Nem, nem, nem, nem hiszem el hogy vége

Olyan a hangulatom, mint amit a címben idéztem. Nem, nem, nem, nem hiszem el hogy vége. Még csak most érkeztem meg! Még csomó ember van a koliban akivel minden szimpátia ellenére soha nem beszéltem egyhuzamban tíz percnél többet. Így nem mehetek haza! És most a siránkozásról vissza kell térni hogy az eseményekről írjak...
Tegnap éjjel, minden bajom ellenére, mivel más választás nem volt, át kellett nézni az Utópiás dolgozat első felét, aztán az álommanó és Pista pálinkája mégis erősebb volt és az első öt oldal után lefeküdtem. Csodával határos módon hajnali háromnegyed tízkor képes voltam kimászni az ágyból, és lekezdtem tovább javítgatni, de ez sem volt elég, igazából csak abbahagytam és még rengeteg dolgot nem javítottam ki, és pár dolgot el se olvastam. De elég bizonyos, hogy javult annyit a dolgozat, hogy erre már "görbülő jegyet" kapjak, és akkor úgy hagyom itt Groningent, hogy minden itteni órámat teljesítettem. Az otthoniak másodlagosak.
Délben mentem nyomtatni, aztán az egyetemre, leadni a dolgozatot és Zsadányi tanárnővel a papírmunkát elintézni és elköszönni, ez is megvolt. Azt mondta, hogy egyre biztosabb hogy tényleg meg fog szűnni a finnugrisztika szak bármi is történjék.
Utána egy kicsit sétáltam a belvárosban, hogy elköszönjek, persze a fényképezőgépet otthonhagytam (nem beszólni mert minden mást, ami az adminisztráláshoz kellett, azt elvittem), és így nem tudtam a kedvenc látképeimet megörökíteni. Nemtom, ha azt mondják nekem, hogy Groningen, akkor nekem az egyáltalán nem különleges és nem is legszorosabban belvárosi Hereweg-Statinosweg sarok jut eszembe, nincs más oka mint hogy ott érem el minden bejövetelkor a belvárost.
Busszal akartam hazajönni, de pont lekéstem, ezért inkább elindultam gyalog, és kegyetlen elfáradtam benne, mert még mindig megvan a hó, és már eleve izomlázam volt az elmúlt napok után, de most már lépni is alig tudtam.
Itthon meg utolsó zuhanyzás, utolsó főzés (bürek), utolsó shoppingolás, ilyesmi, közben Slavka rámtört a papírozással, aztán megírtam vagy 20 képeslapot a kolibeli cimbiknek. Felsoroljam? Véletlenszerű sorrendben: Simon, Alejandro, Tim, Onur, Joaquin, Elise, Philip, Marta, Milan, Emilis, Balthasar, Esther, Clara, Alicia, Yan, Pista.
Eszméletlenül el vagyok csúszva, éppen befejeztem kilencre az írást amikorra a bulit meghirdettem. A bulin elfogyott négy zacskó, azaz nyolc liter sör, két cidri és nyolc pizza. Összesen körülbelül 30 ember volt, olyanok is, akiket még soha nem is láttam, de egyszerre mindig csak kb. 20. Igyekeztem mindenkivel beszélni, és minden szép lánnyal csinálni egy közös fotót.
Közben rásóztam Estherre a biciklimet azzal hogy nézze meg mit tud csinálni vele, ha semmit akkor én kérek elnézést, ha meg tudja szerelni és eladja akkor kitaláljuk hogy repülőjegyet vesz nekem, vagy meghív egy sörre, vagy valami, de én igazából letettem arról hogy a bicikli-ügyből materiális hasznot reméljek.
Sok jókívánság, bla-bla. Az erasmusosok közül az első vagyok aki elmegy, ennek össze jellemzőjével, beleértve hogy bezzeg a többiek még két hétig szórakoznak, meg azzal is hogy nekem kíván mindenki jó utazást és nem én mindenkinek.
De közben akkor is az az érzésem volt hogy Úristen, lehet hogy őt se látom már soha többé, meg őt se, mert más országban fogunk élni ezer kilométerre egymástól és annyi dolog van amiről beszélhetnénk még és annyi ember akivel alig ismerjük egymást, pedig lehetne. Meg ugye a városban is annyi dolog van amit nem néztem meg vagy nem próbáltam ki.
Áhh, na éjfélkor jött Slavka hogy csináljunk csendet, egyébként is holnap sokan vizsgáznak, úgyhogy kuss lett hamar. Én azért zuhanyoztam még egyszer, emaileztem, blogoltam, és akkor most elkezdek pakolni.
Amikor kilépek az otthoni reptéren a váróba, ezt kéretik lejátszani:
http://www.youtube.com/watch?v=-QPwHgjfc_4


P. S. 2:55 - a pakolás 90%-ban befejezve. A hely már mindenhol elfogyott. Még van pár cucc amit reggel kell elrakni, beleértve fél köbméter szennyesruhát. Hogy azt hova préselem, vagy mind vegyem fel a 20 pár zoknit azt nem tudom.