Prince Charming

Tegnap megkaptam Elise-től, hogy én mindig olyan charming vagyok a lányokkal. Ezzel az a baj, hogy nem tudom, mi az a charming. Csak azt tudom, hála a Shrek 2-nek, hogy a Prince Charming az a Szőke Herceg.
Na hát akkor most ezt is hozzáteszem az imidzstáramhoz.

Ma kaptam egy képeslapot, nagyon kedves, bár igazából ékes bizonysága annak, hogy nem éri meg lovagiasnak lenni (sejtésem szerint valami ilyesmi a charming jelentése).

A cikkírás igazi apropója, pedig az, hogy holnaptól itten Rigók és Leók  fognak csapatostul röpködni.

Két kép

Találtam két képet, facebook üzenőfalon posztolgatják, és olyan jók, és még kapcsolódnak, is, hogy megérnek egy megosztást. Ez itt 98%-ban aktuális, most rinyálok az otthoni tanároknak feladatenyhítésért meg határidőmódosításért, és emailen át is próbálok így kinézni. A második meg azért, mert a kis nyelvek szakjai állítólag nagy veszteséget termelnek az egyetemnek és be akarják zárni őket. Erre a tárgyalt szakok diákjai összefogtak, és villámgyors reagálással megtervezték a kitűzőket alig néhány órával a hír megjelenése után, benne van a magyar is, mire én észrevettem a szervezkedést már megvolt nekik a helyes magyar mottó.











Egyébként nem tudok sok érdekeset mesélni az elmúlt napok általában güzüléssel teltek, vagy siránkozással hogy mért nem tanulok már rendesen, ezzel a nappalok el is mentek, este vagy csatlakoztam ami elő-buli volt (meg születésnapozás) vagy antiszoc voltam. De inkább utóbbi. Ennyi.
Átlag két nap alatt szedek össze egy nap lemaradást az előzetes tan-tervekhez képest.

Gronings

Állítólag a világ összes nyelvjárása közül a groningeni a legtömörebb. Az irodalmi hollanddal szokás összehasonlítani, mert ami a hollandban annyi hogy "Zou u dat eens willen herhalen" kb. "Kérem, elismételné még egyszer?" az a helyi nyelven belefér annyiba, hogy "He?", ami kétségtelenül legalább annyira udvarias mint az irodalmi holland mondat.
A saját tapasztalat, hogy amikor az egyik első nap patikát kerestünk, kérdésünkre a pályaudvar információsa annyit válaszolt: "Etos!", ami magyarra fordítva annyit tesz, hogy "Szeretett barátom, a keresett üzletet, az Etos nevű drogériát, mely patika-árut is forgalmaz, megtalálhatja mintegy ötven méterre innen, bal kézen, ha a mutatott irányba halad tovább, jó utat, ha kívánja, elkísérem odáig!".
Az meg a másik, hogy bármilyen szó, ami G-vel kezdődik az Groningent jelenti, persze ugyanúgy jelentheti a várost, a tartományt, a lakosokat, vagy a nyelvjárást.

