitutieborrel"-jébe voltam meghívva, ezt talán évadnyitó és tisztújító buliként lehet lefordítani. A tisztújítást teljesen komolyan vették, a leköszönő elnök csak azért nem tartott beszédet, mert beteg volt és nem tudott megszólalni, aztán megválasztották az idei elnökséget, Annelieke, az engem beszervező csajszi lett az elnök, teljes joggal, neki van a legnagyobb szája, és két másik tisztséget, az új elnökség ismertette programját és céljait, tényleg mintha legalább egy megyei közgyűlés állt volna össze és nem egy diákkör.
Amúgy valahogy tíz és tizenöt közötti létszámban voltunk, ebből én voltam az egyedüli nem-holland. Állítólag van még egy-két finn, aki tagja a körnek. Ja, és magyarszakos sem volt, a többség finnes, egy-két észtes. Azt modják, van egy Hilda/Hilde nevű magyarszakosuk, csak ő most épp beteg, de akkor ez egy olyan magyarszakos, akiről eddig nem hallottam. Megkérdeztem, hogy mi van Jannal, azt mondták, hogy őt tavaly kirúgták, mert túl sokat szólt bele mindenbe ami nem az ő dolga lett volna.
Lehetett rendes tagságért folyamodni, azt is űrlapkitöltéssel, félévre nyolc euró tagsági díjjal. Gondoltam egy merészet és folyamodtam. Közben kiderült, hogy néhányan tudnak pár szót magyarul, az egyiknek 45-ös menekült a nagyanyja, a másik a Sziget miatt már háromszor járt Budapesten, és felfedezte a kapcsolatot a vezetéknevem és az emailcímem között. A magyar nagymama ügyét jól kifaggattam, azt mondta, Pécsi vagy Pécsy volt a vezetékneve, erről is tartottam egy előadást, hogy az azért nem mindegy :).
Egy söralátétre elkezdtem rajzolgatni egy hoest, lóval, lándzsával, szélmalommal, mint egy logót, aztán mutatták, hogy van már logójuk is, egy egymásba fonódó finn, magyar és észt zászló. Meg a kávézó falára is kirakták ezt a három zászlót. Mondták, hogy az észt azért olyan amilyen, mert felül kék az ég, középen fekete az erdő, alul fehér a hó, és így néz ki az egész ország. Erre én is elmondtam mindhárom általam ismert elméletet hogy a magyar zászló mér olyan, amilyen. Hmm, aki tudja mindhármat, az kap egy puszit! A magyarázáshoz elkértem Annelieke okostelefonját és a google translatort, hát mire azon ű-t tudtunk csiholni, feljött a nap.
A holland zászlóról azt mondták, hogy az adózásra felszólított ember arcszínét követi, amikor megkapja a felszólítást, akkor piros, amikor felfogja az összeget, akkor fehér, amikor kifizeti, akkortól kék. A királynőt szeretik, mert értelmeseket szokott mondani, és a többség a királyság intézményét is szereti, páran mondják, hogy sokba kerül, de az egyetemisták örülnek, hogy a királynő születésnapján szünet van, és milyen szép hogy integet az erkélyről.
Páran kérdeztek magyar szavakat, egészségedre, szervusz, szia, csá, hős, görög, ilyenek. A hősnél kivertem a balhét, mert hús-nak ejtették, és azért azt ne mondják rám :)
Azért csak rajzoltam egy rigót egy röfit és egy lovat, csak hogy tudják ők is, mi az igazság.
Mit mondjak még? Azt mondják, örülnek hogy lesz egy vérbeli finnugorjuk, nemtom de akkor csak miattam kénytelenek lesznek angolul beszélni (a társaság fele meg is tette), és mit tudok én adni a finnszakos többségnek... paprikás krumplit esetleg. Én meg azt remélem, hogy a finnugorság leple alatt őshonos hollandokat is láthatok.
2012. október 16., kedd
Egy kis foci
Női olvasók ezt a bejegyzést nyugodtan átugorhatják.
Ma volt Magyarország-Törökország meccs, egyrészt válogatott tétmeccs, másrészt törökök, ez a történelem és a személyes ismertségek miatt is érdekes, szóval úgy raktam össze a hetet, hogy ennek a meccsnek a megtekintése beleférjen. Fogtam egy streamet, két napra előre be volt biztosítva, hogy meg tudom nézni innen is.
Az első gólt a törökök lőtték, de aztán szép sorjában jöttek a magyarok és rúgtak hármat, Koman, Szalai és Gera, és 3-1 ide. Nálunk jóval erősebbnek tartott csapatot hátrányból fordítva megverni, azért az nem semmi. Jelen állás szerint a románokkal magunk között dönthetjük el, hogy ki juthat ki a VB-re.
Külön öröm, hogy kedvenc Gera Zolim most meglőhette azt a büntetőt, amit négy éve nem. Négy éve Isztambulban 0-0-nál kigáncsolta őt a kapus, járt volna a kiállítás és a büntető, de a bíró a magyart állította ki, és nélküle szétesett a csapat, és kikaptunk. De most amikor büntetőhöz jutott a csapat, ugyanő állt oda, ugyanazzal a kapussal szembe, és egy milliomod esélyt sem hagyott neki.
Hívtam a házbeli törököket, hogy nézzük együtt, de nem jöttek. Azért a harmadik gólnál küldtem egy-két üzenetet nekik csőmorzén:). Meg Koman gólja után elkezdtem csetelni Renátónak Prágába, ugye nevezett barátom fiatalabb korában egy csapatban focizott Koman "Voli"val, onnantól kommentálgattuk egymásnak az eseményeket. Azt mondta, ha EGER-vári a kapitány neve, akkor az jó ómen a törökök ellen.
Ez még hozzá tartozik:
http://www.youtube.com/watch?v=BW5M9v6GqRU
Ma volt Magyarország-Törökország meccs, egyrészt válogatott tétmeccs, másrészt törökök, ez a történelem és a személyes ismertségek miatt is érdekes, szóval úgy raktam össze a hetet, hogy ennek a meccsnek a megtekintése beleférjen. Fogtam egy streamet, két napra előre be volt biztosítva, hogy meg tudom nézni innen is.
Az első gólt a törökök lőtték, de aztán szép sorjában jöttek a magyarok és rúgtak hármat, Koman, Szalai és Gera, és 3-1 ide. Nálunk jóval erősebbnek tartott csapatot hátrányból fordítva megverni, azért az nem semmi. Jelen állás szerint a románokkal magunk között dönthetjük el, hogy ki juthat ki a VB-re.
Külön öröm, hogy kedvenc Gera Zolim most meglőhette azt a büntetőt, amit négy éve nem. Négy éve Isztambulban 0-0-nál kigáncsolta őt a kapus, járt volna a kiállítás és a büntető, de a bíró a magyart állította ki, és nélküle szétesett a csapat, és kikaptunk. De most amikor büntetőhöz jutott a csapat, ugyanő állt oda, ugyanazzal a kapussal szembe, és egy milliomod esélyt sem hagyott neki.
Hívtam a házbeli törököket, hogy nézzük együtt, de nem jöttek. Azért a harmadik gólnál küldtem egy-két üzenetet nekik csőmorzén:). Meg Koman gólja után elkezdtem csetelni Renátónak Prágába, ugye nevezett barátom fiatalabb korában egy csapatban focizott Koman "Voli"val, onnantól kommentálgattuk egymásnak az eseményeket. Azt mondta, ha EGER-vári a kapitány neve, akkor az jó ómen a törökök ellen.
Ez még hozzá tartozik:
http://www.youtube.com/watch?v=BW5M9v6GqRU
2012. október 14., vasárnap
Hétvége
Hol is kezdjem, nem volt egy nagy esemény, amiről írnék, hanem arról hogy mi volt az elmúlt néhány napban.
Péntek estére Edithez voltam hivatalos vacsorára. Induláskor zuhogott az eső, ami miatt idén másodszor kabátot vettem. A műsoron rakott krumpli volt, amit Edit még nem sütött, én úgy Hildamama szárnyai alatt félig. Közben nagyokat vitatkoztunk a recepten, kell-e hagyma, mennyi kolbász kell (sok!!!), melyik réteg fölé kell tejföl, ilyenek, és mindketten a másikra mutogattunk, hogy legyen az ő receptje. A tetejére reszeltünk Gouda sajtot, és jöttek a többiek gülü szemekkel bámulni, hogy mi ez, de nem adtunk.
Volt egy június óta gazdátlanul kallódó koktél az egyik hűtő tetején, vesztükre rá volt írva, hogy a maják találták fel... Amúgy abban a házban két emberre jut egy akkora hűtő, mint nálunk négyre, és még vannak közhasználatú hűtők is. Meg közösségi szoba. És ötvenen vannak, és mindenki ismer mindenkit. És mindenki oda jelentkezik, tippre tízszeres a túljelentkezés. És ugye akivel szívózik az egyeteme, az jól lekési, mert időrendben lehet jelentkezni.
Még pár helyivel is megismerkedtem, kedvesek stb, éjjel együtt mentünk bulizni a belvárosba. Ez tartott egy darabig, aztán valahol elvesztem, és akkor haza akartam menni.
