Ebben a pillanatban kapom el a tbc-t :) |
Így mondunk pápát |
Éppenséggel nem voltam boldog. A cimbik meg akarták velem ígértetni hogy visszamegyek még Groningenbe, tényleg nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meg fog történni, de nem így terveztem. Ugye óránként megy a vonat, az egyel későbbi pont akkor ment el, amikor az én vonatom visszaállt a szomszéd peronra, tudtam neki integetni. Úgyhogy akkor volt 59 percem ácsorogni és számolni az időt hogy két óra késéssel mit érek még el, és visszaemlékezni hogy Bogi mit mondott, hol lehet Eindhovenben csövezni.
Aztán onnantól nagyjából jól mentek a vonatok, na jó a csomagokkal voltak kellemetlenségeim, mert 22 kiló volt a hátizsák és 31 a bőrönd, és ahol utóbbit nem lehetett gurítani, mint pl. lépcsőn fölfelé az egy kicsit fárasztó volt. És Utrechtben ahol átszálltam ott jó nagyot kellett sprintelni hogy elérjem a csatlakozást, de elértem. Aztán meg álltam végig.
A jövő európai topértelmisége |
Na de így elértem a repülőt még bezárás előtt. Mit mondjak róla? Felment a magasba, aztán lejött onnan. A csomagkiadóban az első ötből kettő az enyém volt, és már mentem is elfelé. úgy volt kitervelve, hogy a frissen vett groningenes pólót veszem magamra és az Elise-től kapott koronát, de túl rövid volt a folyosó, nem akartam a vámosok előtt öltözködni ezért inkább csak kisétáltam. Ott rögtön elkezdtem integetni Ilcsinek, aztán kiderült, hogy nem ő az, nem baj, nem gáz, mentem tovább és akkor egyszercsak ott volt a rokonság.
A többi már nem az Erasmus dolga úgyhogy itt nem fejtem ki, de volt nagy örömködés, sia-sia, a házunkat még megismertem, az éjjeliszekrényemen ugyanolyan rendetlenség van, mint amit hagytam, az asztalon egy kicsit nagyobb. Az elintéznivalók nagyban tornyosulnak.
Hát a péntekre tervezett Görög Dániel összes barátai buli elmarad, hogy a továbbiakban mi lesz azt nem tudom de az unalomba való belehalás néhány napig még nem aktuális.
Üdv otthon! úú, izgalmas utazásnak hangzik! Nem mondták miért gurult vissza a vonat?
VálaszTörlésMost milyen napszakot mutat a belső órád?
Finom volt a mustáros chirke?
Most épp reggel van.
VálaszTörlésA vonatról vartyogtak valamit holland nyelven amiből semmit nem értettem.
A chirke finom.
Azért a "GRONINGEN"-es póló meg volt villantva!
VálaszTörlésDe hogy van ezeknek a népeknek TBC-je, náluk nem kötelező az ez elleni oltás, mint felénk?
VálaszTörlésA tbc-t Brazílilából hozta nekünk az egyik csaj, és német útlevele is van, ezért megúszta az orvosi vizsgálatokat...
VálaszTörlés:'D És milyen voltam? :D
VálaszTörlésSzép mint mindig :) Nagyon örültem Neked!
VálaszTörlés