Taigetosz

Húha annyi esemény történt az előző napokban, már előre sajnálom magam, hogy mennyit kell majd írnom mire készen lesz ez a bejegyzés.
Péntek este megint volt traditional party, most 56 embert tudtam összeszámolni, ami rekord, de vélhetően volt pillanat, amikor még ennél is többen voltunk, 60 körül, de akkor középen állván nem tudtam biztosra megszámolni. Most péntekre pedig engedélyt kaptunk, hogy hajnali háromig tartson a buli, és vélhetően még nagyobb és még sikeresebb lesz, mint korábban bármikor. Amúgy meg kisütöttük, hogy csak Slavka veszi komolyan, hogy éjféltől csend, jövő héttől az is egy forgatókönyv, hogy éjfélkor átmegyünk a B épületbe Anne felségterületére, mert ott aztán mindent lehet.
Na de ahogy a cím is sejteti, a cikk nem a kolis életről fog szólni hanem arról, hogy mi mindent csináltunk engem meglátogató piár-pecás-taigetoszos barátaimmal, név szerint Boyjal, Gyurkával, Misivel és Pacival.

A viszontlátás pillanatai

Szombat reggel hajnalok hajnalán felpattantam és rohantam a vasútállomásra, hogy délre már Amszterdamban legyek. A tagok Eindhoventől stoppal jöttek, és sorsolással döntöttek arról, hogy ki kivel legyen párban. A Misi-Paci páros már annó Krakkóban bizonyította, hogy nem csak külön, hanem együtt is képesek nagy dolgokra. Említett páros hadilábra került a szerencsével, és késő délután szakadó esőben végül a vonatra szállás mellett döntöttek. Boy, Gyurka, illetve ezen sorok írója akkor már egy fél városnézésen túl volt. De sebaj, este hat körül a peronon összefutott az öt cimbora, és hosszú percekig zengett a pályaudvar a Taigetosz! csatakiáltástól.
A szerencsésebben stoppoló párossal addig egy sétával magunkba szippantottuk a belváros hangulatát, különös tekintettel az Oude Kerk (Régi Templom) környékére, a hivatalos királyi palotára és a virágpiacra. Ja meg a sajtboltos részre, ahol a kóstolópultnál többször sorbanállva legalább a rövid távú éhhalált elkerültük.

Szerettük. Akkor jó emberek vagyunk?

Amikortól összegyűltünk öten, akkortól a praktikus dolgok kerültek előtérbe, lévén hogy szállásunk akkor még nem igazán volt. Így jó érzékkel elmentünk egy kocsmába, ahol épp Couch Surfing buli volt, hátha sikerül valakire olyan jó benyomást tennünk, hogy befogadja azt a három embert is, akinek még nem garantált a fedél feje fölé (kettőnek sikerült előzőleg kanapét szerezni). Néhány pohár sör után aztán, ha új szállásadó nem is jelentkezett, feltűnt Marc, az az illető, aki azt a két helyet felajánlotta, és értette a finom célzásokat, hogy még három ember szeretne nála aludni. Ő azt mondta, hogy ha nekünk nem baj, hogy földön kell aludni, akkor lehet, mi meg azt mondtuk, hogy ha őt nem zavarja, hogy öten vagyunk, akkor vállaljuk. És még egy teljes kör sörre meg is hívott minket. Közben jól megismerkedtünk a kocsma népével, volt ott holland, angol, brazil, mexikói meg én nem tudom még ki, engem utóbbi két náció kötött le leginkább, a mexikói azért mert mexikói, a brazil meg a két szép szeméért. Aztán Marc arra nézve is értette a finom célzást, hogy most már fáradtak vagyunk, és aludni akarunk, és akkor felvezett és lefektetett minket.
Két emberre jutott kanapé, háromnak föld, és nekem még hálózsákom sem volt, a kabátommal takaróztam, és kegyetlen hideg volt, és az éjszaka nagy részében az órámat néztem, hogy mikor lesz már kilenc, amikorra a felkelést meghirdettük.