Amikor átvágtam a Grote Markt-on, ugye annak déli oldalán van a szórakozónegyed, és az északon hagytuk a bicikliket, megszólított egy úriember, hogy nem akarok-e biciklit venni. Hát ilyet kétféle ember mond, az egyik a másodkézi kereskedő, a másik a rendőrspicli. Akkor épp bekanyarodott egy rendőrautó a térre, amire az úriember elbújt egy oszlop mögött, ebből gondoltam, hogy teljesen megbízható kereskedőről van szó. Úgyhogy a kezébe nyomtam egy tízest (konkrétan két ötöst), majd búcsút intettük a la "mi soha nem láttuk egymást". Ja előtte még megkérdeztem, hogy övé-e a bicikli, és igent mondott, úgyhogy én teljesen ártatlan vagyok, és ötletem sincs, mért adta ilyen olcsón.
Szóval most van két biciklim, ha jön látogató, annak költsön tudom adni, ha Linkust elrabolják, akkor is csak a bánatba fogok belehalni, és nem a gyaloglásba, vagy ha másét lopják el, akkor el tudom adni talán háromszoros áron.
Sajnos már csak másnap néztem meg, hogy mennyire tragacs állapotban van, fékje nincs, masszívan eszi a rozsda mindenét, hát ennek bizony nem sokkal több az értéke annál amennyiért vettem. Leparkoltam egy jó helyen a garázsban, aztán vettem rá egy lakatot, hát az majdnem ugyanannyi volt, mint a canga maga.
Meséltek a többiek hogy mekkora buli volt itthon péntek este, a Philip nevű szívtiprónak volt születésnapja, arra gyűlt össze valami huszonöt ember, vagyis amennyit egy konyha légmentes kitöltésével el lehet helyezni. Most van két akkora pletyka, hogy egy szappanoperában idényzáró cliff-hanger lehetne. Jaj de sajnálom hogy nem írhatom ki őket ide!
Ma pedig a focikupa volt, nagy izgulás, minden. Nem volt egyértelmű, de mégis mindenki eljött aki ígérte magát. az Ivan nevű montenegrói sráccal barátkoztam, illetve ő barátkozott velem, nem volt egyszerű dolga, mire megértette, hogy milyen szakról hogy kerültem ide és mit tanulok, de hát ő kérdezte.
A helyszínre aztán csak nem és csak nem engedtek be minket. Fél órával a kezdés után aztán mondta a szervező, hogy ez most nem jött össze, lobogtatta a szerződést, hogy ő fizetett a helyért, de senki nem engedett be minket, mivel nem volt ott senki a sportcentrum részéről...
De hát nem akartunk foci nélkül elmenni, megkérdeztem ott a helyi illetékesnek kinéző alakot hogy és azt a másik üres pályát ott azt használhatjuk-e. És igent mondott. Ez az epizód szolgáljon bizonyságul az egyre magabiztosabb angol megszólalások ügyében.
Erre gyorsan visszacsődült a nép, és fociztunk egy laza három órát. Most nem lőttem gólt sem, arról meg hogy milyen béna voltam, nem fogok külön énekelni. Viszont jól elfáradtam.
Idehaza a Luiz nevű spanyolnak születésnapja volt, kapott feladatokat, mint pl. hogy tanuljon meg egy mondatot finnül, vagy hogy panaszkodjon (azt szeret), vagy hogy mesélje el a kedvenc viccét. Aztán kajálás volt, azon ottvoltam, amikor a kaja elfogyott akkor meg jöttem ide bejegyzést írni.
Hát így telnek itt a napok.
Péntek estére Edithez voltam hivatalos vacsorára. Induláskor zuhogott az eső, ami miatt idén másodszor kabátot vettem. A műsoron rakott krumpli volt, amit Edit még nem sütött, én úgy Hildamama szárnyai alatt félig. Közben nagyokat vitatkoztunk a recepten, kell-e hagyma, mennyi kolbász kell (sok!!!), melyik réteg fölé kell tejföl, ilyenek, és mindketten a másikra mutogattunk, hogy legyen az ő receptje. A tetejére reszeltünk Gouda sajtot, és jöttek a többiek gülü szemekkel bámulni, hogy mi ez, de nem adtunk.
Volt egy június óta gazdátlanul kallódó koktél az egyik hűtő tetején, vesztükre rá volt írva, hogy a maják találták fel... Amúgy abban a házban két emberre jut egy akkora hűtő, mint nálunk négyre, és még vannak közhasználatú hűtők is. Meg közösségi szoba. És ötvenen vannak, és mindenki ismer mindenkit. És mindenki oda jelentkezik, tippre tízszeres a túljelentkezés. És ugye akivel szívózik az egyeteme, az jól lekési, mert időrendben lehet jelentkezni.
Még pár helyivel is megismerkedtem, kedvesek stb, éjjel együtt mentünk bulizni a belvárosba. Ez tartott egy darabig, aztán valahol elvesztem, és akkor haza akartam menni.
Amikor átvágtam a Grote Markt-on, ugye annak déli oldalán van a szórakozónegyed, és az északon hagytuk a bicikliket, megszólított egy úriember, hogy nem akarok-e biciklit venni. Hát ilyet kétféle ember mond, az egyik a másodkézi kereskedő, a másik a rendőrspicli. Akkor épp bekanyarodott egy rendőrautó a térre, amire az úriember elbújt egy oszlop mögött, ebből gondoltam, hogy teljesen megbízható kereskedőről van szó. Úgyhogy a kezébe nyomtam egy tízest (konkrétan két ötöst), majd búcsút intettük a la "mi soha nem láttuk egymást". Ja előtte még megkérdeztem, hogy övé-e a bicikli, és igent mondott, úgyhogy én teljesen ártatlan vagyok, és ötletem sincs, mért adta ilyen olcsón.
Szóval most van két biciklim, ha jön látogató, annak költsön tudom adni, ha Linkust elrabolják, akkor is csak a bánatba fogok belehalni, és nem a gyaloglásba, vagy ha másét lopják el, akkor el tudom adni talán háromszoros áron.
Sajnos már csak másnap néztem meg, hogy mennyire tragacs állapotban van, fékje nincs, masszívan eszi a rozsda mindenét, hát ennek bizony nem sokkal több az értéke annál amennyiért vettem. Leparkoltam egy jó helyen a garázsban, aztán vettem rá egy lakatot, hát az majdnem ugyanannyi volt, mint a canga maga.
Meséltek a többiek hogy mekkora buli volt itthon péntek este, a Philip nevű szívtiprónak volt születésnapja, arra gyűlt össze valami huszonöt ember, vagyis amennyit egy konyha légmentes kitöltésével el lehet helyezni. Most van két akkora pletyka, hogy egy szappanoperában idényzáró cliff-hanger lehetne. Jaj de sajnálom hogy nem írhatom ki őket ide!
Ma pedig a focikupa volt, nagy izgulás, minden. Nem volt egyértelmű, de mégis mindenki eljött aki ígérte magát. az Ivan nevű montenegrói sráccal barátkoztam, illetve ő barátkozott velem, nem volt egyszerű dolga, mire megértette, hogy milyen szakról hogy kerültem ide és mit tanulok, de hát ő kérdezte.
A helyszínre aztán csak nem és csak nem engedtek be minket. Fél órával a kezdés után aztán mondta a szervező, hogy ez most nem jött össze, lobogtatta a szerződést, hogy ő fizetett a helyért, de senki nem engedett be minket, mivel nem volt ott senki a sportcentrum részéről...
De hát nem akartunk foci nélkül elmenni, megkérdeztem ott a helyi illetékesnek kinéző alakot hogy és azt a másik üres pályát ott azt használhatjuk-e. És igent mondott. Ez az epizód szolgáljon bizonyságul az egyre magabiztosabb angol megszólalások ügyében.
Erre gyorsan visszacsődült a nép, és fociztunk egy laza három órát. Most nem lőttem gólt sem, arról meg hogy milyen béna voltam, nem fogok külön énekelni. Viszont jól elfáradtam.
Idehaza a Luiz nevű spanyolnak születésnapja volt, kapott feladatokat, mint pl. hogy tanuljon meg egy mondatot finnül, vagy hogy panaszkodjon (azt szeret), vagy hogy mesélje el a kedvenc viccét. Aztán kajálás volt, azon ottvoltam, amikor a kaja elfogyott akkor meg jöttem ide bejegyzést írni.
Hát így telnek itt a napok.
2012. október 12., péntek
Pubquiz
Bejegyzésdömping folytatódik. Alkalmi- és kampányolvasók jól készüljenek rá, mielőtt olvasni kezdenek, kényelmes fotel, tea és három napra elegendő élelem legyen a közelben mikor elhatározzák, hogy most aztán tényleg mindent elolvasnak.
Tegnap volt az úgynevezett Pubquiz, havonta egyszer rendezett esemény a legfőbb szórakozóközpontban, direkt international studentek számára. Mint a neve is mutatja vetélkedőről volt szó, leginkább műveltség, kisebb részt talpraesettség terén. A házban Fien kezdte reklámozni és engem is hívott, úgyhogy csatlakoztam. eleinte úgy nézett ki, hogy két csapatot indít a ház, aztán sokan késtek, akkor úgy nézett ki, hogy egyet, aztán jöttek váratlan vendégek is, és három csoport lett.
Ha szabad pletykálkodni, kinyomoztam, hogy Simonnak melyik (általam személyesen nem ismert) évfolyamtársánál van érdekeltsége, és indulás előtt szóltam neki, hogy randim lesz egy XY nevű lánnyal, legyen kedves szurkolni. Valahogy nem volt teljes az öröme. Még gyorsan elmondtam neki, hogy publikus buliban fogunk találkozni, és a helyszínt, és nagyon-nagyon meglepődtem, amikor három perccel utánam ő is megérkezett. Komolyan, mostantól így fogok tagokat toborozni akármilyen programhoz.
