Blabla

A tervek szerint a következő napok mindegyikén lesz cikk, mint ahogy események is lesznek bőven, ahogy köszönök el mindentől és mindenkitől. Ugye az utolsó vizsga és a hazamenés közti időszakra be van tervezve, hogy mindenkivel kedves legyek, még annál is jobban, mint szoktam, mindenkivel beszélgessek, még egyszer bejárjam a város minden pontját ahol valaha megfordultam, és kipróbáljak/megnézzek olyan dolgokat amit eddig még nem.
Pénteken mit csináltam? Szerintem nagyrészt semmit. Egy kicsit tanultam, fölöslegesen begyalogoltam a könyvtárba ahol a képembe mondták hogy ezt majd csak hétfőn adják ki, mert különleges gyűjteménynek számít. Összehoztam egy találkozót egy bicikliszervízessel, aztán nem jött el, és bár a két tragacs biciklit betoltam a citybe, és meghallgatásra találtak imáim, hogy ne essenek szét út közben, de nem jött el a csávó és fél órát álltam a hidegben. Aztán lelakatoltam a két cangát csak úgy a környék előtt, ha jelentkezik a csávó akkor megkaphatja, de felőlem el is lophatják, legyen egy jó napjuk. Ja amúgy közben péntek éjjel egy másodkézi eladó ajánlott nekem egy biciklit öt euróért, átfutott az agyamon, hogy megveszem és eladom húszért de épp egy fitying sem volt nálam.
Péntek éjjel valószínűleg utoljára elmentem bulizni, és elköszöntem a mulatozóhelyektől is. Az egyik helyről kiutasítottak a security feliratú pólóm miatt. Na oda sem megyek többet. Aztán nem olyan búcsúbuli érzése lett az embernek, belemelegedtünk, aztán meg idő előtt hazajöttünk de azt is minek.
Ma hajnalban elmentem Emilissel a Groningeni Múzeumba kortárs festészetet nézni, és most az egyszer én mentem az ő agyára, és nem ő az enyémre, mert ő úgy valamennyire ért a festészethez, legalábbis nálam jelentősen jobban, én meg legfeljebb annyit hogy szép-e a képen látható nő. Úgyhogy ő próbált értelmezni, én meg cinikuskodtam. Más kérdés, hogy ő is olyanokat értelmezett, hogy jé fodrozódik a folyó vize akkor biztos valaki belefulladt, és minden képbe három öngyilkosságot látott bele.
Amikor ez megvolt rohantam a belvárosba, már sötétedett úgyhogy fotózni nem volt érdemes, a könyvtárba meg akkor mégse mentem, mert ha nem adják ki a könyvemet (hétvégén nincs kölcsönzőpult) akkor nem tudok. Úgyhogy csak a piacra mentem. Edit biztatására vettem egy ráját hogy megnézzem ehető-e. Megkérdeztem a pultost, hogy mit kell vele csinálni, úgy nézett rám mintha a kenyérről nem tudnám hogy mire való, de azért elmondta, és meg is pucolta nekem.
Aztán csakazértsem azt csináltam amit mondott, hanem kísérletezem, vajban megsütöttem, aztán öntöttem rá tejszínt meg borsot, köretnek meg rizst sok zöldséggel csak hogy az idei évben először vitamin is jusson a szervezetembe. Az eredmény egész tűrhető lett, szerintem szimpla halíze volt a rájának, vagy a bors elnyomta ami íze volt, szóval ehető volt de nem igazán különleges. De legalább occsó.
Amúgy a sütéshez a vajat - mivel azt nem láttam a bótban - a szomszéd hűtőből csórtam, és hagytam ott egy cetlit, hogy bocs csórtam, aztán azóta mind a négy ottlakót (Marta, Blanka, Emilis, Milan) megkérdeztem, és egyik se tartja sajátjának azt a polcot ami tele van ötven féle kajával, közte a vajjal. És akkor panaszkodnak, hogy nem férnek el, és elfoglalják az én hűtőmet.
Aztán ahogy kommentben írtam, szopogattam egy kis vla-t, mert ugye minden jót ki kell élvezni. Közben Elise rámcuppantotta a pletykagépezetét, sorban jöttek hozzám röhögve a fiúk hogy melyik irreveláns eseményt mivel kombinálta össze, amiből az lett hogy elmentünk sétálni és röhögni.
A többnapos hideg miatt befagytak a csatornák, mászkáltunk azokon is, néha kicsit recsegett, Milan bokáig beleplaccsant a vízbe, és akkor inkább hazajöttünk. Most meg írok nektek.
Hát ilyen itt az élet.

Ez a cikk szombat éjjel született, csak elfelejtettem kirakni.