Marc lakásán

A sajtgyárban

Másnap reggel elkezdtük a szisztematikus városnézést. Persze rögtön kiütközött, hogy érdeklődési körünk nem azonos, és öten ötfelé mennénk. Így az, hogy hova menjünk, az állandó viták és kompromisszumok tárgyát képezte végig. Amszterdamról elég könnyű végletekben gondolkodni, akár úgy mint egy kultúrnemzet fővárosáról, ahol egymást érik a galériák és a múzeumok; vagy úgy mint a bűnös élet centrumáról, ahol öt perc alatt elzüllik bárki (amit persze ellentétes előjellel, óriási buliként is lehet értékelni). Ehhez képest mi meglehetősen mértéktartóan viselkedtünk, a múzeumosdi komplett kimaradt, és halálos bűnbe sem esett senki.
Tehát leginkább utcánsétálással és városkép-beszippantással telt el az idő, ami persze jóval tartalmasabb mint így leírva hangzik. Megnéztük a kikötőt, az ott álló hajókkal, interaktív játékokkal és mindennel együtt. Délben minden bizonnyal rekordot döntöttünk azzal, hogy másfél euróból megebédeltünk öten növésben levő fiúgyermekek. Akkor találkoztunk Marckal és elmentünk egy szélmalom-sörfőzde együttesbe megnézni, hogy miből lesz a serital, és megkóstoltuk életünk valószínűleg legfinomabb sörét. Visszafelé ismét városképet inhaláltunk, egyes boltok megnézésével és szuvenyírek betárazásával együtt.
Ugye az egy fontos kérdés, hogy a látogatók hozzám jöttek-e vagy Hollandiába, ezügyben talán perdöntő, hogy a tervezettnél korábban, még vasárnap este vonatra szálltunk, és átmentünk Groningenbe. És vonattal, mert a keserű tapasztalatok azt mutatták, hogy a stoppolás nem hoz garantált sikert, azt autóbérlést pedig hosszas egyezkedések után leszavazta a közgyűlés. Persze aznap sokmindenre idő már nem volt idő, egy kis sütizés, hazagyaloglás, vacsora. Szerencsére előbb értünk haza mint Simon, így (engedélyével) megehettük az ő hűtőjében levő kaját is (chicken á la Joaquín), és a taigetoszos arcok is ismerkedhettek egy kicsit a kolisokkal.

Chillelés - a színek nem olyan élesek mint igaziban

Tartalék matracból kettőt sikerült begyűjtenem, így öten voltunk három matracra, de a négy vendég vállal... beletörődött abba, hogy párosával fognak egy ágyon aludni, így talán kibírható helyzetünk volt. A gyengébbik biciklim első kereke pedig totál leeresztett, valószínűleg lyukas, úgyhogy öt emberre egy bicikli maradt, így gyalog kényszerültünk járni.
Hétfőn a nem túl korai és nem túl gyors összekészülés után kimentünk a parkba chillelni, élvezni egymás társaságát, ja és azt, hogy november létére még a nap is fennvan az égen. Direkt abba a parkba mentünk ahol őzikék is vannak, de most elbújtak előlünk, így csak birkadisznótehenet láttunk, az meg nem izgalmas.
Délután városnézés. Nemtom arról mit lehet írni. Nagyjából azt az útvonalat jártuk be, mint annó Gargantuáékkal, persze a kulturális igényekhez igazítva. A szappanboltot most kihagytuk. De a város legtöbb nevezetességét és szép utcáját az időszűke ellenére sikerült bejárnunk, és ha jól vettem ki a srácok is értékelték a város lenyűgöző szépségét.

