Kaurus

Első szörnyű történés. Írtak a tavalyi itt lakók, hogy nekik volt egy Diaconessen United FC nevű csapatuk, ami minden vasárnap játszott, és csatlakozhatnánk most is. Csatlakoztam. Ez azzal is együtt jár, hogy nem nekem kell megalapítani a csapatot. Sok ismerős nem volt az ideiek közül aki el is ment, a helyszínen ismerkedtem meg a Deniz és Mert nevű egyénekkel (vajh milyen nemzetiségűek?), akik a 219 és 319-es szobák lakói. Vasárnap amúgy elég meleg volt, és kora délután a tűző napot fociztunk, nagy iramban, sokat. Egy ideig próbáltam futni is, de közel sem tartoztam a legjobbak közé, és el is fáradtam. Emlékeztessék meg azon magasztos pillanat, midőn Pici Röfi tüdejének szétszakadt darabjait próbálja oxigén-felvételre buzdítani.

Második szörnyű történés. Próbálok adminisztálni az Eltével, és egyezkedni az ottani tanáraimmal, hogy most melyik órára miért kaphatok jegyet, és a tervezettnél kevesebb megértéssel találkozom. A tanárok többsége ragaszkodik a szabályzatokhoz, az meg elég nagy szervezési botrány, hogy az Erasmus-dokumentumaim egy része még mindig nincs aláírva. Itt említsük meg Hlavacska András nevét, aki távollétemben az ügyeimet intézi. Most pedig emlékeztessék meg azon magasztos pillanat, midőn Ikszipszilon egyetemi docens pennája végre sercegő hangot adva találkozik a papírjaim aláírás rovatával.

Harmadik szörnyű történés. Kiderült, hogy a folyosó konyhán túli oldalán a két ruandai egy szobában lakik, vagyis akkor két szoba van még ott, aminek lakóiban nem vagyok biztos. Amúgy az elmúlt napokban Vhampa-Vieter, Elise és Milan voltak, akikkel többször hosszabban beszélgettem. Vhampát sikerült néhányszor megviccelni, leginkább azokkal amiket odahaza már mindenki százszor hallott tőlem (hogy aludtál? – nem tudom, végig csukva volt a szemem), úgyhogy most már azt mondta, hogy hiányozni fogok neki, ha hazamegy, pedig odáig még négy hónap van. Amúgy vasárnap este megettem az összes spagettit és az összes szószt, az afrikaiak nem hitték el, hogy valaki ennyit el tud tüntetni, aztán egy óra múlva Milan meghívott palacsintára, egy újabb óra múlva pedig Elise és a fölöttünk lakó spanyol társaság rabolt el, hogy bemennek a városba enni, menjek én is. Mentem, de enni nem nagyon akartam, mindenesetre nem semmi, hogy hat spanyol, egy francia és egy magyar egy holland város olasz büféjében angolul beszélget (és nem mondjuk spanyolul). Most emlékeztessék meg azon magasztos pellanat, midőn Milan operaáriákat énekel „Deniel, Deniel” szöveggel, meg az ahogy az afrikaiak nevetnek, meg az ahogy a spanyolok c-nek ejtik az angol ch-t és ketcup és kitcen lesz belőle.

Negyedik szörnyű történés. Ahol sok fiatal él együtt ott idővel lesz miről pletykálni, de ha nem, akkor is. Ezt most a magam javára fordítottam, és kötöttem egy biznicet Elise-szel. Én elárulom neki azt a pletykát, ami őt annyira érdekli, ha főz nekem két vacsorát. Ami ezen a héten hétfőn és szerdán lesz esedékes. És jól kikérdez előtte, hogy mikor érek haza, és megjegyezte, hogy a paradicsom árnyékától is irtózom. A hétfő egy mauritius-i eredetű vegyes tojásos-húsos-zöldséges-rizses valami volt, a rizst odaégette, de azért meg lehetett enni, és megdicsértem. Aztán kiderült, hogy tortát is sütött a köz számára, de sikerült kireklamálni, hogy az is beleférjen az all-inclusive vacsorába. Most pedig emlékeztessék meg azon magasztos pellanat midőn hősünk lakótársnője háta mögött késsel vakargatja fel a teflonos serpenyő aljáról az utolsó falatokat.

Ötödik szörnyű történés. A B épületből egy spanyol társaság rendszeresen átjár a mi konyhánkba főzni, merthogy ez jobb. A kisebbik baj, hogy Martán kívül senkit nem ismernek, a nagyobb az, hogy rendszeresen akkor jönnek, amikor a napos már kitakarított. És jó nagy rumlit hagynak. Slavka mesélt arról, hogy amikor tavaly student manager volt a spanyolok által ellepett Winschoterdiep (vagy hasonló) nevű házban, ott miket látott. Rangsorolta, hogy mi volt az öt leggusztustalanabb dolog életében, abból az első négy ott esett meg, azokat vissza se merem mondani. Az, hogy nálunk a múlt héten egy részeg állat sormintát szart a második emeleti zuhanyzó falára, és úgyhagyta éjszakára, az csak az ötödik volt a rangsorban. Kíváncsian várom, hogy a mi spanyoljaink mit fognak alkotni. Figyelem, a konyhánkat használó B-beli spanyol társaság nem azonos a második emeleti spanyolokkal, akikkel jóba vagyunk. Most pedig emlékeztessék meg azon szörnyülködés hangja, amit a fentebbi gusztustalanságok hallatán adott ki magából az erkélyen összegyűlt tömeg.

Hatodik szörnyű történés. A ház bejárati ajtajába valaki beletörte a kulcsát, és nem lehet kinyitni, legalábbis kívülről. Este úgy jöttem be, hogy két kerítésen átmászva elértem a hátsó ajtót. Hogy a nadrágommal mi történt, azt a Mamának nem mondom meg, mert megint szomorú lesz. De a táskámban levő laptop sértetlenül megúszta a kalandot. Most pedig emlékeztessék meg azon magasztos pellanat, midőn a legjobb vászonnadrágom feneke ugrás közben a kerítés szögesdrótjához ragaszkodván reccsenő hangot hallat.

Hetedik szörnyű történés. Ma volt Magyarprszág-Hollandia meccs Budapesten. Gondoltam, beülök egy kocsmába és aki őslakos holland ott van, azokkal társulok. Hát, nagy nehezen találtam egy olyan helyet, ahol adták a meccset, két nyugdíjas fószer ücsörgött ott, leültem a barátságosabb kinézetű mellé, akiről aztán kiderült hogy ír. Egy erőmű építésén dolgozik itt, és állítása szerint húsz éve nem lakott Európában, és ötven éve járt Budapesten, és emlékszik hogy akkoriban volt egy nagyon jó focistánk, de a nevére nem emlékszik. Annyi hasznom legalább volt, hogy meghívott két sörre, és nem engedte hogy visszahívjam. De ettől még ugyanúgy kikaptunk 4-1-re. Most pedig emlékeztessék meg azon magasztos pellanat, midőn a teljesen üresen hagyott csatár lövése után megrezdül a magyar háló.