Daniel Maybe

Ez a cikk azt fogja a nyájas olvasó elé tárni, hogy a regény mellékszereplői milyen nevekkel illetik a főszereplőt. Természetesen a legáltalánosabb, és legkevésbé izgalmas a Daniel és variációi, sokan megtanulták a magyaros Dánielt, de az angolos Denielre is hallgatok, igazából nem szokott feltűnni a különbség.
A spanyolok mondták, hogy a Dánielt azt náluk is Dani-nak rövidítik, de ők mégsem szólítanak így, csak a hollandok némelyike, Eveline-nek a legutóbb (írásban) Danny voltam, de azt azért kijavítottam, Danny majd a buzibárban leszek :).
A Görög-öt az emberek bő fele ki tudja ejteni. Leginkább az ö okoz gondot azoknak, akik nyelvében nincs ilyen, de láttam olyan hollandot, aki rendes g-t sem tud kipréselni a tigrismorgásos krákogós chhh-khoz szokott torkán. A Gorog-ot fél másodperc után fel szoktam ismerni, hogy rám vonatkozik, de nem tetszik. Amúgy pár napja megint megy a vita, hogy a Görög-öt hogy kell kiejteni, Luis-tól valami egész elképesztő "Hrochh" variációt is hallottam, szerencséjére Marta még azelőtt kioktatta, minthogy én tehettem volna. Marta tanult németül, ezért képes tisztes ö-t ejteni, másrészt meg minden adatot megjegyez, ha új ismerős kérdezi, hogy ki vagyok mit csinálok, sokkal kényelmesebb rámutatni Martára, hogy ő a személyes szakügyintézőm "my personal manager", és elmond minden szükséges információt. :)
Mint a címből is kiderül, páran viccelődnek azzal, hogy Daniel Maybe a nevem. Azt hiszem Viateur találta ki, arra alapozva, hogy szerinte minden mondatomban van egy maybe vagy egy probably. Páran átvették, Philip külön cukkolt, hogy egy történésznél az hogy "it is almost sure" az már overstatement és egy évtizedben egyszer. Azóta lesem az alkalmat, hogy az informatikára terelődjön a szó, szerintem lenne 1-10 ötletem ahhoz, hogy infósokat mivel cikizhetnék.
Simonnal és Milannal körbegyanúsítgatjuk egymást, hogy ki ölthetné fel a Mr. Pasta vagy a Mr. Vla nevet. Hiába minden tiltakozásom, utóbbi lassan rámragad, pedig elsőként én használtam e nevet Simonra értve.
Issajának "Dániel, the Historian", vagy néha "Dániel the Hángéérien Hisztóóóórian". Aztán azt mondtam neki, hogy ha még egyszer meghallom a historian szót a szájából, akkor megeszem az összes kajáját. Azóta nem mondja. Nemrég feloldottam a tilalmat, hogy ha csak ritkán mondja, akkor nem bántom, de óvatos, és nem mondja.
Azt meg már nem tudom, melyik afrikai találta ki hogy Daniel Nine-Ten legyen a nevem, arra utalásként, hogy milyen jegyekkel tértem haza az irodalomórámról októberben, mint a ház első jegyszerzője.

G-U-L-Y-Á-S

Hősünk és a Vismarkt

Még mielőtt a gulyásra rátérnénk, egy kis foci. Igazából vasárnap minden együtt volt ahhoz, hogy életem leggyengébb teljesítményét nyújtsam a futballpályán, na jó még egy kis izomláz hiányzott, de egyébként minden. Nem is ment jól, mezőnyben azt csináltak mellettem az ellenfelek, amit akartak. Úgyhogy egy idő múlva a szóltak a csapattársak, hogy akkor talán próbáljam meg a kaput. Nem biztos hogy jó ötlet volt. Előbb egy sunyi szögletet sikerült beütni magamnak a kapuba, le is pergett előttem Tokody, Durica, Gary Neville, meg az összes legendás öngól a futballtörténelemből; majd egy beadás csúszott be a kapuba, kábé úgy mint ahogy a törökök elleni első magyar gól kinézett. Hát szóval a számszerűsíthető dolgokban sem álltam túl jól, és főleg ha a kapus hibázik, annak gól az eredménye, és az nem jó. Aztán telt az idő, cseréltünk, kimentem középpályára, és megint telt az idő, és valaki bemondta, hogy győztes gólig, és utána sipirc haza. És láss csodát, egyszercsak ott álltam csak a kapussal szemben a labdával, és akkor már be is vertem. Na akkor most lehet mérlegelni, hogy az az idézet amit az egy cikkel korábbi videóból írtam ki valamelyik cikkbe, az helytálló-e.
Amúgy meg azt számolgatom, hogy hány napom van mire, és hogy ha mostantól január végéig megállás nélkül tanulok, akkor befejezek-e minden feladatot. Nem biztos. Valószínűleg lesz olyan, amikor 3-4 nap alatt kellene elővarázsolni egy 10 oldalas dolgozatot az abszolút semmiből.