Misi megjárta a fellegeket

Este elkértem Philip pókerkészletét, és játszottunk egy kört. Ami ugye presztízs. Kábé egy óra játék után Boy és Gyurka kiszállt, maradtunk hárman, és nagyon sokáig nem tudtunk eldönteni, hogy ki nyerjen, körbejárt, hogy ki erős és ki gyenge. Végül Misit rajtakaptam, hogy blöfföl és kiejtettem (vagy elfáradt és ki akart szállni). Akkor kimentünk a konyhába, hogy a többiek alhassanak, de fölösleges volt, mert a második leosztásnál egy sorra építve Paci is all-int mondott, amit annak rendje és módja szerint megütöttem egy színnel, és nyertem. Ezzel viszont elment az egész este, és már nem vállaltuk, hogy még egyszer bemenjünk a centerbe bulizni.
Kedden a még későbbi ébredés és a szokásosan lassú feltápászkodás után ismét begyalogoltunk a centrumba, ezúttal a nagytemplom tornyába is sikerült felmászni négy jeggyel öten, úgy hogy Boyt belehajtogattuk Misi hátizsákjába, és jól megnéztük a várost felülről is. Ezzel jól el is ment az idő, nekem kellett menni az utópiás órára, addig megmutattam a srácoknak, hogy hol van a piac, és különösen Pacinak, hogy hol van a sajtbolt. Nemtom, az órán volt-e valami különleges, azon kívül, hogy az utolsó volt. Annyira nem.

Vízóra, 11:58

Utána még egy két utcaképet és csatornaképet nézegettünk, aztán mentünk az egyetemre a magyar kulturális estre. Jól elnéztem az időpontot és ottvoltunk egy órával korábban. Először volt egy filmnézés (Konyec), aztán vacsora. A vacsorához Michelin-csillagos étteremben sütötték a pogácsát, de szerintem magát a gulyást is. A minőséggel nem is volt gond :). Más téren még csak tanulják a magyar szokásokat.
Tizenegykor aztán elmentünk onnan, és ahogy Paci mondaná, csaptunk egy görbe estét, ami alatt gyakorlatban az értendő, hogy a bulinegyedet üzemi állapotban is megnéztük.
Éjjel itthon megnéztem az International Relations jegyemet és hetes lett. Tehát, holland osztályzási rendszer 1-től 10-ig megy, ebből 1-től 5-ig bukás, magyarra fordítva karó, a hatos a kettes, a hetes a hármas, a nyolcas a négyes, a kilences az ötös, a tízes a heilige Gott. Kifejezetten örülök a hetesnek, simán benne volt a pakliban a gyengébb jegy is, van olyan az ismertségi körömben, aki bukott.

A banda

Ma a soká alvás után olyan nagyon sok időnk már nem volt, jelesül annyit, hogy összepakoljuk, kinyomtassuk a vonatjegyeket, és repüljünk az állomásra.

Jövő héttől ilyennel járok

Odafelé úton magammal vittem Rocinantét is, nem biztos, hogy kellett volna, mert két nagyon vicces gyerek rátelepedett a hátsó csomagtartóra, aminek következtében a hátsó kerék felnivel és a küllők felével behajlott. Nem is lehetett továbbmenni vele, lekötöttem egy lámpaoszlophoz azt annyi. Perzse a lovagi etikett szabályai szerint az illetékes felajánlotta, hogy fizeti a szervíz költségeit.
A pályaudvaron a kallert megkértük,h goy csináljon rólunk még néhány csoportképet magyar zászólval, aztán könnyes búcsú meg minden. Januárig nincs több Taigetosz-gyűlés.
A szervízben azt mondták, hogy egy ilyen kerék százötven euró körül van. Ha kiegyezem occsóbbal az hatvan, munkadíjjal együtt kilencven, de akkor a fékem nem fog működni. Hát ez így egy kicsit sok. Úgyhogy megegyeztünk a boltossal abban, hogy jobban járok ha veszek egy újat. Hazafelé, ahogy mindenkor amikor valami biciklis gondom volt, találkoztam Mátéval, szerintem már messziről röhögött rajtam, hallván hogy mi történt, a sárhányómat már el is kérte. Azt hiszem, Rocinante befejezte földi pályafutását, nekem aztán oly mindegy hogy mi lesz vele, Máté biztos tud valakit aki a többi alkatrészt is tudná hasznosítani.




P. S. Akkor már rólam is egy kép. Íme.