A csapatban négy lánnyal voltam együtt, Fien flamand, Madara lett, Blanka magyar és Ivana szerb voltak velem. Ami azzal is együtt járt, hogy egyes kérdés-szekcióknál (sport, történelem) közismerten ronda kézírásom ellenére odaadták nekem a válaszlapot azzal, hogy csináljak amit akarok.
Nyolc témakörben kaptunk tíz-tíz kérdést, és jó nehezeket, tényleg erősen meg kellett erőltetnünk magunkat, és így is volt olyan szekció, amiben a tízből két pontot gyűjtöttünk. Mi volt? Politika, sport, földrajz, történelem, filmek, ételek-italok, képek, zenefelismerés. Történelemben egész jó voltam, reménykedtem, hogy jó kérdéseket kapok, volt is ilyen, hogy milyen város áll ma Tenochtitlán helyén, meg olyan is, hogy milyen híres regényt írt Cervantes. Most ezek könnyű kérdésnek tűnnek. De volt egy teljesen közhelyes idézet, úgy világnézete alapján betippeltem Gandhit szerzőjének, és bejött. Csak jelzem, hogy annyira megfoghatatlan volt, hogy a másik tippem Marcus Aurelius lett volna. Ja és azt is tudtam, hogy a Ford-T mért volt fekete. Az más kérdés, hogy a görög-római istenpároknál elkevertem egyet... De Zeust tudtam!
Filmeknél volt olyan, hogy fel kellett ismerni egy színészt, Blanka megmondta, hogy miben játszott, arról én megmondtam a vezetéknevét, arról Ivana megmondta a keresztnevét, hát szóval ilyen a csoportmunka. Zenénél meg felismerni kellett darabokat tíz másodperces részletekből, nagyon aljas módon beraktak néhány legfrissebb slágert is, amire mindenki táncol a diszkóban, de senki nem tudja a címét.
Menet közben vitatkoztunk, hogy az első helyért hajtsunk, vagy a vigaszdíjért, és túl gyakran változott a véleményünk. Úgyhogy tizedikek lettünk a huszonegyből. Gyorsan kiszámoltuk, hogy az az első fele, és hogy a másik két Diaconessen-csoportnál jobbak voltunk, és Edit csoportjánál is :)
Utána Oscar elvitt minket a város egyetlen olyan bulizóhelyére ahol szabad füstölni épületen belül, aminek az lett a következménye, hogy itthon első dolgom volt az összes ruhámat szennyesbe dobni, és hajat mosni, és csak utána ettem. Buli közben volt alkalmam megfigyelni, hogy mi történik azzal aki befüvezi magát, igazából elsőre nem feltűnő, bár amikor a flamand és holland nyelvjárásokról beszélgettünk, akkor megkérdezte tőlem az illető (akinek nevét fedje jótékony homály), hogy én holland vagyok-e vagy belga. Fél perc hülyén nézés után azt válaszoltam, hogy a határvidékről jövök. Blanka meg röhögött a háttérben.
Fien leszidott, hogy teljesen más ütemre táncolok, mint ami a zene, aztán vigasztalásul kaptam két ölelést. És akkor minden jó, ha a vége jó, és akkor ennek a bejegyzésnek is jó a vége.
Tegnap volt az úgynevezett Pubquiz, havonta egyszer rendezett esemény a legfőbb szórakozóközpontban, direkt international studentek számára. Mint a neve is mutatja vetélkedőről volt szó, leginkább műveltség, kisebb részt talpraesettség terén. A házban Fien kezdte reklámozni és engem is hívott, úgyhogy csatlakoztam. eleinte úgy nézett ki, hogy két csapatot indít a ház, aztán sokan késtek, akkor úgy nézett ki, hogy egyet, aztán jöttek váratlan vendégek is, és három csoport lett.
 |
| RÖF-RÖF ! |
A csapatban négy lánnyal voltam együtt, Fien flamand, Madara lett, Blanka magyar és Ivana szerb voltak velem. Ami azzal is együtt járt, hogy egyes kérdés-szekcióknál (sport, történelem) közismerten ronda kézírásom ellenére odaadták nekem a válaszlapot azzal, hogy csináljak amit akarok.
Nyolc témakörben kaptunk tíz-tíz kérdést, és jó nehezeket, tényleg erősen meg kellett erőltetnünk magunkat, és így is volt olyan szekció, amiben a tízből két pontot gyűjtöttünk. Mi volt? Politika, sport, földrajz, történelem, filmek, ételek-italok, képek, zenefelismerés. Történelemben egész jó voltam, reménykedtem, hogy jó kérdéseket kapok, volt is ilyen, hogy milyen város áll ma Tenochtitlán helyén, meg olyan is, hogy milyen híres regényt írt Cervantes. Most ezek könnyű kérdésnek tűnnek. De volt egy teljesen közhelyes idézet, úgy világnézete alapján betippeltem Gandhit szerzőjének, és bejött. Csak jelzem, hogy annyira megfoghatatlan volt, hogy a másik tippem Marcus Aurelius lett volna. Ja és azt is tudtam, hogy a Ford-T mért volt fekete. Az más kérdés, hogy a görög-római istenpároknál elkevertem egyet... De Zeust tudtam!
Filmeknél volt olyan, hogy fel kellett ismerni egy színészt, Blanka megmondta, hogy miben játszott, arról én megmondtam a vezetéknevét, arról Ivana megmondta a keresztnevét, hát szóval ilyen a csoportmunka. Zenénél meg felismerni kellett darabokat tíz másodperces részletekből, nagyon aljas módon beraktak néhány legfrissebb slágert is, amire mindenki táncol a diszkóban, de senki nem tudja a címét.
Menet közben vitatkoztunk, hogy az első helyért hajtsunk, vagy a vigaszdíjért, és túl gyakran változott a véleményünk. Úgyhogy tizedikek lettünk a huszonegyből. Gyorsan kiszámoltuk, hogy az az első fele, és hogy a másik két Diaconessen-csoportnál jobbak voltunk, és Edit csoportjánál is :)
Utána Oscar elvitt minket a város egyetlen olyan bulizóhelyére ahol szabad füstölni épületen belül, aminek az lett a következménye, hogy itthon első dolgom volt az összes ruhámat szennyesbe dobni, és hajat mosni, és csak utána ettem. Buli közben volt alkalmam megfigyelni, hogy mi történik azzal aki befüvezi magát, igazából elsőre nem feltűnő, bár amikor a flamand és holland nyelvjárásokról beszélgettünk, akkor megkérdezte tőlem az illető (akinek nevét fedje jótékony homály), hogy én holland vagyok-e vagy belga. Fél perc hülyén nézés után azt válaszoltam, hogy a határvidékről jövök. Blanka meg röhögött a háttérben.
Fien leszidott, hogy teljesen más ütemre táncolok, mint ami a zene, aztán vigasztalásul kaptam két ölelést. És akkor minden jó, ha a vége jó, és akkor ennek a bejegyzésnek is jó a vége.
2012. október 10., szerda
Nesztek bejegyzésáradat
A napokban egyebek mellett arról is döntöttem, hogy mivel a bolyaisok végeztek a Don Quijote értelmezésével, én is elhagyom, de legalábbis háttérbe szorítom a Don Quijote imidzset. Helyette Odüsszeusz lesz a menő. Ez azért is jó, mert Odüsszeusz is király volt, Don Quijote pedig nem. És ő is elutazott külföldre, aztán lefújták a hajójáratát, és label státusszal ösztöndíj nélkül maradt még egy ideig, de az már más kérdés. És különben is ha nem Rocinante lett a biciklim, akkor hiteltelen a Don Quijote-imitáció. Ja, és még görög is.Mint az köztudott, ma kellett prezentálnom valamit az itt tanuló mindösszesen három magyarszakosnak. Ahogy az lenni szokott a munka erősen a körmömre égett, elég jelentős részben kedd este olvastam a szakirodalmat. Most remélem, hogy a tanárnő nem olvassa ezeket. Meg amúgyis, amit mondtam, azt 80%-ban íkúból mondtam, az összes olvasás legfeljebb annak megerősítésére lett jó a szakszerű megfogalmazás mellett, hogy beláttam, hogy nem csak én vagyok a hülye, hanem mások is ugyanazt hiszik.
Kaptam egy megjegyzést a tanárnőtől, hogy húha, fél háromkor küldtem el a kiosztmányt, azt nem mondtam neki, hogy a saját vázlatomat csak azután kezdtem megírni. Hildamama pontban hétkor ébresztett ezerötszáz kilométer távolságból, aztán ez is fölöslegesnek bizonyult mert 7:01-kor megint bekapcsolt a markoló-légkalapács kombó tíz méterre a nyitott ablakomtól.
Ugye tavaly ilyenkor prezentáltam először és eddig utoljára angol nyelven, még az otthoni egyetemen, és halálra izgultam magam, a velem párban levő muzulmán bosnyák lánnyal felváltva hívtuk Jézust és Allahot hogy maradjon el az óra, aztán összevissza dadogtam, és csak az jutott eszembe ami a vázlatban volt. Úgyhogy vettem be egy kis izgulásgátlót, és kértem egy-egy mosolyt Timitől és Edittől, akikkel tökvéletlen találkoztam. Így aztán csak annyira izgultam, amennyire illik, és el tudtam mondani értelmesen amit akartam.