Íme az atomállat mosolygós műanyag fakanál

Úgyhogy tegnap is mély örömmel, miközben mindenki filmet nézett, három órán át vacsorázott és társasági életet élt, addig én kuksoltam a szobámban és olvastam éjfél utánig, és még csak utána engedélyeztem magamnak a vacsorafőzést. Persze így a konyha és Marta szobája között félúton bármilyen társasági esemény van, azt mind hallom.
Igazából hétfőn is tanulni kellett volna, nagyon, de aztán mély lelkiismereti kételyekkel harcolva, arra gondolván, hogy egyszer élünk és akkor is meghalunk, elmentem gulyást főzni. Az összes nyelvekkel foglalkozó diákkör összeszövetkezett, hogy rendeznek egy tappasavond-ot, ez így egy fogalom, nem merném vacsorával fordítani, olyan vacsora, ahol sokféle ételből van egy kóstolónyi. Nos, erre Edit echte hundert procent Ungarische Gulash-sal akart készülni, ezügyben összebeszélt az Eveline nevű finnszakos leányzóval. És akkor már bekönyörögtem magam én is harmadiknak.
Az első sokk akkor ért, amikor meghallottam, hogy a nyolckor kezdődő vacsorára háromkor kezdjük el a készülődést. Szóval háromtól vásárlás, és hajtépésig menő viták arról, hogy kell-e paradicsom, és hogy a csípős paprika helyettesíthető-e csilivel. Négytől főzőcske Eveline lakásán. Edit lett a mesterszakács, és ketten lettünk segédmunkások, és volt közben tea és finn sütike. Nagy viccelődések közepette, hosszú és gondos munkával este hét körülre készen is lettünk.

Csendélet gulyáskrémmel és Piros Arannyal

Ekkor jött a második sokk, merthogy a három csordultig teli lábost valahogy át kellett volna vinni a város túlsó felébe. Ez annyira megoldhatatlannak tűnt, hogy inkább leettünk a tetejéből néhány adagot:). Szóval akkor voltunk hárman, illetve négyen mert egy másik finnes leányzó is csatlakozott a szállításhoz, kezeinkben teli lábosokkal, kiegészítőként egyéb látványosságokkal, nekem a táskámból lógott ki néhány bagett, a negyedik illető (akinek elfelejtettem a nevét), a fejére húzva sisakként vitte azt az edényt amiben a sütiket tálalni szándékoztuk. És így keresztbegyalogoltunk a városon, nyilván senki nem nézett minket hülyének.
A helyszínen aztán kiderült, hogy túllőttünk a célon, vagy a többiek teljesítettek alul, nemtom, de a többi nemzet képviselői legfeljebb sütivel vagy kenyérrel készültek, a miénk kilométerekkel több odakészülést és energiát igényelt. Valószínűleg a legjobb is volt az egészben, de ez most más kérdés.

Megszemlézzük az eredményt

A buli is elég közepes volt, többnyire mindenki a saját nációjával vagy diákkörének tagjaival volt elfoglalva, szóval a siker elég mérsékelt volt. Én is többnyire Edittel voltam, meg azzal a spanyolszakos holland Jézus-hasonmással, aki az egyetemi újságba fog írni a buliról, és rábeszéltem, hogy írja azt, hogy a gulyás a legjobb. Meg akkor már le is betűztem neki, hogy G-U-L-Y-Á-S.
Amúgy meg jól telezabáltam magam, alig bírtam fölállni, utána egy olyan 18 órán át nem éreztem szükségesnek újabb táplálék magamhoz vételét.

