Biciklikeresztelő

Az elmúlt napokban felmerült, hogy akár Rocinantének is hívhatnám a bringámat, talán nem kell magyarázni, miért. De ahogy az ilyenkor lenni szokott, Linkus ismét visszatért, és most már végleg megnyerte a név-versenyt, nem mellékesen pedig a Linkus név is beleillik a Daniel Quijote-imidzsbe.

Keresztelő megvolt, eljegyzés hamarosan

Szóval megkértem Vhampa-Vietert, hogy működjön közre úgy is, mint lelkész, és úgy is mint keresztapa, némi teológiai vita, hogy ez most mennyire komoly, metaforikus, bálványimádó vagy szentségtörő, beleegyezett, csak nem ért rá, és valami azt súgta, hogy igazából nem lelkesedik a dologért. Úgyhogy a keresztapa és a keresztelő szerepét egyaránt magamra vállalva lementem a garázshoz, napraforgóolajjal megkentem az elülső lámpa és a váz találkozási pontját, és ezzel Linkus végleg elnyerte nevét és keresztény identitását, illetve bemutattam őt a Jóistennek.
Nemtom, a felekezetbe tartozással mi van, ha református lelkész szellemi közreműködésével kereszteltük a katolikus tag biciklijét, de tulajdonképpen a keresztény most elég, azon belül ökumenizmust hirdetek. A templomba be pedig úgyse fog jönni.
Most linkelném a Forrest Gump-ból a hajókeresztelős részt, de nem találtam meg.

A többiről lehet hogy új bejegyzést kéne írnom, mert mégsem illő, de talán egy dupla sortörés elég. Hétfőn fordult elő először, hogy biciklin ettem, és az, hogy rámdudáltak.
Az evés azért nagy szám, mert akkor egy kézzel kell kormányozni, és megoldottam, kb két percig ha nem is nyílegyenesen de veszélymenetesen elmentem bal kézzel, amíg jobbal tartottam a nyammognivalót.
A dudálást azzal sikerül kiérdemelnem, hogy egyirányú úton szembementem az autósokkal. És azért nagy szám, mert itt alapszabály, hogy biciklisre nem dudálunk. Álltam én már keresztbe kereszteződésben busz előtt, kanyarodtam abszolút szabálytalanul dupla záróvonalon át index nélkül, de eddig soha senkinek eszébe nem jutott volna dudálni. Valahogy úgy érzem, hogy a biciklisnek mindent szabad, az autós meg kérjen bocsánatot azért hogy él.

Amúgy hétfő este hazajövetel közben egy piros lámpánál megszólított egy csöves, hogy kérek-e újságot, vagy van-e pénzem. Figyelem, itt a biciklisnek árulják az újságot, nem az autósnak. Második figyelem, hogy nem csak hollandul, hanem angolul is tárgyalóképes volt az egyébként otthoniakat idézően retkes csöves (az eső ellen hullazsákot húzott magára, borzas fejét a zsák alján szakított lyukon át dugta ki). Akkor már megkérdezte hogy honnan vagyok, és örült, és hogy ő meg bulgáriai, és hogy Magyarország milyen szép. Visszapofáztam, hogy azt meg honnan tudja, mire a török-magyar testvériségről kezdett mesélni, ami nemtom hogy jön ide, mert tudtommal a bolgárok nem szeretik a törököket. Meg mi sem; mármint úgy a nép a népet, a kivételek most más kérdés :). Meg még Paul Schmitt-ről kezdett mondani valamit, amit szintén nem értettem, azért sem, mert már zöld lett, és mentem, de hogy ő is valami jót tett a bolgárokkal (talán könyvet fordított?).


A kép nem tartozik ide szorosan, de ha már a zuhanyzóba kakálásról töltöttem fel, akkor a WC mellé pisálásról is legyen. És ez valós és saját fotó, mert ez a piktogram tényleg kint van a WC ajtaján.

Gargantua megérkezett, de ennek a biciklikhez semmi köze, úgyhogy később lesz kifejtve.