Majdnem negyven percet beszéltem folyamatosan. És mindezt angolul. Szóval szerintem Odüsszeusszal közös tulajdonságom, hogy mindketten királyok vagyunk.Aztán átváltottunk beszélgetésbe, aminek kb. az volt a tétje, hogy nézzünk-e Schicklgruber képeket, érdemes-e, szabad-e vagy égessük el, stb.
Aztán végelett az órának és mindenki elrohant. Nemtom, nyelvszakosoktól azt várná az ember, hogy érdekli őket ha abból az országból való emberrel találkozhatnak. Ugye a háromból egyik Jan, aki folyákonyan beszél magyarul, volt egy szintén 50 körüli nő, aki tőmondatokban beszél és egy korombéli liba akinek azt is el kellett mondani, hogy mért van az hogy a megérkeztem az nekünk egy szó, a többi nyelvnek több, angol-németnek három. Azért elfelémenet utolértem Jant, és beszélgettünk egy kicsit a fociról, azt mondja, a Fradinak szurkol, volt is már kint meccsen, úgyhogy biztos jó ember.
Utána elkezdtem írni a leckét a délutáni történelmes órára, nem mondom, hogy ideális állapotban voltam, de a háromnegyede meglett, természetesen csak azoknál a feladatoknál szólított fel a tanár, amiket nem írtam meg.
Óra után tekertem haza, átöltöztem és repültem focizni, éppen beestem kezdésre. Most kikaptunk, azt nem fogom részletezni hogy ki hányszor cselezett ki, mert nem férne ki. De azért most is lőttem két gólt. Az elsőnél én voltam a center, a szélsőnket pedig már éppen leszerelték, amikor a hátvéd valami hirtelen ötlettől vezérelve odaadta nekem a labdát, akkor még volt előttem egy hátvéd, de el tudtam lőni a labdát a rövid felső sarokba. Aztán két perccel később rúgtam egy hatalmas kapufát húszméteres ívelés után kapásból, ha egy centivel arrébb megy, az évtized gólja lett volna. A második gólnál meg öt percig integettem, mire észrevették a többiek, hogy üresen állok a kapu előtt, aztán mire megkaptam, már a hátvéd és a kapus is a nyakamon volt, és csak úgy találomra lőttem valamerre, de pont jó helyre ment.Amúgy megkérdeztem Mertet, hogy mik azok a csőmorzejelek, amiket hallok, és mért nem válaszol soha, amikor én válaszolok neki. Kiderült, hogy Deniznek üzennek ezzel, és azt jelenti a kopogás, hogy nyissák ki az ablakot, azon át kihajolva fognak beszélgetni. most jó hangosan elkezdtem morzézni, és utána hallottam a lépéseket, ahogy Mert elgyalogolt az ablakig:)
2012. október 9., kedd
Borrel
A címben szereplő holland szó a szótár szerint a következőket jelenti: itóka, snapsz, pálinka, feles. Ezen most meglepődöm. Fél perccel ezelőttig azt hittem, hogy a konszolidált összejövetelt, mondhatni állófogadást hívják így. Nekem legalábbis azt mondták, hogy erre hívnak.
Szóval jelentkeztek a finnugrászok, hogy beindul a finnugrisztikás társaság élete is, és most hétfőn lesz egy kisebb ámde hivatalosabb borrel, és jövő szerdán egy nagyobb, ámbátor annál lazább. Úgyhogy ötre el is mentem az egyetem folyosójára, inhalálni egy kis finnugrisztikás szellemet. Nem mellékesen, azt terveztem, hogy ez az ebédem is lesz, hát némi csipsz és sajt volt kitéve, és gyümölcslé és bor.
Jelen volt a tanszékvezető, két tanár, akik közül az egyik ugye Zsadányi tanárnő, két magyar diák, akik közül az egyik én vagyok, a másik Edit, és kábé nyolc-tíz holland, meg állítólag volt egy finn is, de a sok szőke között nem lehetett beazonosítani, hogy melyik ő, és akiről eddig azt hittem, hogy finn, az holland, csak hát szőke. A holland diákok általában finn szakirányosok, azaz magyarul egy kukkot sem tudnak. Az öltözékekből és a stílusokból ítélve a finn szak relatív népszerűsége a Nightwishnak/nek köszönhető.
Magyarszakos egy volt jelen, Jan, saccra ötven éves, és valószínűleg a hobbija az egyetemre járás. Folyékonyan beszél magyarul. Azt mondja, tíz éve Klagenfurtban egy nyári egyetemen barátkozott össze pár magyarral, és annyira csodálta, hogy amikor maguk között magyarul beszélnek, abból ő nem ért egyetlen szót sem. Úgyhogy hazafelé úton vett egy német-magyar szótárat és elkezdte olvasgatni. Azóta persze sok idő eltűnt, kétszer volt Debrecenben nyári egyetemen, és minden eseményt követ kultúrában, közéletben, többek között a magyar tévéhíradót is nézi. Nem tudom elképzelni, milyen praktikus célja van ezzel, ő se mondott semmi ilyesmit.
Még beszélgettem néhány emberrel, de nem ez a vicces, hanem az, hogy asztalbontáskor a tanszékvezető nekem adta az egyik éppen megkezdett borosüveget. És nekem még órám volt, és nem volt semmi csomagom, a jegyzetelést is zsebbe összehajtott papírlapra terveztem megoldani. Szóval szerintem a város elsőszámú partiarcának néztem ki ahogy fél perc késéssel megérkezem a háromszáz fős előadásra kezemben egy kétliteres borosüveggel, és semmi mással. :) :) :)
Itt észre kell venni, hogy háromszázan tanulnak nemzetközi tanulmányok szakon.
A címet pedig át lehet javítani "Borral"-ra, ami annyit tesz, hogy with wine.
Aztán hazafelé is ügyesen kellett biciklizni, eleinte a kormánnyal együtt fogtam az üveget, aztán előbbit elengedtem, és rararíromm, bycicle experiment, perceken át mentem egy kézzel.
Itthon éhes voltam, lecsúszott egy csomag tészta egy üveg karbonara szósszal és sajttal és pesztóval. És nem a saját konyhánkban ettem, hanem egy szinttel följebb. Az más kérdés, hogy közben lent elkeveredett az egyetlen lábosom, és csak találomra tettem el egyet, de legalább olyan nyelven folyt a társaság, amit én is értek. Ja, és tőlem is megkérdezik, hogy mi újság. Egyébként Timi, Emilis és Milan is ottvoltak a mi folyosónkról, szóval szinte konkrét népvándorlás folyt. Azt mondták a spanyolok, hogy ott két vezetékneve van az embernek a fontosabb az apjától, a második az anyjától (gyors futtatás, hogy Hernán Cortés de Monroy y Pizarro neve hogy felel meg ennek, az anyai nagyanyját kivéve a másik három nagyszülőjétől van egy-egy vezetékneve, szóval még nem teljesen értem a rendszert, de haladunk), és így egész vicces nevek jönnek össze, a házban is van Gyomor-Fájás és Ajtó-Kopogás. Most akkor nem mondom meg melyik németet meg azzal vicceltem, hogy ha el akarom küldeni, akkor azt kell mondani, hogy RAUHen verboten, naggyal a vezetéknevét szedtem.
Közben megint hívtak deinszektalizálni (ezt a szót most találtam ki), egy éjjeli lepkét vertem agyon hatalmas női sikítások közepette.
Amúgy a focicsapat összejött, a két magyar és két brazil mellé még csatlakozott egy moldáv és egy montenegrói (a Nagyon-Kis-Antant országai), és darabra már megvagyunk.
A szerdai prezentációt inkább nem juttatom eszembe.
Ugye tegnap nem feküdtem korán, és akkor se tudtam elaludni, aztán reggel hétkor elkezdtek markolókkal meg légkalapáccsal aszfaltot törni az ablakom alatt. Úgyhogy most alszom.
Szóval jelentkeztek a finnugrászok, hogy beindul a finnugrisztikás társaság élete is, és most hétfőn lesz egy kisebb ámde hivatalosabb borrel, és jövő szerdán egy nagyobb, ámbátor annál lazább. Úgyhogy ötre el is mentem az egyetem folyosójára, inhalálni egy kis finnugrisztikás szellemet. Nem mellékesen, azt terveztem, hogy ez az ebédem is lesz, hát némi csipsz és sajt volt kitéve, és gyümölcslé és bor.
Jelen volt a tanszékvezető, két tanár, akik közül az egyik ugye Zsadányi tanárnő, két magyar diák, akik közül az egyik én vagyok, a másik Edit, és kábé nyolc-tíz holland, meg állítólag volt egy finn is, de a sok szőke között nem lehetett beazonosítani, hogy melyik ő, és akiről eddig azt hittem, hogy finn, az holland, csak hát szőke. A holland diákok általában finn szakirányosok, azaz magyarul egy kukkot sem tudnak. Az öltözékekből és a stílusokból ítélve a finn szak relatív népszerűsége a Nightwishnak/nek köszönhető.