National & Traditional

Időközben a ház abszolút sztárja, a vacuum cleaner újabb fotókat töltött fel magáról, péntek délelőtt arról, hogy tanul, este pedig arról, ahogy elindult befelé a városba bulizni. Mellékelem a tanulós képét. Hát nem édes?
Nos, a hét közepén én is kábé így néztem ki, eléggé ki volt centizve a güzülés ahhoz, hogy fel tudjak készülni a csütörtöki és pénteki órákra.
Pénteken a történelmen azt mondta a tanár úr, hogy most lejjebb vitték a követelményeket, és csak egyharmada bukott meg a vizsgázóknak. De a mi csoportunkból 40%. És ez nem jó. Csipkedjük magunkat. A magamén kívül két ötösről egy hatosról és egy nyolcasról tudok az ismertségi körömben, így nem is rossz a hetes. Az olaszok  akikkel mostanában ülni szoktam ezen az órán (Nicoló, Fabio), be is szóltak, hogy mit összerinyáltam a dolgozat után, hogy így billegek meg úgy aztán hetes.
Aztán péntek este kitört a hétvége és a hawaii. Az Groningeni Magyarok szervezet hivatalos vacsorájára voltam hivatalos. Még út közben összefutottam Edittel és Pistivel, aki itt lakik szemközt a B épületben, de még nem találkoztunk korábban. Velük beszélgettem legtöbbet az est folyamán is. Pisti most doktorál nyelvészetből, és az eddig itt töltött két hónapot a szobájában töltötte írással, a közvetlen szomszédjain és konzulensein kívül senkit nem ismert, most a szöveggel végzett, mostantól lazázik és ismerkedik. Hát szóval vannak érdekes dolgok. Amúgy jó ember, mondott friss pletykákat a nyelvészek viselt dolgairól, és rágja a fülem, hogy mostantól együtt menjünk misére.
Összességében kb. 25-en voltunk, pár olyan akivel már találkoztam korábban, és a többség akivel nem, vagy épp csak felületesen. A többség itt tanul, aztán volt két bébiszitter, egy zenész meg egy életművész. Utóbbi megér külön néhány sort, azt mondja 39 éves, öt éve él Hollandiában, többnyire alkalmi munkákból. Most épp négy állása van, a hét minden napjára jut kettő, vagyis szabadidő abszolút nuku. Ebből az egyik helyen ingyér dolgozik, mert így egyezett meg a főnökével, aki 63 éves nő, hogy ingyenmunkáért cserébe papíron összeházasodnak, a hősünk megkapja az állampolgárságot, és reménykedhet abban, hogy ő örököl. Az meg a másik része a történetnek, hogy érkezésétől távozásáig folyamatosan végigbeszélte az estet.
Amúgy paprikás krumplit sütöttünk és palacsintát, és egész jó lett mindkettő, aztán előkerült némi alkohol is, hogy elég volt-e vagy sok, az vitatható. Végezetül videóra mondtuk, hogy ki mit csinál itt, csak hogy az örökkévalóság is tudjon róla, és mentünk, a többség a centrumba, én haza.
Persze otthon nem alvás volt, hanem Traditional Party, amire most engedélyt kaptunk, hogy hajnali háromig tartson. Negyed kettőre értem vissza, akkor 46 embert számoltam össze, majd bevetettem magam a forgatag közepébe. Ámde valami furcsa érzés kerített hatalmába, hogy nem ott lenne dolgom, úgyhogy gyorsan kiszaladtam, és válaszoltam Kingóca kommentjeire. Háromkor Slavka felkapcsolta a villanyt (addig csak gyertyafény volt), és elzavarta a népet a belvárosba. Én maradtam, mert azért aludni is kell valamikor, legalább jelzésértékben, és akkor találkoztam a két afrikaival,a kik akkor mertek előtántorogni mosdóba, ahogy ők mondták, ők "a szobájukból élvezték a bulit". Szóval erősen érik, hogy legközelebb már másik konyhában legyen a gyűlés.
Reggel már fél tizenkettőkor talpon voltam, szerintem ezzel én voltam az egyik első, Elise-szel ketten kipucoltuk a konyhát, közben jól kipletykálkodtuk magunkat, és egyúttal eltettem magamnak azokat a bontatlan üvegeket, amiket a tulajdonosok ottfelejtettek, ejnye ez a magyar virtus.
Ma meg nemtommivolt, elmendegélt az idő, este csaptunk egy kisebb összejövetelt Máté születésnapja miatt, as szervezés éppen nem volt a legolajozottabb, de mit lehet tenni így utólag.
Vacsorára tejszínes-gombás-borsos husit sütöttem, és sorban nézett mindenki gülü szemekkel, hogy mi ez. De nem adtam nekik. Hát ilyen itt az élet.

Misi képei

Megjöttek Misi képei, ami jóval több mint az enyém, most ebből válogatok.

