Hétvége

Hol is kezdjem, nem volt egy nagy esemény, amiről írnék, hanem arról hogy mi volt az elmúlt néhány napban.
Péntek estére Edithez voltam hivatalos vacsorára. Induláskor zuhogott az eső, ami miatt idén másodszor kabátot vettem. A műsoron rakott krumpli volt, amit Edit még nem sütött, én úgy Hildamama szárnyai alatt félig. Közben nagyokat vitatkoztunk a recepten, kell-e hagyma, mennyi kolbász kell (sok!!!), melyik réteg fölé kell tejföl, ilyenek, és mindketten a másikra mutogattunk, hogy legyen az ő receptje. A tetejére reszeltünk Gouda sajtot, és jöttek a többiek gülü szemekkel bámulni, hogy mi ez, de nem adtunk.
Volt egy június óta gazdátlanul kallódó koktél az egyik hűtő tetején, vesztükre rá volt írva, hogy a maják találták fel... Amúgy abban a házban két emberre jut egy akkora hűtő, mint nálunk négyre, és még vannak közhasználatú hűtők is. Meg közösségi szoba. És ötvenen vannak, és mindenki ismer mindenkit. És mindenki oda jelentkezik, tippre tízszeres a túljelentkezés. És ugye akivel szívózik az egyeteme, az jól lekési, mert időrendben lehet jelentkezni.
Még pár helyivel is megismerkedtem, kedvesek stb, éjjel együtt mentünk bulizni a belvárosba. Ez tartott egy darabig, aztán valahol elvesztem, és akkor haza akartam menni.
Amikor átvágtam a Grote Markt-on, ugye annak déli oldalán van a szórakozónegyed, és az északon hagytuk a bicikliket, megszólított egy úriember, hogy nem akarok-e biciklit venni. Hát ilyet kétféle ember mond, az egyik a másodkézi kereskedő, a másik a rendőrspicli. Akkor épp bekanyarodott egy rendőrautó a térre, amire az úriember elbújt egy oszlop mögött, ebből gondoltam, hogy teljesen megbízható kereskedőről van szó. Úgyhogy a kezébe nyomtam egy tízest (konkrétan két ötöst), majd búcsút intettük a la "mi soha nem láttuk egymást". Ja előtte még megkérdeztem, hogy övé-e a bicikli, és igent mondott, úgyhogy én teljesen ártatlan vagyok, és ötletem sincs, mért adta ilyen olcsón.
Szóval most van két biciklim, ha jön látogató, annak költsön tudom adni, ha Linkust elrabolják, akkor is csak a bánatba fogok belehalni, és nem a gyaloglásba, vagy ha másét lopják el, akkor el tudom adni talán háromszoros áron.
Sajnos már csak másnap néztem meg, hogy mennyire tragacs állapotban van, fékje nincs, masszívan eszi a rozsda mindenét, hát ennek bizony nem sokkal több az értéke annál amennyiért vettem. Leparkoltam egy jó helyen a garázsban, aztán vettem rá egy lakatot, hát az majdnem ugyanannyi volt, mint a canga maga.
Meséltek a többiek hogy mekkora buli volt itthon péntek este, a Philip nevű szívtiprónak volt születésnapja, arra gyűlt össze valami huszonöt ember, vagyis amennyit egy konyha légmentes kitöltésével el lehet helyezni. Most van két akkora pletyka, hogy egy szappanoperában idényzáró cliff-hanger lehetne. Jaj de sajnálom hogy nem írhatom ki őket ide!
Ma pedig a focikupa volt, nagy izgulás, minden. Nem volt egyértelmű, de mégis mindenki eljött aki ígérte magát. az Ivan nevű montenegrói sráccal barátkoztam, illetve ő barátkozott velem, nem volt egyszerű dolga, mire megértette, hogy milyen szakról hogy kerültem ide és mit tanulok, de hát ő kérdezte.
A helyszínre aztán csak nem és csak nem engedtek be minket. Fél órával a kezdés után aztán mondta a szervező, hogy ez most nem jött össze, lobogtatta a szerződést, hogy ő fizetett a helyért, de senki nem engedett be minket, mivel nem volt ott senki a sportcentrum részéről...
De hát nem akartunk foci nélkül elmenni, megkérdeztem ott a helyi illetékesnek kinéző alakot hogy és azt a másik üres pályát ott azt használhatjuk-e. És igent mondott. Ez az epizód szolgáljon bizonyságul az egyre magabiztosabb angol megszólalások ügyében.
Erre gyorsan visszacsődült a nép, és fociztunk egy laza három órát. Most nem lőttem gólt sem, arról meg hogy milyen béna voltam, nem fogok külön énekelni. Viszont jól elfáradtam.
Idehaza a Luiz nevű spanyolnak születésnapja volt, kapott feladatokat, mint pl. hogy tanuljon meg egy mondatot finnül, vagy hogy panaszkodjon (azt szeret), vagy hogy mesélje el a kedvenc viccét. Aztán kajálás volt, azon ottvoltam, amikor a kaja elfogyott akkor meg jöttem ide bejegyzést írni.
Hát így telnek itt a napok.