Magyarszakos egy volt jelen, Jan, saccra ötven éves, és valószínűleg a hobbija az egyetemre járás. Folyékonyan beszél magyarul. Azt mondja, tíz éve Klagenfurtban egy nyári egyetemen barátkozott össze pár magyarral, és annyira csodálta, hogy amikor maguk között magyarul beszélnek, abból ő nem ért egyetlen szót sem. Úgyhogy hazafelé úton vett egy német-magyar szótárat és elkezdte olvasgatni. Azóta persze sok idő eltűnt, kétszer volt Debrecenben nyári egyetemen, és minden eseményt követ kultúrában, közéletben, többek között a magyar tévéhíradót is nézi. Nem tudom elképzelni, milyen praktikus célja van ezzel, ő se mondott semmi ilyesmit.
Még beszélgettem néhány emberrel, de nem ez a vicces, hanem az, hogy asztalbontáskor a tanszékvezető nekem adta az egyik éppen megkezdett borosüveget. És nekem még órám volt, és nem volt semmi csomagom, a jegyzetelést is zsebbe összehajtott papírlapra terveztem megoldani. Szóval szerintem a város elsőszámú partiarcának néztem ki ahogy fél perc késéssel megérkezem a háromszáz fős előadásra kezemben egy kétliteres borosüveggel, és semmi mással. :) :) :)
Itt észre kell venni, hogy háromszázan tanulnak nemzetközi tanulmányok szakon.
A címet pedig át lehet javítani "Borral"-ra, ami annyit tesz, hogy with wine.
Aztán hazafelé is ügyesen kellett biciklizni, eleinte a kormánnyal együtt fogtam az üveget, aztán előbbit elengedtem, és rararíromm, bycicle experiment, perceken át mentem egy kézzel.
Itthon éhes voltam, lecsúszott egy csomag tészta egy üveg karbonara szósszal és sajttal és pesztóval. És nem a saját konyhánkban ettem, hanem egy szinttel följebb. Az más kérdés, hogy közben lent elkeveredett az egyetlen lábosom, és csak találomra tettem el egyet, de legalább olyan nyelven folyt a társaság, amit én is értek. Ja, és tőlem is megkérdezik, hogy mi újság. Egyébként Timi, Emilis és Milan is ottvoltak a mi folyosónkról, szóval szinte konkrét népvándorlás folyt. Azt mondták a spanyolok, hogy ott két vezetékneve van az embernek a fontosabb az apjától, a második az anyjától (gyors futtatás, hogy Hernán Cortés de Monroy y Pizarro neve hogy felel meg ennek, az anyai nagyanyját kivéve a másik három nagyszülőjétől van egy-egy vezetékneve, szóval még nem teljesen értem a rendszert, de haladunk), és így egész vicces nevek jönnek össze, a házban is van Gyomor-Fájás és Ajtó-Kopogás. Most akkor nem mondom meg melyik németet meg azzal vicceltem, hogy ha el akarom küldeni, akkor azt kell mondani, hogy RAUHen verboten, naggyal a vezetéknevét szedtem.
Közben megint hívtak deinszektalizálni (ezt a szót most találtam ki), egy éjjeli lepkét vertem agyon hatalmas női sikítások közepette.
Amúgy a focicsapat összejött, a két magyar és két brazil mellé még csatlakozott egy moldáv és egy montenegrói (a Nagyon-Kis-Antant országai), és darabra már megvagyunk.
A szerdai prezentációt inkább nem juttatom eszembe.
Ugye tegnap nem feküdtem korán, és akkor se tudtam elaludni, aztán reggel hétkor elkezdtek markolókkal meg légkalapáccsal aszfaltot törni az ablakom alatt. Úgyhogy most alszom.
2012. október 8., hétfő
Arról hogy mi van, és hogy mi nincs
Ami most megy a fejemben nóta, azt nem linkelem be, mert titkos. Radnótinak köze van hozzá.
Ezt a cikket a "kihagyott helyzetek" címmel akartam megírni, de csak a metaforikus értelem stimmel.
Szombaton egyes kolibeliek kirándulni mentek Utrechtbe, egy nap, occsó vonat, mindent megnéztek, és akiket ismertem a társaságból azok a "jó" spanyolok, akikkel szívesen mentem volna. De mégis maradtam itthon, mert tanulni kellett, és nem fért volna bele, hogy egy egész napot kihagyjak. Úgyhogy a szobában ültem, és csak konyha és vécé miatt hagytam el a szobát, ergó az emeletet nem hagytam el. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tanulás hatékony volt.
Hétközben megbeszéltük Milannal, hogy vasárnap azaz ma délután kimegyünk az FC Groningen meccsére. Aztán amikor bekopogtam hozzá, hogy mikor, akkor nem volt itt, meg általában dél és kora délután körül nem volt itt, úgyhogy erről ennyit. Így legalább rendesen el tudtam menni a Diaconessen United FC meccsére.
Az egész hetes esőzések után jól fel volt ázva a pálya, alig találtunk rajta olyan részt, ahol nem lesznek pocsolyák (mozgatható kapuk vannak), de így is összevissza csúszkáltunk. Nyert a csapatom, assszem 5-3-ra, megint lőttem gólt, megint a másodikat. Ez olyan volt, mint amit a Kozelitóban szoktam, hogy fél méterre vagyok a kaputól, aztán jó esetben eltalálom az üres kaput, most kapufát lőttem, de arról végül bepattant. Ezen kívül egy lövésem volt, átlövőposztról tisztán láttam a kaput, öt centivel ment mellé, megdicsértek a lövés kivitelezéséért. Így nem hivatkozhatok a sok kihagyott helyzetre. Igyekeztem, inkább passzolni. De mezőnyben szerintem én voltam a leggyengébb. Többnyire Deniz fogott és szó szerint az összes párharcunkat megnyerte.
Szó van arról, hogy jövő vasárnap lesz egy focikupa, amire hatos csoportokban lehetne menni, a Diaconessen United három csapatot nevez, most kiderült, hogy abból kettő már megvan, és azokba nem hívtak engem. Brühühü. Erre elkezdtem összeszedegetni a maradékot, négyen már vagyunk, Mátéval és két brazillal, a szörnyű rémálmom az, hogy ebben nincs kapus, viszont mezőnyben a három másik jobb nálam...
Itthon az El Classicó-t (Barcelona-Madrid focimeccs) néztük volna tömegben, a "jó" és a "rossz" spanyolok társaságai közül választhattam volna, de inkább szkájpoltam. Nem merül föl, hogy legközelebb nem a szkájpot kellene választanom. De most még mindig nem tudom, hogy sírjak, vagy örüljek.
Azért beszélek így, mert hazudni mindig féltem.
Amúgy pont a meccs előtt pár perccel kezdtem a szkájpot, és pont akkor raktam le, amikor pár perce végetért a meccs.
Most meg este van, ma nem nagyon haladtam. Szerda reggel vendégelőadó leszek a magyarszakosok előtt, van belőlük összesen három. Még elég sokat kellene készülni addig.
Nagyjából egész héten a szobámban ültem, néha tanultam, néha olvastam, néha hiábavalóságokkal ment el az idő. Kezd felmerülni bennem a gondolat, hogy mások többet tudnának kihozni egy Erasmusból, mint én. Tanulás terén feláll a szőr a hátamon, ha arra gondolok, hogy novemberben minden héten kell írnom egy beadandót az otthoni egyetemre innen, Hollandiából, ugye ez se nem racionális, se nem hatékony.
Programok és szociális élet terén pedig sokkal aktívabbak is vannak nálam, sőt a fehérek közül az egyik legkevésbé aktív vagyok. Ha szembejön valaki a folyosón, én annyit mondok, hogy vac nyúz mások meg összeölelgetik egymást és előre egyeztetik hogy együtt egyenek, menjenek egyetemre, stb.
Amúgy honvágyam nincs, többen kérdezgetik, és gyanítom szívesen hallanák, hogy van, és hogy mennyire hiányzik minden, de nem hiányzik. Egyes emberekkel való beszélgetés hiányzik. Bizonyos tekintetben elég rosszkor jött az országváltás. De az ország, a város, az egyetem, a lakás, ilyesmi, és az emberek másik része nem hiányzik. A jövőről persze nem áll módomban nyilatkozni. Idejövetel előtt féltettem magam, hogy mennyire vagyok Pesthez és a kis szobámhoz láncolva, de szerintem első nap elkönyveltem, hogy most ez az otthon, és ezzel le van rendezve.
Gargantuáék szerint nagyon meg fogom szokni Groningent, és Groningen fog hiányozni, amikor hazamegyek. ezt majd akkor bírálom el, de el tudom képzelni, hogy így legyen. A közvetlen családtagok pedig tudják, hogy nem egyértelmű, hogy haza akarok-e menni karácsonykor.
P. S. El tudnék képzelni olyan beszélgetést is, amikor kicsit sem öntenek nyakon a "Mi újság Hollandiában?" és társai kérdésekkel.
P. S. 2. A blogon megjelenő szövegek szépirodalmi szövegnek minősülnek.
Ezt a cikket a "kihagyott helyzetek" címmel akartam megírni, de csak a metaforikus értelem stimmel.
Szombaton egyes kolibeliek kirándulni mentek Utrechtbe, egy nap, occsó vonat, mindent megnéztek, és akiket ismertem a társaságból azok a "jó" spanyolok, akikkel szívesen mentem volna. De mégis maradtam itthon, mert tanulni kellett, és nem fért volna bele, hogy egy egész napot kihagyjak. Úgyhogy a szobában ültem, és csak konyha és vécé miatt hagytam el a szobát, ergó az emeletet nem hagytam el. Ez persze nem jelenti azt, hogy a tanulás hatékony volt.