Útnak indul a csapat

Stoppolás, életkép

Első közös étkezés a pályaudvar várójában

Megtaláltam a reneszánszos kollégákat

Egy csónak az amszterdami csatornában

Amszterdami látképek következnek

Itt épp nagy világmegváltás folyik

Sajtbolt, kóstolópult, a reggelink helyszíne

Ez épp beleolvad a környezetébe

A társaság négyötöde

Don Quijote már csorgatja a nyálát

Reggeli Groningenben

Mennybementel, rakétakilövés, kezdőlépések

Ha tengert nem is láttunk, de a tengerpart-hangulat részben megvolt

Ártatlan utcán sétálós kép

Groningen, csatorna, hajók

Egy belső udvar

Pózolj templomtoronnyal

Provinciehuis

Nagytemplom, harangtér

Kilátás felülről

Kísérlet a harang manuális bizergálására

Megártott a magaslati levegő

egy templomtorony

És a könnyes búcsú

Taigetosz

Húha annyi esemény történt az előző napokban, már előre sajnálom magam, hogy mennyit kell majd írnom mire készen lesz ez a bejegyzés.
Péntek este megint volt traditional party, most 56 embert tudtam összeszámolni, ami rekord, de vélhetően volt pillanat, amikor még ennél is többen voltunk, 60 körül, de akkor középen állván nem tudtam biztosra megszámolni. Most péntekre pedig engedélyt kaptunk, hogy hajnali háromig tartson a buli, és vélhetően még nagyobb és még sikeresebb lesz, mint korábban bármikor. Amúgy meg kisütöttük, hogy csak Slavka veszi komolyan, hogy éjféltől csend, jövő héttől az is egy forgatókönyv, hogy éjfélkor átmegyünk a B épületbe Anne felségterületére, mert ott aztán mindent lehet.
Na de ahogy a cím is sejteti, a cikk nem a kolis életről fog szólni hanem arról, hogy mi mindent csináltunk engem meglátogató piár-pecás-taigetoszos barátaimmal, név szerint Boyjal, Gyurkával, Misivel és Pacival.

A viszontlátás pillanatai

Szombat reggel hajnalok hajnalán felpattantam és rohantam a vasútállomásra, hogy délre már Amszterdamban legyek. A tagok Eindhoventől stoppal jöttek, és sorsolással döntöttek arról, hogy ki kivel legyen párban. A Misi-Paci páros már annó Krakkóban bizonyította, hogy nem csak külön, hanem együtt is képesek nagy dolgokra. Említett páros hadilábra került a szerencsével, és késő délután szakadó esőben végül a vonatra szállás mellett döntöttek. Boy, Gyurka, illetve ezen sorok írója akkor már egy fél városnézésen túl volt. De sebaj, este hat körül a peronon összefutott az öt cimbora, és hosszú percekig zengett a pályaudvar a Taigetosz! csatakiáltástól.
A szerencsésebben stoppoló párossal addig egy sétával magunkba szippantottuk a belváros hangulatát, különös tekintettel az Oude Kerk (Régi Templom) környékére, a hivatalos királyi palotára és a virágpiacra. Ja meg a sajtboltos részre, ahol a kóstolópultnál többször sorbanállva legalább a rövid távú éhhalált elkerültük.

Szerettük. Akkor jó emberek vagyunk?

Amikortól összegyűltünk öten, akkortól a praktikus dolgok kerültek előtérbe, lévén hogy szállásunk akkor még nem igazán volt. Így jó érzékkel elmentünk egy kocsmába, ahol épp Couch Surfing buli volt, hátha sikerül valakire olyan jó benyomást tennünk, hogy befogadja azt a három embert is, akinek még nem garantált a fedél feje fölé (kettőnek sikerült előzőleg kanapét szerezni). Néhány pohár sör után aztán, ha új szállásadó nem is jelentkezett, feltűnt Marc, az az illető, aki azt a két helyet felajánlotta, és értette a finom célzásokat, hogy még három ember szeretne nála aludni. Ő azt mondta, hogy ha nekünk nem baj, hogy földön kell aludni, akkor lehet, mi meg azt mondtuk, hogy ha őt nem zavarja, hogy öten vagyunk, akkor vállaljuk. És még egy teljes kör sörre meg is hívott minket. Közben jól megismerkedtünk a kocsma népével, volt ott holland, angol, brazil, mexikói meg én nem tudom még ki, engem utóbbi két náció kötött le leginkább, a mexikói azért mert mexikói, a brazil meg a két szép szeméért. Aztán Marc arra nézve is értette a finom célzást, hogy most már fáradtak vagyunk, és aludni akarunk, és akkor felvezett és lefektetett minket.
Két emberre jutott kanapé, háromnak föld, és nekem még hálózsákom sem volt, a kabátommal takaróztam, és kegyetlen hideg volt, és az éjszaka nagy részében az órámat néztem, hogy mikor lesz már kilenc, amikorra a felkelést meghirdettük.

