Lakógyűlés

Két hónapja volt aki aggódott, hogy jaj lesz-e türelmem a későbbi időkben is vezetni a blogot, vagy abbamarad. Hát ahogy elnézem az elmúlt hetek olvasottsági adatait, akkor azt kell látnom, hogy bár az én lelkesedésem töretlen, és sorakoznak a fotókkal és humorral is ellátott cikkek, a tisztelt olvasóközönség lelkesedése csappan. Most gondolkodom, hogy mivel lehetne visszanövelni a forgalmat, mondjuk majd vicceket mesélek, avagy felsorolom mindazon szavakat, amelyekre a legtöbb google-keresés érkezik, és akkor onnantól minden találat engem fog kidobni.

Lakógyűlés indul

Mint azt beharangoztam, a hétvégén lakógyűlés volt, idejött Rigó, Leó és Hildamama. Részemről a hét első felében is voltak előkészületek, úgymint ágyszerzés, bevásárlás, buszjegy, vonatjegy, stb, de az igazi akció csütörtök kora délután kezdődött, amikor óra után sprinteltem a pályaudvarra, a látogatók ugyanis azt az útbairányítást kapták, hogy szálljanak le a vonatról és a peronon ott fog mosolyogni a Bé.

Csak semmi giccs

Persze nem volt kiírva, hogy melyik vágányra jön a vonat, de megtaláltam, a mosolygással sem volt gond. A látogatók némileg meglepődtek, mert a fényképek alapján szőrösképű és magamhoz képest hosszabb hajú pofát vártak, de előzőleg Timivel lenyírattam a hajam, és kinézetben is magamra öltöttem a jókisfiús imidzset.
Aznap úgy ítéltük meg, hogy már délután van, és hogy nem lesz teljes napunk pláne sötétedés előtt, úgyhogy a természet lágy ölét látogattuk meg a közelben levő parkkal és a malommal. Közben megéheztünk, és megkóstolgattuk a holland specialitásokat, némi fotópózolás és haza a szállásra.
Az kitűzött cél volt, hogy a látogatók (kenyéren kívül) nem ehetnek olyat, amit otthon is lehet. Ez vacsorák tekintetében az itt tanult étkeket jelenti, reggelikre a holland specialitásokat, sajtokat, tojáskrémeket és kakaót jelentette. Az ebéd általában kimaradt, vagy uzsonnává lényegült át.
A látogatás idejének másik specialitása, hogy a koliban teljes bolondokháza volt, nagyon sokan, majdnem az ismerősök fele külföldre ment, akik pedig ittmaradtak azok igen magas százalékban vendéggel együtt voltak. Mutattam is a látogatóknak, hogy a szomszéd Svédországban turistáskodik, a szembeszomszéd Németországban, az átlóban szemben levő Lengyelországban, ám ő időközben vendégével együtt hazajött.

Rigó és a narancsléautomata

Szóval csütörtök este vacsora, ismerkedés az afrikaiakkal, akik véletlen itt maradtak, majd póker és honfoglaló hajnalig.
Péntek a Groningen városnézés napja, megmutogattam a belvárost jó alaposan. bejutottunk pár olyan helyre is, ahol még én sem jártam, pl. a belváros három nagytemploma közül az egyik, meg még egy belsőudvaros reneszánszkori lakópark.
Aztán persze volt toronyjárás meg egyetemezés meg utcahangulat-inhalálás, aztán mentünk a piacra, ha jól vettem ki, összességében azt élvezte legjobban a társaság, shoppingolásra csak mérsékelten tudtam rávenni őket, de a szemünk igencsak jóllakott a halak, zöldségek, sajtok, fűszerek kavalkádján.
Megint viszonylag korán visszaértünk a házba, itt megint vacsora, és megint játék és móka hajnalok hajnaláig.

Röfikkel

A hétvége egyben elő-karácsony is volt, a részemről a Bang nevű társasjáték került elő egy bőrönd mélyéről, illetve néhány személyre szabott dolog, melyről Leó és Rigó úgy döntöttek, hogy majd csak a karácsonyfa alatt bontják ki. Én is bezsebeltem azon könyveket amiket kértem, és számbavettem azt a sok hungarikum földi jót amit hoztak kolbásztól homoktövisig. Természetesen megint nem férek el a hűtőben, Rigó javaslatára most az ablakon kilógatott szatyor a második hűtőm, remélve hogy nem érik fel a járókelők. Amúgy tegnap napközben leszakadt, meztelen csigák és százlábúak mászkáltak a készletek között a kolbász szerencsére megúszta, de azért aggódom.
Szombat reggel buszra pattantunk és elmentünk Brémába, mert az jó, meg mert karácsonyi vásár volt, és mert Brémában még senki nem volt közülünk. Elég későn foglaltunk buszjegyet, úgyhogy nem válogathattunk a buszok közül, így öt és fél óránk volt a helyszínen, utólag ez nem tűnik elégségesnek. A várost rommá lőtték a második világháborúban, és nem sok látnivaló maradt, két székesegyházat megnéztünk, amiket újjáépítettek, és szépek is voltak de hát kilógott a lóláb, hogy újak, réginek csak tettetik magukat.

Egy ablak belülről

A vásár azonban elég kiterjedt volt és elég érdekes dolgokat tartalmazott. Kábé az óváros egésze szét volt pakolva pultokkal, az összes főtér és a körülöttük levő utcákban minden, ahol volt megfelelő méretű hely. Mindent talán nem sorolok fel, csak hogy mire adtunk ki pénzt, az volt először egy adag máglyán sütött disznó, aztán egy kis melengető itóka, harmadszor némi gyertyaáru.
Délutánfelé inkább csak városnézési céllal kimentünk az óváros túlsó végén levő folyóhoz, ott derült ki, hogy az igazi vásár az még csak ott van, és nem a főtereken, ahol addig voltunk. Nagyjából egységesen kalóznak tettették magukat az árusok, és olyan portékát mutogattak, ami kapcsolatba hozható volt a kalózkodással, na jó ez elég bőven értendő, ékszer, fűszer simán beletartozik. Egy nagy eksztra fűszeres-gyógyszerészest megkérdeztem, hogy megvan-e neki az örök élet elikszírje, de némi gondolkodás után azt mondta, hogy nem, csak egészségnövelő dolgai vannak, az meg nem érint.

Itt eszmélkedünk az örök élet kérdéseiről

Itt amúgy akkora tömeg volt, hogy nagyon kellett egymásba kapaszkodni, a germán elefántokat meg lökdösi lefelé az útról. Közben pedig beesteledett, elközelgett a hazabusz időpontja, ráadásul Leó egészsége nem volt a legtökéletesebb, úgyhogy a nézelődést abbahagyva a busz felé vettük az irányt.

A muzsikusok szobra és a tömeg részlete

A buszon hazafelé megállított minket a holland határőrség, hiába sengen meg minden, jól megnézték egyesével mindenkinek az útlevelét, fenyegetőztek, hogy akinek lejárt azt leszállítják, de aztán csak tovább kellett engedniük.
Ma meg közös program már leginkább csak a reggeli volt és az összepakolás. Hildamama kihasználta, hogy most még utoljára megnézhet, és a vonatajtóból is jól megbámult, aztán becsukódott az az ajtó, és elindult a vonat.