Hétközben megbeszéltük Milannal, hogy vasárnap azaz ma délután kimegyünk az FC Groningen meccsére. Aztán amikor bekopogtam hozzá, hogy mikor, akkor nem volt itt, meg általában dél és kora délután körül nem volt itt, úgyhogy erről ennyit. Így legalább rendesen el tudtam menni a Diaconessen United FC meccsére.
Az egész hetes esőzések után jól fel volt ázva a pálya, alig találtunk rajta olyan részt, ahol nem lesznek pocsolyák (mozgatható kapuk vannak), de így is összevissza csúszkáltunk. Nyert a csapatom, assszem 5-3-ra, megint lőttem gólt, megint a másodikat. Ez olyan volt, mint amit a Kozelitóban szoktam, hogy fél méterre vagyok a kaputól, aztán jó esetben eltalálom az üres kaput, most kapufát lőttem, de arról végül bepattant. Ezen kívül egy lövésem volt, átlövőposztról tisztán láttam a kaput, öt centivel ment mellé, megdicsértek a lövés kivitelezéséért. Így nem hivatkozhatok a sok kihagyott helyzetre. Igyekeztem, inkább passzolni. De mezőnyben szerintem én voltam a leggyengébb. Többnyire Deniz fogott és szó szerint az összes párharcunkat megnyerte.
Szó van arról, hogy jövő vasárnap lesz egy focikupa, amire hatos csoportokban lehetne menni, a Diaconessen United három csapatot nevez, most kiderült, hogy abból kettő már megvan, és azokba nem hívtak engem. Brühühü. Erre elkezdtem összeszedegetni a maradékot, négyen már vagyunk, Mátéval és két brazillal, a szörnyű rémálmom az, hogy ebben nincs kapus, viszont mezőnyben a három másik jobb nálam...
Itthon az El Classicó-t (Barcelona-Madrid focimeccs) néztük volna tömegben, a "jó" és a "rossz" spanyolok társaságai közül választhattam volna, de inkább szkájpoltam. Nem merül föl, hogy legközelebb nem a szkájpot kellene választanom. De most még mindig nem tudom, hogy sírjak, vagy örüljek.
Azért beszélek így, mert hazudni mindig féltem.
Amúgy pont a meccs előtt pár perccel kezdtem a szkájpot, és pont akkor raktam le, amikor pár perce végetért a meccs.
Most meg este van, ma nem nagyon haladtam. Szerda reggel vendégelőadó leszek a magyarszakosok előtt, van belőlük összesen három. Még elég sokat kellene készülni addig.
Nagyjából egész héten a szobámban ültem, néha tanultam, néha olvastam, néha hiábavalóságokkal ment el az idő. Kezd felmerülni bennem a gondolat, hogy mások többet tudnának kihozni egy Erasmusból, mint én. Tanulás terén feláll a szőr a hátamon, ha arra gondolok, hogy novemberben minden héten kell írnom egy beadandót az otthoni egyetemre innen, Hollandiából, ugye ez se nem racionális, se nem hatékony.
 |
| Ez nem saját, de a lusta disznó ide illik |
Amúgy honvágyam nincs, többen kérdezgetik, és gyanítom szívesen hallanák, hogy van, és hogy mennyire hiányzik minden, de nem hiányzik. Egyes emberekkel való beszélgetés hiányzik. Bizonyos tekintetben elég rosszkor jött az országváltás. De az ország, a város, az egyetem, a lakás, ilyesmi, és az emberek másik része nem hiányzik. A jövőről persze nem áll módomban nyilatkozni. Idejövetel előtt féltettem magam, hogy mennyire vagyok Pesthez és a kis szobámhoz láncolva, de szerintem első nap elkönyveltem, hogy most ez az otthon, és ezzel le van rendezve.
Gargantuáék szerint nagyon meg fogom szokni Groningent, és Groningen fog hiányozni, amikor hazamegyek. ezt majd akkor bírálom el, de el tudom képzelni, hogy így legyen. A közvetlen családtagok pedig tudják, hogy nem egyértelmű, hogy haza akarok-e menni karácsonykor.
P. S. El tudnék képzelni olyan beszélgetést is, amikor kicsit sem öntenek nyakon a "Mi újság Hollandiában?" és társai kérdésekkel.
P. S. 2. A blogon megjelenő szövegek szépirodalmi szövegnek minősülnek.
2012. október 6., szombat
Vendégségek
Ez a cikk arról fog szólni hogy kit hogyan láttam vendégül, mert ha hiszitek, ha nem ezen a héten legalább két, de ha úgy vesszük, négy vendéget fogadtam.
Először, szerda este Lieuwe volt meghívva. Ugye múlt héten összefutottunk az egyetemen, akkor mondtam, hogy szeretném vendégül látni, aztán emailen fixáltuk az időpontot. A takarítás és főzőcskézés miatt kihagytam az HIR szemináriumot, miután múlt héten kiderült hogy nem kötelező bejárni, és marha unalmas, csak a házit ellenőrizzük. Azért megírtam a házit, csak nem mentem be ellenőrizni.
Előszöris másodpercre pontosan akkor érkezett meg az épület elé, amikor megbeszéltük. Aztán jól leszidott, hogy nem illik szkippelni az órákat.
Büreket akartam sütni, ugye Sirintől lestem el tavaly nyáron, aztán alkalmaztam a magyar gyomor igényeihez, és most megint alkalmazkodni kellett az itteni konyha felszereltségéhez, pl. a tojást egy villával kentem szét a tetején, és a rétestésztát sem tudtam nyújtani, így a fonott-kalács forma helyett inkább kifliket csináltam. És nem is lett kész, hagytam egy cetlit a konyhapulton, hogy ez az enyém, ne nyúlj hozzá, amíg lementem Lieuwe elé az utcára:)
Megettük, beszélgettünk egy nagy adagot, leginkább az itteni élettel kapcsolatos kalandjaimról és politikáról. Ugye itt nemrég voltak választások, otthon meg Gárda-felvonulás volt, aminek a híre eljutott ide, és persze magyarázkodnom kellett, hogy az nem úgy van, meg az csak párszáz ember, meg legközelebb nem ők lesznek a harmadik legnagyobb párt.
Lieuwe azt mondta, hogy a keresztneve fríz eredetű és tökmáshogy kell kiejetni mint gondoltam, de Leo-nak is szólíthatjuk, arra is hallgat. És valami oroszlános dolgot jelent a neve, de nem szimpla oroszlán, hanem embereket mentő oroszlán vagy mi.
Közben jól összebarátkozott leginkább Issajával de a többi helyivel is, akar csatlakozni hozzánk ha legközelebb összejövetel van, illetve megbeszéltük, hogy 2014 nyarán meglátogatjuk Issaját Zambiában. A bürek elfogyott, megittuk mellé a rakit, meg egy kóstoló pálinkát.
Ugye félreraktam az utolsó három üveg kőbányait, hogy megmutogassam pár szakértőnek hogy nem a Heineken a világ legrosszabb söre, a háromból egy kilyukadt és meg kellett inni, egyet oda akartam adni Lieuwének de azt mondta, hogy ennyi alkohol neki bőven elég volt, és legközelebb. Onurnak odaadtam amit neki szántam, nagyon meghatódott, és ő is adott egyet a kedvenc német söréből, ami enyhénszólva osztályon felüli. egy óra alatt leküzdötte a kőbányait, de azt mondta, hogy ilyen rossz sört még nem ivott soha.
Éjjel fél egykor, amikor már mindent befejeztem, kimentem a konyhába már nemtommiért, valószínűleg csak fogat mosni, de a spanyolok akkor győzködték Simont, hogy menjen velük bulizni. akkor engem is elkezdtek győzködni, de végül nem mentem, Simon se, csak a spanyolok. De ha már így alakult, Simon elkezdett nekem mesélni a szülővárosáról, Koblenzről, meg az iskolájáról, aztán megmutatta az összes nevezetességet és az érettségire készült vizsgafilmjét is (amiben mindenki öngyilkos lesz, ő úgy hogy kiugrik az ablakon), aztán én is megmutogattam az összes képeslapokat, főleg Adriét és Sirinét, amik most jöttek, és az összes blogjaimat és mindent. Úgyhogy mire észbe kaptunk már három óra elmúlt.
Akkor összetalálkoztunk a folyosón Elise-szel és Philip-pel, még velük is kellett beszélgetni, úgyhogy jó hosszúra nyúlt az este. Simon rájött, hogy szülinap miatt kapom a képeslapokat, és nagyon meg akarta tudni, hogy mikor van, de mindent tagadtam, a TAJ-kártyámat mutattam neki, mert azon április 2. van, mint kiállítási dátum, de az, hogy az kiállítási dátum, az magyarul van ráírva.
Más kérdés, hogy aztán Elise-éknek, Timinek és Viateur-nek is elmondta hogy blogolok, ők a címet nem tudják, de nem igazán örülnék ha az összes szereplő rácuppanna az olvasásra. Ugye nekem csütörtök délelőtt órám volt, de Simon késő délutánig aludt, amikor este hatkor találkoztunk akkor good morning-ot köszönt, és akkor reggelizett, amikor én vacsoráztam.