Marc lakásán

A sajtgyárban

Másnap reggel elkezdtük a szisztematikus városnézést. Persze rögtön kiütközött, hogy érdeklődési körünk nem azonos, és öten ötfelé mennénk. Így az, hogy hova menjünk, az állandó viták és kompromisszumok tárgyát képezte végig. Amszterdamról elég könnyű végletekben gondolkodni, akár úgy mint egy kultúrnemzet fővárosáról, ahol egymást érik a galériák és a múzeumok; vagy úgy mint a bűnös élet centrumáról, ahol öt perc alatt elzüllik bárki (amit persze ellentétes előjellel, óriási buliként is lehet értékelni). Ehhez képest mi meglehetősen mértéktartóan viselkedtünk, a múzeumosdi komplett kimaradt, és halálos bűnbe sem esett senki.
Tehát leginkább utcánsétálással és városkép-beszippantással telt el az idő, ami persze jóval tartalmasabb mint így leírva hangzik. Megnéztük a kikötőt, az ott álló hajókkal, interaktív játékokkal és mindennel együtt. Délben minden bizonnyal rekordot döntöttünk azzal, hogy másfél euróból megebédeltünk öten növésben levő fiúgyermekek. Akkor találkoztunk Marckal és elmentünk egy szélmalom-sörfőzde együttesbe megnézni, hogy miből lesz a serital, és megkóstoltuk életünk valószínűleg legfinomabb sörét. Visszafelé ismét városképet inhaláltunk, egyes boltok megnézésével és szuvenyírek betárazásával együtt.
Ugye az egy fontos kérdés, hogy a látogatók hozzám jöttek-e vagy Hollandiába, ezügyben talán perdöntő, hogy a tervezettnél korábban, még vasárnap este vonatra szálltunk, és átmentünk Groningenbe. És vonattal, mert a keserű tapasztalatok azt mutatták, hogy a stoppolás nem hoz garantált sikert, azt autóbérlést pedig hosszas egyezkedések után leszavazta a közgyűlés. Persze aznap sokmindenre idő már nem volt idő, egy kis sütizés, hazagyaloglás, vacsora. Szerencsére előbb értünk haza mint Simon, így (engedélyével) megehettük az ő hűtőjében levő kaját is (chicken á la Joaquín), és a taigetoszos arcok is ismerkedhettek egy kicsit a kolisokkal.

Chillelés - a színek nem olyan élesek mint igaziban

Tartalék matracból kettőt sikerült begyűjtenem, így öten voltunk három matracra, de a négy vendég vállal... beletörődött abba, hogy párosával fognak egy ágyon aludni, így talán kibírható helyzetünk volt. A gyengébbik biciklim első kereke pedig totál leeresztett, valószínűleg lyukas, úgyhogy öt emberre egy bicikli maradt, így gyalog kényszerültünk járni.
Hétfőn a nem túl korai és nem túl gyors összekészülés után kimentünk a parkba chillelni, élvezni egymás társaságát, ja és azt, hogy november létére még a nap is fennvan az égen. Direkt abba a parkba mentünk ahol őzikék is vannak, de most elbújtak előlünk, így csak birkadisznótehenet láttunk, az meg nem izgalmas.
Délután városnézés. Nemtom arról mit lehet írni. Nagyjából azt az útvonalat jártuk be, mint annó Gargantuáékkal, persze a kulturális igényekhez igazítva. A szappanboltot most kihagytuk. De a város legtöbb nevezetességét és szép utcáját az időszűke ellenére sikerült bejárnunk, és ha jól vettem ki a srácok is értékelték a város lenyűgöző szépségét.

