Mi újság Hollandiában?

Ennek a cikknek a célközönsége ismerőseim azon rétege, akik nem olvassák rendszeresen a blogot, és nem kommunikálunk gyakran, de egy félévben van kábé kétszer tíz percük arra, hogy tájékozódjanak sorsom felől.
Tehát itt vagyok Hollandia Groningen nevű városában augusztus végétől január közepéig. Elvileg tanulok. Hogy mit, azzal bajban vagyok, mert cserediákként bármit bármivel felvehettem, többnyire azt mondom az embereknek hogy történész vagyok, de néha irodalmas és reneszánszos, sőt akár nyelvész is vagyok, amelyik épp jobban hangzik. Három órám van (ez egyszerűsítés, melynek kifejtése oldalakat igényelne). Egy a magyar irodalomról, magyarul, magyar tanárnővel ez kábé olyan mint egy otthoni óra csak háromszor annyi a készülnivaló; egy „History of International Relations” ez leginkább történelem, de nem azonos, csak hasonló, és sok egymásnak ellentmondó negatívumot tudnék mondani erről az óráról; a harmadik, és kétségkívül leghasznosabb és legeredetibb az utópiás, egy történelemnek álcázott irodalomóra.

Emellett van még otthonról vagy negyven kreditem, nagyon örülök nekik, nagy élvezet lesz innen írogatni beadandókat a hazai órákra. Szakdolgozat megkezdésére ilyen formában nincs időm, de mind az utópiás óra, mind némely otthonra való feladatom értelmezhető szakdolgozati csírának (a csírát a latin gemma-nak hívja).

Az otthoni egyetemmel jó sok adminisztratív ügyletet kellett végezni, de mostanra, kiutazás után két hónappal már minden rendeződött, pénzt is megkaptam, az órákat is elfogadják.
Tervbe volt véve, hogy idekint megtanulok hollandul, de ezidáig nem sok előrelépés történt a téren, leginkább azért nem, mert hollandokkal nem nagyon találkozom, autodidakta tanulásra meg nem akarom rávenni. Plusz ha tankönyvből tanulok, akkor mindegy is, hogy holland vagy pápua.
Szóval a koli, a szocializáció elsődleges színtere csak külföldi diákoknak van, és az órákon is többnyire külföldiekkel (értsd nem-hollandokkal) találkozom. Az itteni focicsapatom is német-dominált. Oké, van az egy szem mentorom, de ő egy ember. Úgyhogy a reneszánszos blogra az első nap kiírtam, hogy a hollandok magasak és szőkék, és azóta se tudok róluk sokkal többet.

Csatlakoztam a finnugrisztika diákkörhöz, na jó, ott hollandok vannak, én vagyok az egyetlen vérbeli finnugor, de eddig nem sok közös programunk volt, talán majd mostantól. Sajnos azonban leginkább finnszakosok vannak, magyarszakossal a diákkörben még nem találkoztam.
Elég sok magyar van a városban, talán ötven is, véletlenül buliban vagy az egyetem folyosóján is derült már ki teljesen véletlenül valakiről, hogy magyar.

Lehet hogy szociális képességeimet egy kicsit fölébecsültem, és ahogy lenni szokott nem barátkozom éppenséggel túl gyorsan. De azért igyekszem aktív lenni, ha kimegyek a konyhába (ami az étkező, nappali, közösségi szoba, kocsma funkcióit is magára vette), akkor úgyis lesz kivel beszélgetnem, vagy meccset nézni, vagy akármit. Nyáron egy németországi és egy katalóniai túra elképzelhető.

Most akkor ezt a cikket nem nyomom tele tulajdonnevekkel, de leginkább németekkel, aztán spanyolokkal, magyarokkal és afrikaiakkal barátkozom, de képviselteti magát európa összes nemzete az ismertségi körömben grúztól litvánon és izlandin át a luxmemburgiig. Többnyire nemzetköziség van, legalábbis európán belül, ilyen nemzeti dolgok miatt senki nem néz csúnyán senkire. A spanyolokkal van néha gond, mert hangosak és rendetlenek, és a rengeteg kínaival, mert antiszociálisak (és ugyanúgy néznek ki). De a magyar a szlovákkal, a svéd a finnel, a német a franciával, a görög a némettel simán kijön.

Ismerőseim egy rétege meg szokta kérdezni, hogy „na mi van a lányokkal?”, általában sikeresen eltalálva azt az alakot, aminek már a nyelvi megformáltságától is feláll a szőr a hátamon. Nekik üzenem, hogy háromféle nő van errefelé, az egyik a szép, a másik a kedves, a harmadik pedig az aki szóbaáll velem. Eddigi tapasztalatok alapján a három kölcsönösen kizárja egymást.

Bulizni néha megyek, néha nem. Jó esetben a péntek estét sikerül fenntartani erre a célra. Meg itt a koliban elég gyakran van valami szociális élet, legalább közös vacsora formájában, voltaképpen ez is a bulizás egyik mérsékelt formája.

Kultúrprogramokat inkább hagyjuk, a Groningen Múzeumot már láttam kívülről. Utazgatás jóval kisebb mértékben a tervezettnél. Ezt pont most jókor írom ki, mert holnap megyek Amszterdamba, de ezelőtt egy kézen meg lehetett számolni, hogy hányszor tettem ki a lábam a városból.

Asszem röviden ennyi, majd szóltok, hogy mit hagytam ki, ami fontos.