Mára (péntekre) pedig Edit volt hivatalos, és előbb ért ide, minthogy én kimentem volna elé, és már itt bolyongott a folyosókon egy darabig. Aztán bekopogott egy random szobába, és megkérdezte, hogy hol lakom, és akkora mázlija volt, hogy olyanhoz kopogott be, történetesen Estherhez, aki tudta. De ha a földszinten kezd el kérdezősködni, akkor elég soká tartott volna mire talál egy megfelelő embert, nemtom milyen isteni sugallat vitte őt a második emelet közepére. Na de mire ideértek a szobámhoz, addigra én már lementem az utcára.
Aztán csak megtaláltuk egymást, és jól főzőcskéztünk. Paprikás csirke volt műsoron, amit még egyikőnk se sütött, és egész jó lett, nem csak "ahhoz képest" hanem tényleg. Mellé lecsúszott jelentős mennyiségű sörike és egy kóstolónyi pálinka, meg aztán egy kis csoki-süti.
Közben kiderült, hogy Edit csak néha de az édesanyja rendszeresen olvas. Úgyhogy igyekszem leszögezni, hogy ilyen kedves és jólnevelt leányzóval, mint Edit, csak igen-igen ritkán hoz össze a sors. Az meg egyenesen szenzációs és életkedv-hatványozó intézkedés, hogy hozott nekem egy adag tejfölt, és egy adag házi sajtos-sütit. elég jól leszek tartva még a következő napokban :)
Aztán sokmindenről beszéltünk, talán leginkább az itteni tapasztalatokról, és az életről, meg a student houseokról. Hát majdnem négy órát volt itt, ebből saccra egy a főzőcske, a maradék miatt meg magyarázkodni kellett Martánál, hogy milyen lányt látok én vendégül a szobámban, de kilőttem a pletykát. De ha már pletyka, vicces hogy pont ma, ez olyan Cipőkanál-szerű pletyka lett volna, aki érti, érti, aki nem, nem, és ha-ha-ha.
Először, szerda este Lieuwe volt meghívva. Ugye múlt héten összefutottunk az egyetemen, akkor mondtam, hogy szeretném vendégül látni, aztán emailen fixáltuk az időpontot. A takarítás és főzőcskézés miatt kihagytam az HIR szemináriumot, miután múlt héten kiderült hogy nem kötelező bejárni, és marha unalmas, csak a házit ellenőrizzük. Azért megírtam a házit, csak nem mentem be ellenőrizni.
Előszöris másodpercre pontosan akkor érkezett meg az épület elé, amikor megbeszéltük. Aztán jól leszidott, hogy nem illik szkippelni az órákat.
Büreket akartam sütni, ugye Sirintől lestem el tavaly nyáron, aztán alkalmaztam a magyar gyomor igényeihez, és most megint alkalmazkodni kellett az itteni konyha felszereltségéhez, pl. a tojást egy villával kentem szét a tetején, és a rétestésztát sem tudtam nyújtani, így a fonott-kalács forma helyett inkább kifliket csináltam. És nem is lett kész, hagytam egy cetlit a konyhapulton, hogy ez az enyém, ne nyúlj hozzá, amíg lementem Lieuwe elé az utcára:)
Megettük, beszélgettünk egy nagy adagot, leginkább az itteni élettel kapcsolatos kalandjaimról és politikáról. Ugye itt nemrég voltak választások, otthon meg Gárda-felvonulás volt, aminek a híre eljutott ide, és persze magyarázkodnom kellett, hogy az nem úgy van, meg az csak párszáz ember, meg legközelebb nem ők lesznek a harmadik legnagyobb párt.
Lieuwe azt mondta, hogy a keresztneve fríz eredetű és tökmáshogy kell kiejetni mint gondoltam, de Leo-nak is szólíthatjuk, arra is hallgat. És valami oroszlános dolgot jelent a neve, de nem szimpla oroszlán, hanem embereket mentő oroszlán vagy mi.
Közben jól összebarátkozott leginkább Issajával de a többi helyivel is, akar csatlakozni hozzánk ha legközelebb összejövetel van, illetve megbeszéltük, hogy 2014 nyarán meglátogatjuk Issaját Zambiában. A bürek elfogyott, megittuk mellé a rakit, meg egy kóstoló pálinkát.
Ugye félreraktam az utolsó három üveg kőbányait, hogy megmutogassam pár szakértőnek hogy nem a Heineken a világ legrosszabb söre, a háromból egy kilyukadt és meg kellett inni, egyet oda akartam adni Lieuwének de azt mondta, hogy ennyi alkohol neki bőven elég volt, és legközelebb. Onurnak odaadtam amit neki szántam, nagyon meghatódott, és ő is adott egyet a kedvenc német söréből, ami enyhénszólva osztályon felüli. egy óra alatt leküzdötte a kőbányait, de azt mondta, hogy ilyen rossz sört még nem ivott soha.
Éjjel fél egykor, amikor már mindent befejeztem, kimentem a konyhába már nemtommiért, valószínűleg csak fogat mosni, de a spanyolok akkor győzködték Simont, hogy menjen velük bulizni. akkor engem is elkezdtek győzködni, de végül nem mentem, Simon se, csak a spanyolok. De ha már így alakult, Simon elkezdett nekem mesélni a szülővárosáról, Koblenzről, meg az iskolájáról, aztán megmutatta az összes nevezetességet és az érettségire készült vizsgafilmjét is (amiben mindenki öngyilkos lesz, ő úgy hogy kiugrik az ablakon), aztán én is megmutogattam az összes képeslapokat, főleg Adriét és Sirinét, amik most jöttek, és az összes blogjaimat és mindent. Úgyhogy mire észbe kaptunk már három óra elmúlt.
Akkor összetalálkoztunk a folyosón Elise-szel és Philip-pel, még velük is kellett beszélgetni, úgyhogy jó hosszúra nyúlt az este. Simon rájött, hogy szülinap miatt kapom a képeslapokat, és nagyon meg akarta tudni, hogy mikor van, de mindent tagadtam, a TAJ-kártyámat mutattam neki, mert azon április 2. van, mint kiállítási dátum, de az, hogy az kiállítási dátum, az magyarul van ráírva.
Más kérdés, hogy aztán Elise-éknek, Timinek és Viateur-nek is elmondta hogy blogolok, ők a címet nem tudják, de nem igazán örülnék ha az összes szereplő rácuppanna az olvasásra. Ugye nekem csütörtök délelőtt órám volt, de Simon késő délutánig aludt, amikor este hatkor találkoztunk akkor good morning-ot köszönt, és akkor reggelizett, amikor én vacsoráztam.
Mára (péntekre) pedig Edit volt hivatalos, és előbb ért ide, minthogy én kimentem volna elé, és már itt bolyongott a folyosókon egy darabig. Aztán bekopogott egy random szobába, és megkérdezte, hogy hol lakom, és akkora mázlija volt, hogy olyanhoz kopogott be, történetesen Estherhez, aki tudta. De ha a földszinten kezd el kérdezősködni, akkor elég soká tartott volna mire talál egy megfelelő embert, nemtom milyen isteni sugallat vitte őt a második emelet közepére. Na de mire ideértek a szobámhoz, addigra én már lementem az utcára.
Aztán csak megtaláltuk egymást, és jól főzőcskéztünk. Paprikás csirke volt műsoron, amit még egyikőnk se sütött, és egész jó lett, nem csak "ahhoz képest" hanem tényleg. Mellé lecsúszott jelentős mennyiségű sörike és egy kóstolónyi pálinka, meg aztán egy kis csoki-süti.
Közben kiderült, hogy Edit csak néha de az édesanyja rendszeresen olvas. Úgyhogy igyekszem leszögezni, hogy ilyen kedves és jólnevelt leányzóval, mint Edit, csak igen-igen ritkán hoz össze a sors. Az meg egyenesen szenzációs és életkedv-hatványozó intézkedés, hogy hozott nekem egy adag tejfölt, és egy adag házi sajtos-sütit. elég jól leszek tartva még a következő napokban :)
Aztán sokmindenről beszéltünk, talán leginkább az itteni tapasztalatokról, és az életről, meg a student houseokról. Hát majdnem négy órát volt itt, ebből saccra egy a főzőcske, a maradék miatt meg magyarázkodni kellett Martánál, hogy milyen lányt látok én vendégül a szobámban, de kilőttem a pletykát. De ha már pletyka, vicces hogy pont ma, ez olyan Cipőkanál-szerű pletyka lett volna, aki érti, érti, aki nem, nem, és ha-ha-ha.
2012. október 5., péntek
Egészségügyi gondok
Nos, akkor most megírom hogy mi volt kedden és csütörtökön, aztán hogy szerdán és pénteken mi volt (és lesz), azt meg majd később. Bocsika a hosszú szünetért, nem sok esemény volt a héten, viszont a hétvégén még várható egy-két érdekesség.
Szóval egészségügyi gondok merültek fel. Vasárnap a focin beütöttem a csípőcsontomat, ami azóta is fáj, de legalább minden nap egy kicsit kevésbé.
Aztán kedden Linkus elkezdett panaszkodni, hogy nagyon fáj a hátsó lába, alig bír menni vele. Egyetemről hazafelé jövet két rendelőben is megálltunk gyógyszerért, a második hatott is, és úgy tűnt rendben vagyunk. Aztán csütörtök reggel megint újrakezdődött a probléma, nem tudott rendesen menni a lábával, az út nagyrészében kézenfogva kellett vezetni, megint betértem a rendelőkbe vele, de rögtön kihányta a gyógyszert, szóval elég rossznak tűnt a helyzet. Akkor már megírom, hogy Zsadányi tanárnő megint megdicsért, és hogy öröm neki bejönni a közös órákra, pedig arra készültem hogy le fog szidni hogy felületesen olvasok. Aztán hazafelé nagyrészt megint kézenfogva sétáltunk Linkussal, ami nagyon romantikus, de fárasztó.