Misi megjárta a fellegeket

Este elkértem Philip pókerkészletét, és játszottunk egy kört. Ami ugye presztízs. Kábé egy óra játék után Boy és Gyurka kiszállt, maradtunk hárman, és nagyon sokáig nem tudtunk eldönteni, hogy ki nyerjen, körbejárt, hogy ki erős és ki gyenge. Végül Misit rajtakaptam, hogy blöfföl és kiejtettem (vagy elfáradt és ki akart szállni). Akkor kimentünk a konyhába, hogy a többiek alhassanak, de fölösleges volt, mert a második leosztásnál egy sorra építve Paci is all-int mondott, amit annak rendje és módja szerint megütöttem egy színnel, és nyertem. Ezzel viszont elment az egész este, és már nem vállaltuk, hogy még egyszer bemenjünk a centerbe bulizni.
Kedden a még későbbi ébredés és a szokásosan lassú feltápászkodás után ismét begyalogoltunk a centrumba, ezúttal a nagytemplom tornyába is sikerült felmászni négy jeggyel öten, úgy hogy Boyt belehajtogattuk Misi hátizsákjába, és jól megnéztük a várost felülről is. Ezzel jól el is ment az idő, nekem kellett menni az utópiás órára, addig megmutattam a srácoknak, hogy hol van a piac, és különösen Pacinak, hogy hol van a sajtbolt. Nemtom, az órán volt-e valami különleges, azon kívül, hogy az utolsó volt. Annyira nem.

Vízóra, 11:58

Utána még egy két utcaképet és csatornaképet nézegettünk, aztán mentünk az egyetemre a magyar kulturális estre. Jól elnéztem az időpontot és ottvoltunk egy órával korábban. Először volt egy filmnézés (Konyec), aztán vacsora. A vacsorához Michelin-csillagos étteremben sütötték a pogácsát, de szerintem magát a gulyást is. A minőséggel nem is volt gond :). Más téren még csak tanulják a magyar szokásokat.
Tizenegykor aztán elmentünk onnan, és ahogy Paci mondaná, csaptunk egy görbe estét, ami alatt gyakorlatban az értendő, hogy a bulinegyedet üzemi állapotban is megnéztük.
Éjjel itthon megnéztem az International Relations jegyemet és hetes lett. Tehát, holland osztályzási rendszer 1-től 10-ig megy, ebből 1-től 5-ig bukás, magyarra fordítva karó, a hatos a kettes, a hetes a hármas, a nyolcas a négyes, a kilences az ötös, a tízes a heilige Gott. Kifejezetten örülök a hetesnek, simán benne volt a pakliban a gyengébb jegy is, van olyan az ismertségi körömben, aki bukott.

A banda

Ma a soká alvás után olyan nagyon sok időnk már nem volt, jelesül annyit, hogy összepakoljuk, kinyomtassuk a vonatjegyeket, és repüljünk az állomásra.

Jövő héttől ilyennel járok

Odafelé úton magammal vittem Rocinantét is, nem biztos, hogy kellett volna, mert két nagyon vicces gyerek rátelepedett a hátsó csomagtartóra, aminek következtében a hátsó kerék felnivel és a küllők felével behajlott. Nem is lehetett továbbmenni vele, lekötöttem egy lámpaoszlophoz azt annyi. Perzse a lovagi etikett szabályai szerint az illetékes felajánlotta, hogy fizeti a szervíz költségeit.
A pályaudvaron a kallert megkértük,h goy csináljon rólunk még néhány csoportképet magyar zászólval, aztán könnyes búcsú meg minden. Januárig nincs több Taigetosz-gyűlés.
A szervízben azt mondták, hogy egy ilyen kerék százötven euró körül van. Ha kiegyezem occsóbbal az hatvan, munkadíjjal együtt kilencven, de akkor a fékem nem fog működni. Hát ez így egy kicsit sok. Úgyhogy megegyeztünk a boltossal abban, hogy jobban járok ha veszek egy újat. Hazafelé, ahogy mindenkor amikor valami biciklis gondom volt, találkoztam Mátéval, szerintem már messziről röhögött rajtam, hallván hogy mi történt, a sárhányómat már el is kérte. Azt hiszem, Rocinante befejezte földi pályafutását, nekem aztán oly mindegy hogy mi lesz vele, Máté biztos tud valakit aki a többi alkatrészt is tudná hasznosítani.




P. S. Akkor már rólam is egy kép. Íme.