Itthon megkértem Mátét, hogy állítson fel egy diagnózist (ja hogy két Máté van, húha, most ez az a Máté aki a földszinten lakik és nem a másik épületben, és előbb emaileztünk, és csak utána találkoztunk és versenybiciklis), és megállapította, hogy ezt bizony műtét nélkül nem ússzuk meg, és nem csak sebkezelés kell, hanem átültetés, amit ő nem biztos hogy meg tud csinálni.
El is mentünk a kórházba, Linkus ott is aludt, megműtötték, délután mentem érte, és elhoztam, viszont otthagytam 16 eurót a doktor bácsi zsebében, ugye Linkusnak nem volt eü-kártyája, tehát neki fizetni kell. De legalább jól van, és remélem jól is marad.
Szóval egészségügyi gondok merültek fel. Vasárnap a focin beütöttem a csípőcsontomat, ami azóta is fáj, de legalább minden nap egy kicsit kevésbé.
Aztán kedden Linkus elkezdett panaszkodni, hogy nagyon fáj a hátsó lába, alig bír menni vele. Egyetemről hazafelé jövet két rendelőben is megálltunk gyógyszerért, a második hatott is, és úgy tűnt rendben vagyunk. Aztán csütörtök reggel megint újrakezdődött a probléma, nem tudott rendesen menni a lábával, az út nagyrészében kézenfogva kellett vezetni, megint betértem a rendelőkbe vele, de rögtön kihányta a gyógyszert, szóval elég rossznak tűnt a helyzet. Akkor már megírom, hogy Zsadányi tanárnő megint megdicsért, és hogy öröm neki bejönni a közös órákra, pedig arra készültem hogy le fog szidni hogy felületesen olvasok. Aztán hazafelé nagyrészt megint kézenfogva sétáltunk Linkussal, ami nagyon romantikus, de fárasztó.
Itthon megkértem Mátét, hogy állítson fel egy diagnózist (ja hogy két Máté van, húha, most ez az a Máté aki a földszinten lakik és nem a másik épületben, és előbb emaileztünk, és csak utána találkoztunk és versenybiciklis), és megállapította, hogy ezt bizony műtét nélkül nem ússzuk meg, és nem csak sebkezelés kell, hanem átültetés, amit ő nem biztos hogy meg tud csinálni.
El is mentünk a kórházba, Linkus ott is aludt, megműtötték, délután mentem érte, és elhoztam, viszont otthagytam 16 eurót a doktor bácsi zsebében, ugye Linkusnak nem volt eü-kártyája, tehát neki fizetni kell. De legalább jól van, és remélem jól is marad.
2012. október 1., hétfő
International debut goal
Ha már ennyire focista lennék, illene gyakorolnom is ezt, ebből a célból ma bekopogtam a fölöttem lakó törökhöz, hogy mondja már meg, mikor van a mai meccs, és hogy hol lehet a csoportba regisztrálni.
Közben Slavka küldött egy köremailt, amiben az az érdekes, hogy a szobaszám szerinti sorrendben írta be a címzetteket, így megvan a térkép, hogy a földszinten és a másodikon a pont alattunk-fölöttünk levő részen ki hol lakik. A durva az, hogy a földszintiek közül senkinek nem ismerős a neve sem (ugye Bogi és Máté a másik szárnyon laknak). A második emeletet viszont szépen tanulom, ugye a "jó" spanyolok és Phoebe társasága van ott néhány ázsiaival és ukránnal. És a harmadik érdekesség, hogy Vieter nevét írásban is láttam, és Viateur-ként kell leírni. Hogy a blogon hogy lesz eztán, azt nemtom.
A focit próbáltam reklámozni, Mátét sikerült elvinni, Milan majd legközelebb, az afrikaiak meg néha megígérik, aztán mégse jönnek. Na még egy szó az afrikaiakról. Issaja panaszkodik, hogy mennyire hiányzik a családja, aztán kisült, hogy ez nem anyucit jelenti, hanem a feleségét. Aztán hogy van két gyereke, a kisebbik tíz éves. És ma a pontos neve alapján megtaláltam Vhampa-Vieter-Viateur-t az internetes szférában, és a profilképén boldogan pózol négy fekete gyerekkel, akik közül a legnagyobb lány majndem olyan magas mint ő. Hát szóval ennyire eltérő háttérrel érkeztünk ide a házba.
Na de szóval foci. Most tizennégyen voltunk, és most már többségben voltunk idei házlakók. És nyert az én csapatom, azt hiszem 9-2 lett, de eredetileg szoros volt, csak a végén húztunk el. És bizony, a második gólt én lőttem, ezzel megvan az első gólom a Diaconessen United FC színeiben is. Kis szöglethez kiment két portugál, azt rájuk hagytam, megvertek két védőt, majd legurították nekem átlövőposztra. Korábban volt már három helyzetem, azokat mind kapásból lőttem, és mind mellé, ezért megfogadtam, hogy bármi lesz, a következőt átveszem, és csak célzás után lövöm, és szerencsére volt erre időm, és hiába a távolság, combmagasságban közvetlen kapufa mellé helyezett lövést nem szed ki a kapus. Ezzel lett 2-1.
Aztán lövögettek a többiek is, illetve leginkább az a portugál aki nekem adta a gólpasszt.
De a sztori az, hogy a meccs során kétszer vállalkoztam becsúszó szerelésre, arra gondolva, hogy az elmúlt hónapban magam köré növesztett szalonnaréteg majd megvéd minden fizikális hatástól. Csakhogy elsőre full sprintben sikerült a labda után az ellenfelet is elkaszálni, és ketten együtt estünk rá a csípőcsontomra, ami még most is fáj. Aztán amint lábra tudtam állni, az első akcióból ismét csúsztam ezúttal üres labdára nehogy kimenjen a pályáról, és sikeresen belecsúsztam egy pocsolyába, és annyira csupa iszap lettem, hogy ha nem marad a lábamon, nem ismertem volna fel a cipőmet. Mondták a többiek, hogy ez most nem az én napom, de ha egyszer nyertünk, és gólt lőttem...
Közben Slavka küldött egy köremailt, amiben az az érdekes, hogy a szobaszám szerinti sorrendben írta be a címzetteket, így megvan a térkép, hogy a földszinten és a másodikon a pont alattunk-fölöttünk levő részen ki hol lakik. A durva az, hogy a földszintiek közül senkinek nem ismerős a neve sem (ugye Bogi és Máté a másik szárnyon laknak). A második emeletet viszont szépen tanulom, ugye a "jó" spanyolok és Phoebe társasága van ott néhány ázsiaival és ukránnal. És a harmadik érdekesség, hogy Vieter nevét írásban is láttam, és Viateur-ként kell leírni. Hogy a blogon hogy lesz eztán, azt nemtom.
A focit próbáltam reklámozni, Mátét sikerült elvinni, Milan majd legközelebb, az afrikaiak meg néha megígérik, aztán mégse jönnek. Na még egy szó az afrikaiakról. Issaja panaszkodik, hogy mennyire hiányzik a családja, aztán kisült, hogy ez nem anyucit jelenti, hanem a feleségét. Aztán hogy van két gyereke, a kisebbik tíz éves. És ma a pontos neve alapján megtaláltam Vhampa-Vieter-Viateur-t az internetes szférában, és a profilképén boldogan pózol négy fekete gyerekkel, akik közül a legnagyobb lány majndem olyan magas mint ő. Hát szóval ennyire eltérő háttérrel érkeztünk ide a házba.
Na de szóval foci. Most tizennégyen voltunk, és most már többségben voltunk idei házlakók. És nyert az én csapatom, azt hiszem 9-2 lett, de eredetileg szoros volt, csak a végén húztunk el. És bizony, a második gólt én lőttem, ezzel megvan az első gólom a Diaconessen United FC színeiben is. Kis szöglethez kiment két portugál, azt rájuk hagytam, megvertek két védőt, majd legurították nekem átlövőposztra. Korábban volt már három helyzetem, azokat mind kapásból lőttem, és mind mellé, ezért megfogadtam, hogy bármi lesz, a következőt átveszem, és csak célzás után lövöm, és szerencsére volt erre időm, és hiába a távolság, combmagasságban közvetlen kapufa mellé helyezett lövést nem szed ki a kapus. Ezzel lett 2-1.
Aztán lövögettek a többiek is, illetve leginkább az a portugál aki nekem adta a gólpasszt.
De a sztori az, hogy a meccs során kétszer vállalkoztam becsúszó szerelésre, arra gondolva, hogy az elmúlt hónapban magam köré növesztett szalonnaréteg majd megvéd minden fizikális hatástól. Csakhogy elsőre full sprintben sikerült a labda után az ellenfelet is elkaszálni, és ketten együtt estünk rá a csípőcsontomra, ami még most is fáj. Aztán amint lábra tudtam állni, az első akcióból ismét csúsztam ezúttal üres labdára nehogy kimenjen a pályáról, és sikeresen belecsúsztam egy pocsolyába, és annyira csupa iszap lettem, hogy ha nem marad a lábamon, nem ismertem volna fel a cipőmet. Mondták a többiek, hogy ez most nem az én napom, de ha egyszer nyertünk, és gólt lőttem...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)